616 millió forintos hiányt kellett pótolni a veszprémi kézicsapatnál

2019.10.15. 14:06

Jelentős, 616 millió forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet a Veszprém kézilabdacsapata, derült ki a klub mögött álló gazdasági társaság, a Duna Aszfalt beszámolójából.

Az Igazságügyi Minisztérium honlapjára feltöltött beszámolót az Mfor.hu nézte át. A mérleg szerint 2017-hez hasonlóan újra 2,5 milliárd forintos árbevételhez jutott, arra, hogy ez milyen tételekből adódott össze, nem ad magyarázatot a beszámoló. Nincs részletezve például, hogy jegyértékesítésből vagy reklámjogok eladásából mekkora összeg folyt be a klub kasszájába.

A nem értékesítésből származó bevételek ugyanakkor jelentősen visszaestek, a 2017-es 1,1 milliárdhoz képest csak 683 millió érkezett be.  A kiadások is csökkentek, az anyagi ráfordítások és a személyi jellegű ráfordítások lényegében nem változtak, de az egyéb ráfordítások 716 millióról 211-re estek.

2018-at 479 millió forintos mínusszal zárta a kézilabdaklub mögött álló társaság. A saját tőke hiánya pedig 611 millió forint volt, így 616 milliót kellett betolni a cégbe, hogy megfeleljen a törvényi előírásoknak.