Svájcban nem tudunk versenyezni a hazai fizetésekkel

Svájcból nézve mennyire volt fájdalmas a norvégok elleni meccsünk?

Sajnáltam a fiúkat, az öregeket, a fiatalokat. De még inkább sajnálom azokat, akik még csak most nőnek bele a kézilabdába, mert 16-17 évesen egy fertőzött közegbe fognak bekerülni, és nem látom az esélyt az öntisztulásra, mert az senkinek sem érdeke.

Sajnálom azt a temérdek pénzt is, ami elmegy egy vízióra, mert koncepcióról nem beszélhetünk.

Egy ideig lehet nem tudomást venni a valóságról, de a sport az a közeg, ahol szembejön egy ellenfél. Veregethetjük egymás vállát, de a jobb, az alázatosabb, a felkészültebb jó eséllyel megnyeri a meccset.

Huszonöt éve él Svájcban, a Bajnokok Ligájában szereplő Schaffhausen operatív vezetője volt, most épp nincs a közvetlen menedzsmentben, Zürichben bankár. Édesapja, Károly, és nagybátyja, Sándor évtizedeket töltöttek a válogatottban. Sok magyarnak segített már, a német junior válogatott edzője, Markus Baur is volt a klub alkalmazásában. Ezer szállal kötődik a klubhoz, sok helyről szerzi az információit. Hogyan látja a magyar kézilabda helyét a vérkeringésben?

Mindenki szeretne erős Szegedet és Veszprémet látni, ahogy erős válogatottat is. Én is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy érdek nélkül merem elmondani, mit látok, milyen a megítélésünk. A Schaffhausen vezetésében is társadalmi munkában voltam, nem pénzért, ezt itthon el sem akarják hinni nekem, hogy így is lehet tenni egy jó ügyért.

Kezdjük a válogatottal: Császár Gábor a klubunkban játszik, és már előre féltettem ettől a tornától, mert nem volt még olyan rég, 2016. januárban Talant Dujsebajevnél került megalázó helyzetbe. Csaszit a szíve mindig vinni fogja előre, segíteni akar, azt érzi, hogy képes is rá.

Figyelmeztettem rá, a válogatott politikai és gazdasági harcászati terület, neki pedig mint a keret egyetlen légiósának semmi súlya nem lesz. Ha elesik, nem lesznek rá tekintettel, eltapossák.

Sajnos, igazam lett. Csak a vak nem látja, hogy a személyi érdekek felülírják a szakmaiságot, így pedig nehéz lesz sikeresen szerepelni a jövőben is.

A Szeged és a Veszprém esetében teljesen nyilvánvaló, hogy az ottani vezetésnek csak és kizárólag a saját klub sikere számít. Ez így is van rendben. Ez máshol sincs másképp. Ezért nem is értem azt, hogy miért gondolja bárki is azt, hogy a Veszprém vagy Szeged vezetőedzői a magyar válogatott érdekeit fogják figyelembe venni a munkájuk során, teljesen mindegy, hogy Vranjesnek, Davisnak vagy Pastornak hívják őket. Őket a klubnál elért eredményeik alapján ítélik meg.

Általánosan tisztelik és becsülik a magyar kézilabdát a világban, de az elmúlt években sokszor kérdezik külföldiek tőlem, hogy mi miért történik nálatok, mert nem értik. Nem is mindig lehet, ezt bevallhatom.

A nyolcadik hely reális lett volna a vb-n?

Az öregek mindent beleadtak, ami tőlük telt. Császár is megtette volna, ha a pályán van. Már nem lett volna az a játékos, aki a 2012-es olimpián, amikor csak jó és kiváló meccse volt. Volt olyan fizikai mutatója, amiben az egész keret második legjobbja volt. Akkor biztosan erő felett teljesítettünk. Most sem tudjuk, hogy a nyolcadik lett volna-e a maximum, mert jobb menedzseléssel egy kicsivel több kijöhetett volna.

Mit kell jobb menedzselés alatt érteni?

