Bűnbaknak majd ideális lesz megint a Győr

2019.12.11. 07:35

Az előző szezonban a Győrrel Bajnokok Ligája-győztes Danyi Gábor a középdöntőkre érkezett meg a Japánban zajló világbajnokságra (Bartha Csaba ügyvezető is elkísérte), és végiglátogatta a játékosait. Volt a franciáknál, norvégoknál, de természetesen a magyarokkal kezdte.

A magyar válogatott játékáról azt mondta, labilis és ingadozó volt, egy igazán jó félidő ezen a szinten, még ebben a csoportban sem elég már a középdöntőhöz. Korábban már előre figyelmeztetett, nem szerencsés, ha nagy a szakadék az álmaink és a valóság közt.

Nem tudja megítélni, mennyit gyakorolhatták Kim Rasmussennel azt a játékot, amikor az ellenfél leviszi a kapust, és létszámfölényben van, de azt vette észre, a legtöbbször meg sem próbáltunk ellentámadásba lendülni a kapott gól után a románok ellen. Pedig ez volt a románok elleni mérkőzés kulcsa, akkor kezdett fogyni az előny, és a hajrában már nem volt meg a lendület, az önbizalom. A románok 28-27-re nyertek úgy, hogy 8 másodperccel a vége előtt vezettek először.

Úgy gondolja, hogy amikor gólt kaptunk, azonnal vissza kellett volna támadni, és ez csak elvétve történt meg. A svédek megmutatták a románokkal szemben, hogyan kell ezt csinálni. Láthatóan felkészültek rá, nem érte váratlanul őket, 34-22 lett a keddi meccs vége.

Danyit nem fogja meglepni, ha otthon majd újra fellángol a vita, hogy a Győrben túl sok a külföldi, ami hátrányba hozza a magyar kézilabdát, és a válogatott lesz az áldozat.

„A magyar kézilabdából jövök, éveket dolgoztam az utánpótlásban is. Nálam jobban senki sem szeretné jobban, ha lenne olyan magyar játékos, akit azonnal be tudnék állítani a Győrbe a középső posztokra. Szívből örülnék, ha valaki végre őszintén elmondaná, mit tehettünk volna Győrben az elmúlt három évben, hogy ne ilyen mélypont közeli helyezések szülessenek. Nagy tudásvágy van bennem, hogy ez végre kiderüljön, figyelmesen végig fogom hallgatni. Én vállalom a felelősséget, csak mondják meg, miben.

Nem szeretem összemosni a dolgokat. Ha a Győrben kevesebb légiós lenne, akkor a kritikus, meccset eldöntő pillanatokban nem hibáznának a magyar játékosok a vb-n? Ha a Győr nem szeretne minden évben BL-t nyerni, akkor varázsütésre megváltozna az utánpótlás-nevelés?

Elhiszem, hogy bűnbaknak ideálisak vagyunk, könnyű is ránk mutogatni, de a valóság egészen más.”

Az első dolga lesz megnézni a kölcsönbe adott fiatal Afentáler Sárát, hogy vissza tudják-e hozni a nyáron, fejlődött-e annyit. Annak is örülne, ha Lakatos Rita fejlődése garantált lenne. Ugyanez a helyzet Pál Tamarával. Ő örömmel foglalkozna velük, de a magyar bajnok pillanatnyilag magasabb szinten áll.

Danyi becsüli és tiszteletben tartja azokat a magyar játékosokat, akik mehetnének, mert tettek nekik ajánlatot, de nem váltanak. Külföldről ellenben szívesen mennek Győrbe, mert nyerni szeretnének, nem ritkán ők maguk jelentkeznek.

A szakvezető az olimpiai selejtező esélyeiről azt mondta, a tippjei nem szoktak bejönni, ezért egyszerűen csak tiszta szívből szurkol a hollandoknak és a svédeknek.

Előbbi Koreával, utóbbi Montenegróval játszik. Ha ez a két nemzet nyer, akkor az előző Európa-bajnokságon elért hetedik hely azonnal aktiválódik, és jövő márciusban Magyarország is ott lesz a világbajnoki harmadik és hatodik helyezett társaságában az olimpiai selejtezőn. Ha a svédek nem nyernek, még akkor sincs minden veszve, csak egyre nehezebb lesz a helyzet, ahogy ebben a cikkben írtuk.