Remek második félidő, győzelem Szlovákia ellen a vb-nyitányon

2021.12.02. 22:00
Kiváló második félidei teljesítményének köszönhetően győzelemmel kezdte a magyar női kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságot, miután az első csoportmeccsen 35–29-re legyőzte Szlovákiát.

Csütörtök este a magyar válogatott is megkezdte szereplését a 2021-es spanyolországi női kézilabda-világbajnokságon. A történelem első 32 csapatos tornáján Golovin Vlagyimir csapata az E-csoportban sorrendben Szlovákiával, Csehországgal, valamint Németországgal csap össze, a kvartettből az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe. A szlovákok ellen szinte kötelezőnek számított a győzelem, még úgy is, hogy rendkívül fiatal kerettel utazott el a válogatott Llíriába, ráadásul két héttel a vb előtt Tomori Zsuzsa lemondta a tornát. 

Aztán egy nappal a szlovákok elleni összecsapás előtt kiderült, hogy Schatzl Nadine koronavírusos, így ő karanténba került.

A nem túl derűs előjelek ellenére jól kezdtük a meccset, Háfra Noémi az első támadásból eredményes volt, de Nikoleta Trúnková azonnal egyenlített. Az első percekben egyik csapat sem fektetett túl sok energiát a védekezésbe, záporoztak a gólok. A szlovákok igyekeztek gyors középkezdésekkel válaszolni a magyar találatokra, viszont ezeket többször is elkapkodták, így nem tudtak rohanni. Aztán 5–4-nél átvették a vezetést, Trúnková három gólt vállalt az ötből, az első 10 támadásból pedig kilenc volt sikeres a meccsen.

5–5-nél aztán Trúnkovát kiküldték a dán játékvezetők két percre, a hetest pedig Klujber Katrin pattintotta a kapuba, amivel visszavettük az előnyt. Majd Márton Gréta fejezett be egy lerohanást, először volt kettő a különbség, viszont ezt hamar eltüntették a szlovákok, sőt 10–9-nél ismét ők voltak előrébb. Ezután állandósult az 1-1 gólos differencia, egyik válogatott sem tudott komolyabb rohamot indítani.

A magyar kapuban Bíró Blankát Szikora Melinda váltotta, aki gyorsan be is mutatott egy védést, a következő átlövésnél azonban ő is tehetetlen volt.

A támadások lendülete mindkét oldalon visszaesett, egyre több volt a pontatlan passz és lövés. A hajrát aztán megnyomta a magyar csapat, Tóth Eszter kiváló lövését Szikora bravúrja és Háfra jó befejezése követte, ismét kettő volt közte, igaz, másodpercekkel a félidő vége előtt sikerült egyenlítenie Szlovákiának, 16–16-tal ért véget a játékrész.

Eredményes szlovák támadással indult a második 30 perc, de rögtön jött a válasz Háfrától, viszont Barbora Lancz továbbra is tarthatatlan volt, aztán Klujber egyenlített létszámfölényben. Támadásban jó teljesítményt nyújtott a csapat, a védekezés és a kapusteljesítmény azonban jócskán alulmúlta a várakozásokat. 

19–18-nál a remekelő Háfra góljával visszavettük a vezetést, Márton Gréta pedig kétszer is betalált a szélről, először volt három a fórunk.

Sikerült kihasználni a szlovákok eladott labdáit, ők pedig időt kértek. Ez sem jött be, Vámos Petra és Lukács Viktória is betalált, parádés öt percet produkált a Golovin-csapat. Lancz ekkor szinte egyedül vitte a hátán az ellenfelet, de emberére akadt Háfrában, aki szintén ontotta a gólokat. Sikerült állandósítani a 4-5 gólos előnyt. Az utolsó 15 percre viszont háromra olvadt a differencia, aztán Vámos gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Majd jött két Klujber-villanás és máris megvolt megint az öt, utána pedig Kovács Anett és Tóth tett rá egy-egy lapáttal. Golovin a végére szinte teljes sort cserélt, a fiatalok viszont sokszor nem tudtak visszarendeződni védekezében, ezért a szövetségi kapitány öt perccel a vége előtt igyekezett rendet tenni a fejekben. Albek Anna is megszerezte az első vb-gólját, Szikora pedig több bravúrt is bemutatott az utolsó pillanatokban.

A végére hat gólt sikerült megtartani az előnyből, így 35–29-re megnyerte első csoportmeccsét a magyar válogatott.

A második félidő biztató volt, de a védekezésen mindenképp javítani kell szombatig, amikor Csehország lesz az ellenfél.

Végeredmény, női kézilabda-világbajnokság
E-csoport, Llíria
Magyarország–Szlovákia 35–29 (16–16)
Legjobb dobók: Háfra, Klujber 7-7, Vámos 5, illetve Bízikova 8, Trúnková 7, Lancz 6

A csoport másik mérkőzésén:
Németország–Csehország 31–21