Koronavírusos a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

000 1NU7AT
2020.10.30. 17:17
A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos közleményben tudatta, hogy a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Gulyás István koronavírus-fertőzés miatt nem lehet ott a csapat összetartásán, illetve a november 4-i veszprémi magyar-spanyol, valamint a november 7-i eszéki horvát-magyar találkozón, így a két mérkőzésen Chema Rodriguez és Nagy László irányítják majd a nemzeti együttest.

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a csapattal, hiszen január óta nem tudtunk együtt dolgozni, most pedig így hozta az élet, hogy éppen a válogatott hét előtt fertőződtem meg. A kollégákkal, Chema Rodriguezzel és Nagy Lászlóval mindent átbeszéltünk és folyamatos telefonkapcsolatban vagyunk. Az összetartás szakmai programját már korábban rögzítettük, így a munka a terv szerint folyik majd

- mondta el Gulyás István szövetségi kapitány. -

„Az állapotom megfelelő, komoly tüneteim nincsenek, de természetesen az előírásokat betartva karanténban kell maradnom."