Egy kapcával jobban bántak, mint velem

HUSZ7548
2019.09.15. 15:03
Szabó Melinda, a magyar kézilabda válogatott balkezes átlövője 1998-ban Metzbe szerződött, és új életet kezdett. Szabó-Jacques Melinda néven már a győztes franciák oldalán állt, amikor a 2003-as vb-döntőben a magyarok 6 gólos előnyről veszítettek. Elmesélte, mit érzett akkor. Réunion szigetén volt ápolónő, most költözött vissza a kontinensre.

Magyarország-Bulgária 35-20, Kikinda

Csak egy átlagos női kézilabda mérkőzés 1988. júniusából, a Trofeo Jugoslavián vendégeskedő magyar válogatott simán nyert. Szabó István kapitánynak az volt a feladata, hogy fiatalítson, ha már a szöuli olimpiára nem sikerült kijutnia a női válogatottnak. Szabó Melindának örök emlék marad ez a meccs, mert először válogatott. 17 éves sem volt még, amikor a legnagyobb bálványaival együtt kifuthatott a pályára, hiszen valóra vált az álma, és még gólt is dobott.

Dánia-Magyarország 30-25, világbajnokság, 1997

Ez volt az utolsó válogatott tornája, ahol magyar színekben játszott, akkor már Tóthné Szabó Melinda néven játszott, négy gólt jegyeztek be a neve mellé. Csík János volt a kapitány, a mieink elveszítették a nyolcaddöntőt a későbbi győztes dánokkal szemben, és így a kilencedik helyen végeztek. 1998. májusban egy németek elleni selejtezőn volt utoljára magyar mezben.

Franciaország-Magyarország 32-29, vb-döntő, 2003

Egy magyar kapott csak aranyat, nem a csapat. Kísértett a sydneyi döntő emléke. Ehhez hasonló címekkel jelentek meg az újságok, ami nem csoda, mert Magyarország úgy veszítette el a finálét, hogy hat góllal is vezetett az 55. percben (26-20), a vége mégis hosszabbítás lett (28-28). A ráadásban pedig már nem volt kérdés, hogy a jobb lelki és fizikai állapotban lévő franciák megnyerik az aranyérmet. A győztes csapat legeredményesebb játékosa Szabó-Jacques Melinda, második férje nevét viselte akkor már. Hat gólt szerzett.

Franciaország-Magyarország, 25-23, olimpia, 2004, negyeddöntő

A félidőben még a magyarok vezettek 13-10-re, aztán a második félidőben jobbak voltak ismét a franciák. A döntőről lemaradtak, Dél-Korea egy góllal megverte őket (32-31). A harmadik hely is kicsúszott a kezükből, a negyedik hellyel kellett beérje a csapat. Ez volt az utolsó meccse a franciákkal.

*

Jóval több meccset is ki lehetne ragadni az 1971. október 13-án Karcagon született Szabó Melinda pályafutásából, de jegyzőkönyvszerűen a fentiek talán a legfontosabbak.

  • És még két fontos adat: 116 meccsen/306 gólt ért el magyar színekben – 68/292 ugyanez a mutatója a franciákkal.

A most 47 éves egykori balkezes átlövő Magyarországon járt, az U19-es Európa-bajnokságon, Győrben játszik a lánya, Emma. Pálinger Katalin és Pigniczki Krisztina meg is lepődött, amikor találkozott vele, nem tudták kapásból kódolni, hogy ki is Emma Jacques édesanyja.

Szabó tehetségét Egerben szúrták ki, a 10-es iskolában volt egy szakkör, a biológia tanár, Dancs Lajosné nem is sejthette akkor, hogy egy kincsre bukkant, és egy későbbi világbajnokot indít el. Rühl Csaba volt az első edzője.

„Magas voltam, talán már akkor is 189 centi,

jól szaladtam, jól ugrottam, jó nagy tenyerem volt, amiben elfért a labda, és rám is igaz volt a mostani francia mondás, előbb voltam atléta, utána tanítottak meg kézilabdázni.

Székely József vitt az egri klubhoz, ott volt Pádár Ildi is. Jól ment a játék. 1988-ban már a felnőtt válogatottban játszottam, nekem ez egy hatalmas büszkeség a mai napig. Rácz Mariann, Elekes Csilla, Erdős Éva és még sorolhatnám, kikkel lehettem együtt az öltözőben.”

A szakág akkoriban egyik nagy válságát élte, a C-csoportig süllyedt, onnan kellett valahogy visszakapaszkodni. Az 1991-es B-vb-n nagy izgalmak között sikerült a négy közé jutni, Varga Márta lőtt egy fontos gólt a svédeknek, ami megnyitotta az utat a négy közé jutás felé, később sikerült is megnyerni a tornát.

