Nagy László nem elégedett a férfi válogatott legutóbbi meccseivel

2019.06.19. 14:20

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége szerda délelőtt meghallgatta Csoknyai István és Vladan Matics - a férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitányainak - beszámolóját az Európa-bajnoki selejtezőkről.

Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség férfi szakágért felelős alelnöke beszélt erről a szövetség honlapján.

"Ha a válogatott fejlődését, az elmúlt időszakban elért eredményeit és mutatott játékát nézzük, sajnos a világbajnokságon elért 10. hellyel több lépéssel is távolodtunk az olimpiai szerepléstől, amelyhez egy leheletnyivel közelebb kerültünk ugyan az Európa-bajnoki selejtezőkön a csoportelsőség megszerzésével, hiszen így eggyel kedvezőbb a helyzetünk az Eb-csoportsorsolás kiemelésekor" - magyarázta Nagy, aki a vb-n még játékosa volt a csapatnak.

Hozzátette, hogy az olaszok elleni meccsel (32-29 lett a magyaroknak), nem lehetnek maradéktalanul elégedettek.

Megerősítette, hogy fontos céljaik vannak, mind a 2020-ra, mind a 2022-es hazai Európa-bajnokságra. Ezért elkészítik a következő hetekben a válogatott szakmai koncepcióját, amelynek magában kell foglalnia az előrelépés lehetőségét

Taktikailag és erőnlétileg is szeretnénk modern szemléletben menedzselni a csapatot. Első körben tehát a koncepcióról szeretnénk döntést hozni, ezt követik csak a személyi kérdések.

A válogatott tizedik helye akkor értékes, ha Brazília és Egyiptom is megnyeri saját kontinensük bajnokságát, mert akkor a mieink mehetnek az olimpiai selejtezőre. A 2020. januári Európa-bajnokságról már csak két hely kiadó.