Ma este kicsit ünnepelni fogunk, kézilabda nélkül

2019.01.20. 21:05

Vladan Matics, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya már a meccs előtt aláírta volna, hogy csapata öt góllal legyőzze Tunézia csapatát a világbajnokság középdöntőjében.

„Megilletődötten kezdtünk, ellenfelünk kapusa megfogott néhány ziccert, aztán átvettük a vezetést, és felszabadultan játszottunk. A második félidő közepén nagyon jók voltunk, majd a vége felé nem tudtunk azonnal megoldást találni Tunézia nyitott védekezésére, mert nem volt elég időnk az alapos felkészülésre, de a meccs előtt biztosan aláírtam volna az ötgólos különbséget" – nyilatkozta az MTI-nek a 26-21-re megnyert mérkőzés után az edző.

Elárulta, az 52. percben, amikor hat góllal vezettek, némileg megnyugodott, mert akkor már biztosnak érezte a sikert.

Az eredmény azt jelenti, hogy a magyaroknak továbbra is jó esélyük van helyosztót játszani a torna ötödik vagy hetedik pozíciójáért.

A középdöntő-csoportok első és a második helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavaszi selejtezőtornákon.

„Ma este egy kicsit ünnepelni fogunk, kézilabda nélkül, a következő két napot pedig jól meg kell szerveznünk. Szerepel majd benne regeneráció, utána videózás, aztán nekimegyünk a norvégoknak. Sok múlik a svéd-norvég meccsen is, nem tudom, ki fog nyerni, de szurkolunk a svédeknek" – mondta Matics.

Kollégája, Csoknyai István elmondta, az észak-afrikaiak azt nyújtották, amit vártak, de csapata a második félidőben jobban bírta a terhelést.

„Úgy érzem, uraltuk a meccset, nem forgott veszélyben a győzelem" - vélekedett.

„Jó volt a kapusteljesítményünk, nagyjából a védekezésünk is rendben volt, támadásban a helyzeteinket hellyel-közzel értékesítettük. Mindenki hozzátett a sikerhez. Csapatként küzdöttünk, volt tartásunk" – mondta Nagy László, aki szerint a meccs végén a fáradtságuk és sérüléseik miatt sem tudtak nagyobb előnybe kerülni.

Balogh Zsolt bokasérülés miatt napokat, Lékai pedig gyermeke születése miatt csupán órákat töltött Magyarországon, de előbbi kilenc, utóbbi hét gólt dobott.

„Nem volt könnyű, de nagyon örülök neki, hogy így tudtam visszatérni. Nagyon jólesett, ahogyan tegnap a srácok fogadtak, az olyan erőt adott, hogy egyszerűen nem tehettem meg, hogy ma ne adjak bele mindent, és szerencsére jól sikerült a meccs."

Elárulta, a mérkőzés előtt ő sem tudta, hogyan reagál majd a terhelésre a bokája, mert nagy fájdalmai ugyan nem voltak, viszont nem mindegy, hogy az utcán sétál az ember, vagy egy világbajnoki mérkőzést játszik százszázalékos erőbedobással.

„Szeretném megköszönni a klubom és a válogatott orvosi stábjának is, mert mindent megtettek, hogy három nap alatt a lehető legtöbbet javuljon a sérülésem. A biztonság kedvéért kötéssel és fájdalomcsillapítóval játszottam, de a mérkőzés alatt egy pillanatig sem jutott eszembe a lábam."

Lékai úgy vélekedett, az első félidőben a védekezésük nem volt megfelelő, de azután Székely Márton ziccereket védett, ezzel nagy támaszt adott társainak. „Támadásban talán futhattunk volna többet, de minden csapat fáradt a világbajnokságon, mi is."