„Megkönnyebbültünk, amikor bejutottunk a 4 közé, és annak is nagyon örültünk, hogy Vilniusban már volt meleg víz, mert előtte napokig a hideggel kellett barátkoznunk. Más világ volt akkor.”

Miatta halasztották el a bajnoki döntőt

1992-ben Szabó miatt kellett elhalasztani a magyar bajnoki döntőt, mert az Építők egyik játékosának a férje megütötte őt az öltözőfolyosón. A mindenről döntő meccset addig nem játszották le, amíg nem került bevethető állapotba. A Kurírban olyan fotót közöltek, amin a kórházi ágyon fekszik. A bajnoki döntőt végül az ő csapata, a Vasas nyerte. Volt olyan meccse a Dunaferr-rel szemben, amikor 15 gólt lőtt. Erre csak annyit felelt, több is lehetett volna, de viszonylag gyorsan kiállították.

Az 1993-as vb-n Szabó ott volt, eredményes játékot mutatott, utána megházasodott. Laurencz László kapitánnyal egyeztetett az esküvőjéről, de még arról is, mikor szüljön gyereket. Első lánya, Lilla ezért is született 1995. februárban, mert így volt 10 hónapja, hogy formába lendüljön az 1995. decemberi, magyar-osztrák közös rendezésű világbajnokságra. Aztán nem került be a csapatba.

Az 1995-ös vb előtt a felkészülést végigcsinálta, a csapatképre már nem állhatott oda a Körcsarnokba, neki nem volt egyenmelegítője sem. De konkrét elutasítást sem kapott, mert előfordulhatott volna, hogy szükség lesz rá, ha esetleg Németh Helga megsérül.

Az 1996-os olimpiára is nélküle utazott a válogatott, éppen ruhákat vasalt, amikor felhívta az akkori főtitkár, Sinka László.

Laurencz ugyanis úgy döntött, hogy Tóth Beatrix utazhat. (Egy meccsre nevezték be végül Atlantában.) Laurencz egy későbbi interjúban azt nyilatkozta, hogy Szabó nem csinálhat azt, amit akar, ezért lett kegyvesztett nála.

A 96-os felkészülésen is részt vett, benne volt a 19-es keretben, végül oda sem mehetett, mert csak 16-an utazhattak Atlantába. A tévé előtt szívből szurkolt a társainak, és nagyon örült, amikor megnyerték a bronzmeccset.

HUSZ7457
Fotó: Huszti István

„Akkor nem kaptam igazi válaszokat, miért nem mehettem, miért nézett át rajtam. Azt hiszem, beférhettem volna a csapatba.

A lányok, remélem, hiányoltak is. Nem szeretek azzal foglalkozni, hogy velem jobbak lettek volna. Akkor még nem tudtam, de a kapitány jót tett velem, mert Franciaország felé terelt.

Az olimpia előtt ezt persze nem így dolgoztam fel, akkor inkább a rosszindulatot éreztem. Ő azt szerette volna, hogy a Szpari játékosa legyek, aminek ő lett volna az edzője, de én vasasos maradtam. A Fáy utca közelében egy benzinkúton találkoztunk, akkor is próbált a Szpari felé irányítani. Mondtam neki, jól érzem magam a Vasasnál, nem váltok. Azt mondta, megérti, ettől nem leszek hátrányos helyzetben. Végül abba kerültem. Az őszinteséget nagyon hiányoltam az akkori Magyarországról. Akkoriban a főnök döntött, nem kellett indoklás, mert ő volt a főnök. Olyan hangnemben beszélt, amilyenben akart. Egy kapcával jobban bántak, mint velem.”

1998-ban aztán húzott egy merészet, válófélben volt, új életet akart kezdeni, és elfogadta a francia Metz ajánlatát. Akkor nem volt topklub, mint most, de a felejtésre jó volt. Olivier Krumbholz vezetőedző akkor távozott a klubtól, mert francia kapitány lett. A szakember azonban figyelte a klubot, összességében ez egy sorsszerű klubváltás volt.

„Szinte már undorodtam itthon a kézilabdától. Amikor érzed, hogy hiába teszel meg mindent, nem lehetsz ott a csapatban. Nem estek jól a pofonok, de az esetemben tényleg igaz, valami jónak a kezdete volt a sok rossz.”

A váltás után sem ment egyszerűen minden, mert megsérült a sydneyi olimpia előtt, így ugyan már megvolt az útlevele és az állampolgársága, nem mehetett. Akkor arra gondolt, hogy az olimpia örökre kikerüli őt. A franciáknak nem volt akkor a csapatukban balkezes, nagy szükségük volt Szabóra. Ő pedig arra gondolt, hogy későn érő típus, és ha a játéka még jobban kiteljesedik, akkor mindenki győztesen kerülhet ki egy ilyen cseréből. Talpról egyébként kint tanult meg veszélyesen lőni, itthon inkább a levegőből volt hatékony. Amikor a bombázó szót kiejtette, elmosolyodott, mert a pályán volt az, nem a pályán kívül.

