A kapitány fel sem tudja fogni, mi történhetett a vb-ről kizárt Kozákék hajójával

2019.08.22. 14:31

A Kárász Anna, Kozák Danuta páros kizárása után Hüttner Csaba szövetségi kapitány nyilatkozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook-oldalának.

A kapitány arra a kérdésre, hogy kaphattunk volna-e ennél rosszabb hírt, illetve hogy miként lehetett az aranyesélyes páros hajója jóval könnyebb a megengedettnél az alábbi választ adta:

„Nem kaphattunk volna rosszabb hírt. Az edző, Somogyi Béla a verseny előtt és a verseny napján is lecsekkolta a hajó súlyát, ami 18,05 kg volt. A verseny után 17,20 kg.”

Mind a két mérleg 17,20-at mutat most, nem tudjuk az okát, hogy mi történhetett.

„Nem gondolom, hogy nem csekkolta le, mert Somogyi Béla nagyon precízen meg szokta csinálni ezeket a futam előtt, és ez mindig rendben szokott lenni.”

Egyszerűen nem is tudom felfogni, hogy mi is történhetett, mert 80 dekát nem lehet elnézni. Valószínűleg… de igazából nem, nem találok rá magyarázatot jelen pillanatban.

„A bíróknak egyértelműen igazuk volt, a szabály, az szabály, mindenki mással is ez történt volna” – mondta a kapitány, akit ezek után arról kérdeztek, hogy bármilyen hivatkozással menthető-e az egység további szereplése.

„Hát a Frank Garnerrel és a Miroslav Haviarral tárgyaltunk az étteremben, de sajnos igazat kell nekik adnunk abban, hogy ha most minket visszatennének a középfutamba, annak hosszú távú következményei lennének. A bírók szerepe válna kérdésessé, és a szabályok betartása egyértelműen a legfontosabb egy versenyen.”

Természetesen megpróbáltunk mindent, hogy a két lány, mint az egyik legesélyesebb páros indulhasson a hazai világbajnokságon, de sajnos ez a szabály és mi ez ellen most vétettünk.

Végezetül arról kérdezték Hüttnert, hogy mi lesz így a sorsa a hatodik olimpiai kvótának, amit ennek a párosnak kellett volna szállítania minden előzetes elképzelés szerint. A kapitány erre azt válaszolta, hogy Lutz Dóra meg fogja szerezni a hatodik kvótát is a nőknek, ha nem itt a világbajnokságon, akkor a kvalifikáció során.