Ideiglenesen Csoknyai irányítja a férfi kéziválogatottat

2018.10.18. 20:11

Az MKSZ elnöksége úgy határozott, hogy a soron következő két Eb-selejtezőre Csoknyai Istvánt kéri fel a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítására.

Mint ismeretes, a jövőben nem Ljubomir Vranjes irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat, a szövetség, az MKSZ és a szakember közös megegyezéssel bontott szerződést egymással. Az utód megtalálása sürgős feladat, hiszen a csapat október 24-én Szlovákia ellen megkezdi a 2020-as Európa-bajnokságra a selejtező sorozatot. A fő cél ugyanakkor a jövő januári világbajnokság, amely komoly lépést jelenthet a tokiói olimpiai kvalifikáció felé.

E két feladatot mérlegelve az MKSZ elnöksége úgy határozott, hogy a soron következő két Eb-selejtezőre Csoknyai Istvánt kéri fel a válogatott irányítására. Csoknyai munkájára a következő  időszakban is számítanak a nemzeti együttesnél, hogy milyen titulussal és stáb tagjaként, arról napokon belül döntés születik. A válogatott hétfőtől Érden és Budaörsön készül együtt, áll a szövetség honlapjának a közleményében.

A magyar férfi válogatott kerete a Szlovákia és Olaszország elleni Eb-selejtezőkre:

Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), BORBÉLY Ádám (Orlen Wisla Plock, lengyel), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)

Jobbszélsők: HORNYÁK Péter (Balatonfüred), VASIC Marko (Csurgó)

Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Ferencváros), BALOGH Zsolt (MOL-Pick Szeged), BARTÓK Donát (TBV Lemgo, német)

Irányítók: LÉKAI Máté (Telekom Veszprém), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)

Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya)

Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León, spanyol), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), FALUVÉGI Rudolf (HSB Nantes, francia)

Balszélső: BÓKA Bendegúz (Balatonfüred)

Férfi Európa-bajnoki selejtezők:

2018. október 24. 18:30, Érd: Magyarország-Szlovákia

Jegyvásárlás: www.kezilabdaszeretlek.hu/jegy

2018. október 27., 18:45, Padova: Olaszország-Magyarország

A csoport 4. csapata Oroszország.

A magyar válogatott további Eb-selejtezői:

2019. április 10. vagy 11.: Oroszország-Magyarország

2019. április 13. vagy 14.: Magyarország-Oroszország

2019. június 12. vagy 13.: Szlovákia-Magyarország

2019. június 15. vagy 16.: Magyarország-Olaszország

A csoport első két helyezettje, valamint a nyolc selejtezőcsoport legjobb négy csoportharmadikja vehet részt a norvég-osztrák-svéd közös rendezésű Európa-bajnokságon 2020 januárjában.