A 2002-es Eb-bronzérmes francia csapatban már ott volt, és így jutunk el 2003. decemberéig, a horvátországi világbajnokságig. A franciák a csoportban megnyerték az összes meccsüket, a középdöntőben azonban megbotlottak a koreaiakkal szemben. Emiatt győzelmi kényszerbe kerültek, előbb az osztrákokat kellett verniük, majd jöhetett az oroszok elleni ki-ki meccs. Ha kikapnak, az oroszok jutnak a négy közé.

Amikor hazaáruló lett

„Húúú, az egy borzalmas meccs volt. Mentünk, csak mentünk utánuk, mert vezettek, nem volt szép játék. Az utolsó 10 percben, ne kérdezd, honnan vettem az erőt, lőttem talpról két gólt, és valahogy felénk billent a mérleg. 20-19 lett. Hatalmas ünneplést csaptunk, összeölelkeztünk, táncoltunk a pályán, mert azzal megvolt az olimpiai pozíciónk is, ami az eredeti célunk volt. Aztán jöhetett az elődöntő. Az ukránok ellen már a második percben úgy orrba vágtak, hogy törésem lett. Akkor nem tudtam semmit hozzátenni a csapat játékához. Hosszabbítás lett, nyertünk, és ott voltunk a döntőben. Akkor még kedvesek voltak velem a magyar szurkolók, biztattak a lelátóról, másnap aztán, megmondom őszintén, be voltam tojva.”

Érzékelte, hogy az ünnepre vágyó magyarok egyre csak jönnek és jönnek a városba, akikkel találkozott, gyorsan a tudtára adták, hogy este csak egy csapat nyerhet.

Ő pedig válogatott szidalmakat kapott, azt is, hogy hazaáruló. Azt kérte az edzőjétől, hogy ne egyedül kelljen mennie a szállodából a csarnokba.

Krumbholz megnyugtatta, nem lesz semmi baj, ott lesz mellette, együtt mennek át.

A kapitány nem játszott rá az érzelmeire, csak annyit mondott neki, ugyanolyan ellenfél jön a fináléban, mint a többi. Krumbholz elmagyarázta csapatának, hogy Radulovics jó formában van, volt terve, hogyan kell kikapcsolni. (Nem jött össze.) Mondta Görbiczről, hogy nagy játékos lesz, de a rutintalanságára rá lehet játszani, hibákra lehet kényszeríteni, hiszen akkor még csak 20 éves volt. (Ez bejött az utolsó támadásnál.)

„A bemelegítésnél lehet, hogy furcsa volt a társaknak, de vagy hatszor kimentem vécére. Nem is értette rajtam kívül ezt senki. Tele volt a csarnok, piros-fehér-zöldben úszott minden, egyedül én értettem a rigmusokat, izgatottabb voltam, mint máskor. Mindkét Himnuszt elénekeltem, és jöhetett a meccs. Nem nekünk állt, de Olivier mindig nyerni akart. Végül összejött neki, mert a magyar kapitány kiengedte a kezéből.

Nem hiszem, hogy a bírókon múlt. Keményen védekeztünk, de azok tudnak így védekezni, akik bírják erővel. Van az úgy, amikor látod az ellenfél tekintetén, hogy kész van. És akkor a másik erőre kap. Ezt éreztem a magyarokon.

Ha megadják Görbicz gólját az utolsó percben, akkor persze lehet, hogy most nem egy nagy győzelemről beszélnénk. De nem így lett, visszajöttünk vert helyzetből. Szörnyű egy érzés, amikor nem múlik az idő. Ezt láttam a magyarokon és a remegést. A franciák azóta is nagyon jók fizikálisan. Ahogy hosszabbítás lett, azonnal rohantunk az öltözőbe, a magyarok összeroskadva ültek a pályán. Megkaptuk a legfontosabb utasításokat, és a hosszabbításban nyertünk.”

Az utolsó támadásnál előtte van, ahogy Görbicz kiejti a labdát - 13:45-nél a videón -, Lovász Zsuzsa belekap és majdnem visszaszerzi a kaputól 15 méterre, amikor pedig már a hatosnál van a labda, akkor Görbicz látványosan szabálytalankodik az utolsó másodpercben, amiért kiállították. Leila Lejeune pedig belőtte a hetest, a kimagaslóan védő Pálinger nem háríthatta.