Sok olyan kis apró dolog van egy ilyen világversenyen vagy sorozatterhelésnél, ami számít. De a sok kicsi együtt sokat számít. Először is, el kéne azon gondolkodnunk, hogy amíg mi az elmúlt több mint húsz évben két nemzetközi szintű balszélsőt neveltünk ki, Pásztor Istvánt és Iváncsik Gergőt, addig mi történt Dániában, Szlovéniában, Norvégiában, Svédországban, Horvátországban vagy akár Izlandon. Direkt olyan országokat soroltam fel, ahol elméletileg kisebb lenne a merítés, mint nálunk. Azt gondoljuk, hogy az ellenfelek hülyék, ők csak nézik, és nem látják a játékot?

Ha tudom azt, hogy van néhány idősebb vagy nagy izomzatú játékosom, és nekik a regeneráció fontosabb, mint egy 95 kilós játékosnak, akkor megpróbálom adagolni a terhelést. Ezt nem tegnap óta tudjuk, akkor miért nem változtatunk rajta? Csoknyainál senki jobban nem ismerheti Bóka Bendegúzt. Matićnál senki jobban nem ismerheti Juhász Ádámot. Azt mondta Matke, nem volt jó állapotban a keret. Miért nem? Ki akadályozta meg őt vagy Csoknyait, hogy a klubjaikban jó szintre emeljék a játékosaikat? Vannak európai standardok, amiket jó lenne tudomásul venni, különben nem tudunk egyről a kettőre lépni.

Milyen standardokra gondol pontosan?

Arra, hogy a BL-ben minimum 30-35 százalékos kapusteljesítménynek lennie kell, különben nehéz meccset nyerni. Egy világbajnokságon is nagyjából ez az adat elfogadható. Ezt általában hoztuk is, most viszont nem, elmaradtunk tőle.

Egy szélsőnek minimum 80 százalékos teljesítményt kell felmutatnia, különben értékelhetetlen. Átlövőnél 60 százalék a minimum, amit el kell érni.

Ha ez nincs meg, egy játékos nem képes kiegyensúlyozott teljesítményre. Különösen amikor nyomás alatt játszik. Mi ezektől az adatoktól most messze vagyunk. Balog, Bodó, Bánhidi és Lékai támadásban képes egy kimagasló félidőre. Nagy kár, hogy a kézilabdában is két félidő van.

Több játékost is próbáltunk Svájcba csalni, ahol nálunk folyamatosan BL-meccseket tudnának játszani, de egy üzleti alapon működő klub ma nem tudja felvenni a versenyt a magyar klubokkal fizetéseivel, amelyek szinte kivétel nélkül nem üzleti alapon működnek. A játékosok nagyon jól keresnek, de sajnos nem egy eredményorientált rendszerben. A svájci ikont, Andy Schmidet fiatal kora óta jól ismerem, és pontosan tudom, hogy a Bundesligában minden teljesítmény alapján létezik. Hogy fordulhat az elő, hogy a Bundesliga zsinórban ötszörös MVP-jénél több játékos is jobban keres Magyarországon mindenfajta eredménykényszer nélkül?

Nálunk középcsapatban is keresnek hasonlóan, mint ő, 10 ezer euró felett.

Sok fiatal játékos az említett hibák miatt kényelmesedik el, és most nagyon finoman fogalmaztam. Mégsem a játékosokra haragszom, ők csak egy beteg, eldeformált, nem szakmai rendszer előnyeit élvezik. A szövetség felelőssége viszont annál nagyobb, mert mégiscsak van egy szakmai alelnök, és neki kellene látnia a szakmai oldalát ennek az egésznek. Ezeket a hibákat észre kéne venni. A szövetségnek mindent meg kellene tennie, hogy a válogatott visszajusson oda, ahol volt. Ezt sajnos nem mindig érzem, mert sok az érdekellentét.

Ha jól értem, túl vannak itthon fizetve a játékosok. De miért baj ez?

