Elfogytunk - mondta megtörten a kapitány

2019.01.23. 20:57

A magyar válogatott kapitánya, Csoknyai István azt nyilatkozta az M4-nek a norvégok elleni súlyos vereség (35-26) után, hogy a második félidő elején volt igazán nagy bajunk. Az első félidőben úgy-ahogy tartottuk magunkat.

A norvégok szakvezetője, Christian Berge azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy a második félidő elején szándékosan fokozták a nyomást. A magyar válogatott pedig összecsuklott. A még lassabb ellenfelekkel szemben is vannak sebességbeli gondjai a magyar csapatnak, nem hogy a világ egyik leggyorsabb csapatával szemben.

A második félidő első 12 percét 10-2-re nyerték a norvégok, magyar részről csak Bodó volt eredményes, benne volt vállalkozó kedv. Lékai akkor nem volt a pályán, ez azért hiba volt a magyar kapitányok részéről, mert ez egy érzékeny időszak volt az előző meccseken is.

"Olyan célért küzdöttünk, hogy senki sem lehet fáradt" - mondta Csoknyai még. Azt magunk is észrevettük, hogy nem tudták megcsinálni azt, amit elterveztek.

Régi problémánk, a legfontosabb meccsekre a magyar válogatott nem gyorsul, hanem enerválttá válik.

"Elfogytunk"

- ezt már a kollégája, Vladan Matics állapította meg.

"A norvégok igazi atléták, gyorsak, még egy félidőt is tudtak volna futni, mi nem ilyenek vagyunk, hamarabb fáradunk."

A hét labdát hárító Mikler Roland, aki a kapuból élte át a nyomasztó vereséget, úgy vélte, nyerni mentek ki, de az is nagy nyomás volt egy idő után, hogy szűk vereségben maradjanak.

A csapat hullámzó teljesítményére is kitért, mondván tudunk szép dolgokat, de olyanokat is, amiket nem szeretne soha viszontlátni a pályán.

"Az Egyiptom elleni döntetlen volt a kulcs, ha az a meccs megvan, minden más. Még a hatása alatt vagyok a történteknek, mást nem tudok mondani" - összegzett.