Krumbholz úgy értékelt még később, hogy a döntő egyik fontos pillanata volt, amikor a torna legjobb beállósának választott Isabelle Wendling megkapta harmadik kiállítását a 47. percben. Mert utána a kulcsember helyére becserélte Myriam Korfantyt, aki addig alig játszott, abban a döntőben viszont nem volt rossz megmozdulása. Kijöttek nyitott védekezésre, mert már nem volt veszítenivalüjuk. Amikor 20-26-ról kellett felzárkózni, akkor két fontos gólt lőtt, miután labdát szerzett és végigrohant a pályán. Az utolsó magyar támadásnál pedig ő vette ki Görbicz kezéből a labdát.

Sampiondümond

Krumbholz egyébként most is a kapitány – pár évig nem volt csak az, akkor Magyarországgal is szóba hozták -, a 2017-es vb-győzelem után írt neki egy gratuláló sms-t, hiszen másodszor is a világ legjobbja lett. Ő képviseli az állandóságot a sportágban, és előnyére változott, hogy már nem az a kiabálós, heves vérmérsékletű edző, aki korábban volt, idővel lehiggadt.

Szabó úgy értékelte, hogy nem volt egy vezéregyénisége annak a csapatnak, de mindig volt valaki, aki tudott lendíteni a játékon, aki kihúzta a többieket a bajból. A kapus Nicolas-nak alig jött valami össze a döntőben, de egy fontos pillanatban, a hosszabbításban hetest fogott. Azon a meccsen neki is jól ment. Ha nem is az volt élete meccse, de élete élménye mindenképp.

A gyerekei gyakran visszanézik – büszkék édesanyjukra -, mi történt a zágrábi döntőn, ő kevesebbszer látta. Nem szokott kérkedni azzal, hogy valaha élsportoló volt, a sportmúltja általában akkor derül ki, amikor beírják a nevét a google-ba a kórházban, vagy a faluban, ahol él.

„És akkor mindenki elcsodálkozik. Sampiondümon. Hát te világbajnok vagy! Igen, Zágrábban ott volt a kezemben az aranyérem, a legszebb jutalma karrieremnek. Sokáig nézegettem, gyönyörködtem benne.

Dehogy gondoltam én Laurenczre, egyszerűen csak önfeledten örültem. Azért is szidtak, hogy a dobogón énekeltem. Nyilván nekem volt a legspeciálisabb ez a döntő, de az elégtétel nem programozható, és nem is volt bennem. Akkor abba is kellett volna hagynom. Nem mertem megtenni, sokszor az ember nem tudja eldönteni, mikor kell búcsúzni. Biztos bennem volt tudat alatt az olimpia. Menni akartam. Nem voltam teljesen egészséges, és már várandós is voltam. Nemcsak én, még hárman a csapatból. Nemcsak az ellenféllel, a hormonjainkkal is csatáztunk. Nem tetszett a szervezetlenség sem. Akkor gondoltam magamban, tényleg erre vágytam, ezt az olimpiai álmot üldöztem? Ne értsenek félre, nagy dolog volt, hogy ott lehettem, de 44 fokban nem esett jól annyira a másfél órás buszozás, amikor edzésre mentünk, megspóroltam volna szívesen a dobozos kaját is. A magyarok elleni meccs előtt Olivier a csapat előtt arról beszélt, ez nem a vb-döntő visszavágója lesz, hanem teljesen más meccs. Mindenki tudta, mi a dolga, és valahogy megint a hajrá lett a miénk.”

Harmadik gyereke, Wilson tehát épp az olimpia előtt fogant, most 14 éves, 207 centi és kosarazik. Lille mellett laknak, Szabó ápolónőként dolgozik, Reunion szigetén 10 éven át az intenzív gyerekosztályon volt, most is. Szeptembertől edzősködni is fog, egy 15 éves csapatot kap, és igyekszik a tudását átadni nekik.

Nemcsak ő, a gyerekei is imádják Magyarországot, nagy örömmel jönnek, a Boci csokit szeretik, a lángost pedig egyedül is mernek kérni. Neki is jólesik a magyar beszéd, miután több napot itt töltött, a szavak egyre jobban eszébe jutottak.

„Nagyon vicces volt, az index neve nem jutott eszembe a vezetéskor, és mondtam, hogy mutogatópálca. Dőltek a régi barátaim a röhögéstől. A lányom magyar zenét hallgat, Lotfi Begit. Így szép az élet. Az Instán a magyar barátaival folyamatosan tartja a kapcsolatot. Van még egy nagy célom, a maratoni futás. Negyven kilométert már bírok. Majd valahogy elporoszkálok a többin.

Karban tartom a testem. A konditeremben néha rácsodálkoznak, mit keres itt ez a nagymama, akkor kénytelen vagyok megmutatni, hogy nem vagyok annyira gyenge a súlyokkal, és még tudok szaggatni.”