Elsősorban azért, mert nem tudnak hozzászokni ahhoz a pszichés nyomáshoz, amire kint fel kell készülniük. Azért viszik el őket légiósnak, hogy meccseket döntsenek el. Mert ők azért vannak ott, hogy velük több legyen a csapatuk. Ha ezt a nyomást elviseli, átérzi valaki, a válogatott is csak profitálhat belőle.

Ezt az érzést viszont a lelátón nem lehet megtanulni, akkor sem, ha sokat keresnek a játékosok.

A játékos az örökös stressz alatt elsősorban önmagát fejleszti, több lesz tőle. Addig, amíg a játékosok bőven a valós piaci értékük felett keresnek és eközben még eredmény sincs követelve, akkor történik az, amit itthon látunk.

A tao-rendszer okozta előnyökből mit látnak külföldön?

Hitetlenségükben fogják a fejüket, hogy a versenysportban egy kis ország erején felül vállalva milliárdokat költ mindenféle követelmény nélkül. És persze dörzsölik a kezüket a menedzserek, hogy velünk lehet jó üzleteket kötni. A Veszprém fizetésekben elszakadt a valóságtól. Miközben még a jobb lehetőségekkel rendelkező PSG sem tudott eredményt venni. Előbb ért oda a Montpellier és a Flensburg a BL-hez. Az én szememben ennek van szakmai értéke. Vagy a lengyel Kielce azon a mindannyiunknak fájdalmas meccsen épp a Veszprémmel szemben. Kalandorok mindig voltak és lesznek, bedőlt a Hamburg, a Koppenhága, a Ciudad. Ahol a klub érvényesíteni tudja az érdekeit, és a klub érdekei az egyén felett maradnak, azok sikeresek lesznek, amíg világ a világ. Azoknál a csapatoknál, ahol lazábban kezelik a pénzeket és nem a szakmaiság az elsődleges szempont, ott több és nagyobb hibákat engednek meg maguknak, mert nem a saját bőrükön érzik.

Csak egy példa. A horvát Marko Kopljar az életében nem keresett olyan jól, mint itthon, hála a magyar adófizetőknek.

Most a Bundesligában sokkal kevesebbel kell beérnie, mert a piac jobban tudja, mennyit ér valójában.

Volt egy sikeres, 96-ban született korosztályunk, amelynek tagjai másodikok lettek az ifjúsági Eb-n 2014-ben. Tőlük vártuk a berobbanást, de csak perceket kapnak még most is, miközben Sagosen már fényévekkel előttük jár, a franciáknál 21 évesek játszottak vezérszerepet, akik a tokiói olimpián kicsattannak az erőtől, és már meglesz mögöttük a szükséges tapasztalat is. Hol veszített utat Ligetvári Patrik?

A menedzsere azt mondta neki, hogy neki nem kell elmenni azokba a kis csapatokba, ahová elment például Sagosen vagy sok másik a versenytársak közül. Sagosen 60 percet a pályán volt az elmúlt négy évben, beledöglött, de fejlődött. Ligetvárinak nem mondták el, nem erősítették benne a hitet, hogy így lehet a leggyorsabban fejlődni. Csapatában a másik három átlövő: Ilić, Accambray, Dzsamali jobban fizetett játékosok voltak a Veszprémben. Ki merte volna azt mondani, hogy őt mindenáron játszatni kell, miközben Ilić és Accambray 20-30 ezer euró körül keres? Akkor azok miért vannak ott, és miért feszítik a büdzsét?

Védekezésben azért be lehetett volna tenni.

Védekezésben is ott volt előtte Miroslav Terzić és Schuch Timuzsin, akik szintén dupla olyan költségvetésű játékosok, mint Ligetvári. Ha én lettem volna Vranjes helyében, nem biztos, hogy megkockáztatom az utolsó tíz percben, amikor a fontos meccsek eldőlnek. Senki sem szeretne kiállítást kapni, amikor minden labdának dupla jelentősége van. Nem árt tisztázni valamit, Vranjes azért jött, hogy a Veszprém sikeres legyen. Miért érdekelte volna őt a mindennapokban válogatott? Nem is üdvözítő felállás, hogy a klubedző mindkettőért felel. Nikolai Jacobsent sem érdekli a dán Mensah Larsen, pedig a klubedzője és a válogatottban is találkoznak. Larsen, ha gyengén játszik, leül a padra, mert Jacobsen meg akarja nyerni a meccset és a bajnokságot, azért fizeti őt a Löwen.

