A kézielnök szerint Csoknyai hosszú távú megoldás a válogatott élén

2018.10.19. 19:34

Csütörtökön nevezték ki a férfi kézilabda-válogatott élére Csoknyai Istvánt a korábban menesztett Ljubomir Vranjes helyére, akkor még ideiglenes jelzővel kapta a megbízást Csoknyai, elsősorban a két Európa-bajnoki selejtezőre.

Pénteken viszont a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Kocsis Máté már arról beszélt, hogy nem is annyira ideiglenes a megbízás, mint azt egyesek gondolták.

Pontatlan fogalmazás az ideiglenes szó. Ideiglenesen most a két Eb-selejtezőre neveztük ki, de mondom, a világbajnokságra is vele megyünk, és az azt követő időszakban is gondolkodunk a személyében. Az, hogy mellé ki társul majd, kik kerülnek még a stábba, esetleg ki lehet még a társa vagy társ szövetségi kapitány, arról még vita van, vele is egyeztetünk

– idézte az Echo TV-nek nyilatkozó Kocsist a Nemzeti Sport.

A férfi válogatott október 24-én Szlovákiát fogadja Érden az Eb-selejtezőn, majd három nappal később Padovában játszik az Olaszokkal, aztán áprilisban Oroszország, majd júniusban újra a szlovák, olasz páros ellen folytatja a selejtezést. Közben januárban jön majd a világbajnokság Dániában – itt a svéd, katari, argentin, egyiptomi és angolai ötössel van egy csoportban a magyar csaptat, amit a jelek szerint ott is Csoknyai irányít majd.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?