Az osztrákokkal játszik a női kéziválogatott a vb-ért

2018.12.15. 17:38

A magyar női kézilabda-válogatott Ausztria csapatával találkozik a jövő decemberi, kumamotói világbajnokság selejtezőjében, amelynek sorsolását szombaton rendezték Párizsban – írja az MTI.

A két csapat eddig 56 alkalommal játszott egymással, a mérleg pedig magyar szempontból elég kedvező:

  • 43 győzelem,
  • két döntetlen
  • és 11 vereség.

A magyarok egyébként a 2015-ös dániai vb selejtezőjében is az osztrákokat kapták, és simán búcsúztatták őket miután Stockerauban 13, Győrben pedig 15 góllal győztek.

A párharcok első mérkőzéseit május 31. és június 2. között, a visszavágókat pedig június 4. és 6. között játsszák. A magyarokat az első kalapból sorsolták, így biztosan idegenben kezdenek, és a visszavágót játsszák majd hazai közönség előtt.

Összesen kilenc európai párharcot rendeznek majd, ezek győztesei vehetnek majd részt a 2019. november 29. és december 15. között sorra kerülő 24 csapatos világbajnokságon, amelynek már biztos résztvevője a címvédő francia válogatott, valamint az Európa-bajnokságon rajtuk kívül a legjobb négy közé bejutó orosz, holland és román csapat is.

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak majd érte. Az olimpiai kijutással egyébként már külön cikkben is foglalkoztunk, ezt itt olvashatják el.

A vb-selejtező párosítása:

  • MAGYARORSZÁG-Ausztria
  • Horvátország-Németország
  • Dánia-Svájc
  • Svédország-Szlovákia
  • Fehéroroszország-Norvégia
  • Szerbia-Lengyelország
  • Csehország-Montenegró
  • Macedónia-Szlovénia
  • Spanyolország-Izland