A bőség okozta hasonlói problémák meglesznek a kapus- és az irányítóposzton jövőre a Veszprémben. Meglepődnék, hogy ha Davist érdekelné a válogatott, és ezért beáldozná a Veszprém eredményét. Nem tudjuk, hogyan hat majd ez a felállás Lékaira, hiszen négyen lesznek a csapat irányítására: Nenadić, Lauge, Mahé Máté mellett. Már most sem ártana vele beszélni erről, ha már ilyen furcsán kezelték az apaságát.

Furcsán?

Mikkel Hansen is apa lett a világbajnokság alatt. Valahogy mégsem jutott eszébe otthagyni a válogatottat, pedig neki még csak repülőre sem kellett volna ülnie. Azt nyilatkozta, hogy duplán van kiváltságos helyzetben. A hazájában vezetheti sikerre a válogatottat, amire valószínűleg többet nem lesz esélye az egész életében. Továbbá hogy apa lett. Elmondta, hogy csak akkor tudja a legjobb teljesítményét nyújtani, ha 100 százalékban a válogatottra koncentrál. Nekem is vannak gyerekeim, és a család nagyon fontos. De az biztos, hogy egy ilyen sorozatterhelésnél az ide-oda repkedés nem segíti a regenerációt. Nem akarok okosabb lenni az orvosoknál, de az átgondolatlanságot éreztem ebben.

Afelé haladunk, hogy nemcsak kézilabdatudás, hanem a regeneráció fog eldönteni fontos meccseket egy olyan hosszú és intenzív tornán, mint a vb. Így egyre nagyobb jelentősége van az aktív regenerációnak és az étkezésnek. Mert szép dolog hinni a gulyásban és a palacsintában, ahogy ezúttal is történt, a skandinávok másra esküsznek, és az eredmény inkább őket igazolja.

Az eredmény mindig mindennél beszédesebb, a professzori véleménynél is.

Akkor hogy lesz ebből válogatott?

Elég egyedi, hogy a szövetség azért fizet egy szakmai igazgatót (aki tulajdonképpen a szakmai munkáért lenne felelős), hogy annak nincsen teljes körű kontroll lehetősége a férfi A válogatott körül. Nincsenek pontosan tisztázva, milyen jogkörök vannak. Addig amíg ezek nincsenek a szövetségben pontosan meghatározva addig nagyon nehéz lesz. A szövetségnek lenne a feladata mindet megtenni azért, hogy a válogatott a legerősebb legyen. Minden téren.

A franciák 21 éveseket hoztak, Didier Dinart bátran betette őket, az olimpiáig szokják meg a nyomást, ha veszítenek is.

Schaffhausenben van akadémia is, évente húsz gyereket vesznek fel, a szülők fizetik a költségeket. Mennyiből működnek?

Az állami támogatásunk természetesen nulla.

Az összköltségvetésünk 500 ezer svájci frank, ami nagyságrendekkel kisebb a Nemzeti Kézilabda Akadémiánál.

Viszont majdnem minden évben sikerül éves szinten egy-két játékost az első csapatnak kinevelni. A svájci utánpótlás eközben néhányszor okozott kellemetlen perceket a korosztályos magyar válogatottaknak. A már említett 96-os korosztály előtt végzett Svájc 2015-ben a világbajnokságon. És ha így megy tovább, Svájc még nagyobb gondot jelent majd. Azt pedig szörnyű lenne átélni, nekem különösen. 

És mivel nem látom a tisztulás esélyét, várhatóan csak a fejemet csóválva ülök majd a tévé előtt, hogy ide jutott az a sportág, amiben az egész családom benne volt, és ugyan sokat kaptunk a kézilabdától, sokat is adtunk neki.

(Borítókép: Vass Gábor. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)