Csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra a női kéziválogatottnak

D  YT20211208011
2021.12.08. 21:55
A magyar kézilabda-válogatott súlyos, 30–19-es vereséget szenvedett Dániától a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének első mérkőzésén, amivel szinte biztosan lemondhat a legjobb nyolcról.

Kácsor Gréta és Klujber Katrin is felépült, így mindkettőjükre számíthatott Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a magyar női kéziválogatott első középdöntős meccsén. A dánok rendkívül magabiztosan abszolválták a csoportkört, aminek köszönhetően négy ponttal érkeztek a következő fordulóba, és ennek az összecsapásnak is ők voltak az esélyesei. Éppen ezért jókora bravúrra volt szüksége a magyar csapatnak ahhoz, hogy ne csak matematikailag tartsa életben a negyeddöntős reményeit.

Jó védekezések után Márton Gréta volt az első játékos, aki betalált a találkozón, Bíró Blanka pedig eleinte pontosan azt hozta, amit a németek elleni csoportdöntőn. Kisvártatva Szöllősi-Zácsik Szandra növelte az előnyünket, majd a 6. percben Kathrine Heindahl révén megszületett az első dán találat is. Sokat foglalkoztatták a beállót az északiak, mi inkább átlövésekkel és betörésekkel próbálkoztunk. 5–3-as vezetnésnél Klujber büntetőt hibázott, Kácsor viszont a következőt gólra váltotta, majd Lukács Viktória is eredményes volt szélről, amivel sikerült háromgólos előnyre szert tenni.

Ezt aztán három egymást követő támadás alatt ledolgozták a skandinávok, közben a kapujukban Athea Reinhardt is elkapta a fonalat.

Nem sokkal később a győri Anne Mette Hansen révén át is tudták venni a vezetést, Golovin pedig időt kért. Sajnos Klujber lába továbbra sem volt az igazi, ezért nem is nagyon tudott játszani.

Góllal válaszolt a csapat az eligazításra, viszont az addig remekül működő védekezés kezdett szétesni, ami miatt Dánia állandósítani tudta 1-2 gólos előnyét. Ráadásul támadásban is megtorpantak a magyar lányok, aztán Tóth Eszter bombája végre megtörte a gólcsendet. Sajnos a többieknek azonban továbbra sem ment, csak erőlködött támadásban a magyar válogatott, a dánoktól viszont többnyire jó megoldások jöttek. Bő egy perccel a félidő vége előtt Szöllősi-Zácsik villant, ami arra jó volt, hogy négyre csökkenjen a hátrányunk a szünetre.

Szikora Melinda foglalta el a magyar kaput a második játékrész elején, Bordás Réka révén pedig megkezdtük a zárkózást. Viszont Háfra Noémi hibái sokba kerültek elöl, a védekezés pedig továbbra sem tudta hozni a meccs elején látott teljesítményt. Kácsor is elrontott egy hetest, borzalmasan akadozott a gépezet támadásban, Szikora bravúrja miatt viszont legalább nem nőtt a különbség. Ez is csak ideig-óráig tarott, Kovács Anett olykor-olykor be tudott ugyan találni, de mindenre volt válaszuk. Aztán elkezdtek 7 a 6 ellen támadni, ami szintén működött, a differencia pedig egyre csak nőtt. Az üres kapus kísérleteinket folyamatosan blokkolták, látványosan hitehagyottá vált a magyar csapat, Golovin időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben. 

De ez sem volt hatásos, 26–16-nál elérte a 10-et a különbség.

A második félidő első 22 perce alatt öt gólt szerzett a magyar válogatott. Reinhardtra sem volt ellenszer, három büntetőt is megfogott, egyébként pedig 50% környékén teljesített. A végén már csak az volt a kérdés, sikerül-e 10 alatt tartani a kapcsolatot, de a dánok gondoskodtak arról, ne így történjen, és egy utolsó másodperces góllal beállították a 30–19-es végeredményt.

A vereség miatt a magyar válogatottnak csak matematikai esélye maradt arra, hogy a csoport első két helyén végezzen és bejusson a legjobb 8-ba, ráadásul már nem saját kezében van a sorsa.

Végeredmény, női kézilabda-világbajnokság
Középdöntő, Granollers
Magyarország–Dánia 19–30 (11–15)
Legjobb dobók: Kácsor 4, Vámos 3, illetve Jörgensen 6, Hansen 5, Pedersen 4.

A csoport további eredményei:
Dél-Korea–Csehország 32–26
Németország–Kongó 28–19

A csoport állása: 1. Dánia 6 pont, 2. Németország 6 pont, 3. Dél-Korea 4 pont, 4. Magyarország 2 pont, 5. Csehország 0 pont, 6. Kongó 0 pont.

A negyeddöntőbe a csoport első két helyezettje jut tovább. Folytatás pénteken 18.00-tól Kongó ellen.

(Borítókép: Planéta Szimonetta és Anne Mette Hansen csatája. Fotó: MTI/Illyés Tibor.)