Egy húzással két világsztárt teremtett egyszerre

2019.08.24. 08:42

Harry Redknapp adott interjút a FourFourTwo-nak, aki az utolsó olyan angol menedzser, aki hazájában trófeát tudott nyerni. A Portsmouth-szal 2008-ban az övé lett az FA-kupa, a döntőben a Cardiffot verték, az elődöntőben pedig a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albiont.

A szakembernek volt esélye a kapitányságra, de végül nem mellette döntöttek, és Roy Hodgson lett a befutó. A most 72 éves edző egy remek sztorit elevenített fel abból az időszakból, amikor a Tottenham edzője (2008-2012) volt.

Már egy éve volt a londoni klubnál, amikor rájött arra, hogy mi hiányzik a csapatából.

A bal szárny ugyanis úgy nézett ki még 2010. márciusban, hogy Gareth Bale volt hátvédben, a középpálya bal oldalát pedig Luka Modric foglalta el.

Áprilisban aztán forradalmi váltásra határozta el magát a szakember, az akkor 21 éves walesit egy sorral előrébb tolta, a 25 éves Modricot pedig merészen a középpálya közepére állította. A hadrenden is csiszolt egy kicsit, mert a 4-4-2 helyett olykor áttért a 4-1-3-2-re.

Az Evertonnal (2-1) szemben még így álltak fel:

  • Gomes – Corluka, Dawson, Bassong, Bale – Kranjcar, Huddlestone, Palacios, Modric – Defoe, Pavjlucsenko

A Portsmouth ellen (2-0) Modricot már betette középre, de még Kranjcart vezényelte át balközépnek.

A Sunderlandtől kikaptak, de Redknapp makacsul ragaszkodott a tervéhez, és az Arsenal ellen április 14-én így küldte fel a csapatát.

  • Gomes – Kaboul, Dawson, King, Ekotto – Bentley, Huddlestone, Modric, Bale - Defoe, Pavjlucsenko

Három nap múlva ugyanez a csapat a későbbi bajnok Chelsea-t is megverte 2-1-re. A Tottenham pedig bejött a negyedik helyre. Az utolsó előtti fordulóban például legyőzték a Manchester City-t, amelyik végül ötödik lett a bajnokság végén.

„Az Arsenal ellen következett egy hazai meccsünk, azt mondtam, játsszon középen Luka.

Néhányan azt gondolták, megőrültem. Azzal jöttek, hogy túl alacsony. Nyertünk. Aztán azzal jöttek, hogy a Chelsea majd lefutja, hiszen ott van Essien, Ballack, Lampard. Nem hallgattam rájuk. Nyertünk a Chelsea ellen is.

Azóta is ezen a poszton játszik, nem is szerepelt máshol, jól tudom, ugye?”

- így mesélte el az edző a lapnak a történteket.