A traktort ütőre cserélte, a sportág halhatatlanjává vált

Amikor 1997 júniusában a San Jose-i illetőségű Mercury News újságírója ellátogatott az akkor 75 fős kanadai faluba, Aneroidba, Jack McMillan polgármester ennyit mondott neki:

Tíz év múlva biztos, hogy még létezni fogunk. Húsz év? Az már érdekesebb kérdés.

Az igazi tanyasi őserő

Azóta majdnem 24 év telt el, Aneroid pedig még mindig tartja magát, igaz, már csak 50 lakossal. Talán a túlélésben az is segített, hogy egy bizonyos Patrick Marleau 1997-ben felhelyezte a térképre a falut.

Marleau magyar idő szerint kedden hajnalban átadott a múltnak egy olyan rekordot az NHL-ben, amiről egy időben mindenki azt hitte, hogy lehetetlen. Nemcsak a szám miatt, hanem azért is, aki eddig tartotta: Gordie Howe, azaz Mr. Hockey.

Marleau-nak a hajnali volt pályafutása 1768. (!) NHL-mérkőzése, amivel immáron egyedül áll az örökranglista élén, a csúcsot pedig értelemszerűen addig javítja, amíg vissza nem vonul. Nem ez az egyetlen rekordja, de a többiről majd később.

A kétszeres olimpiai bajnok csatár 1979. szeptember 15-én született a Saskatchewan tartományban található Swift Currentben. Azért ott, mert Aneroidban nincs kórház.

A Marleau család egy 650 hektáros farmon gazdálkodott, ahol természetesen a gyerekek is kivették a részüket a munkából. Iskolába emiatt sem Patrick, sem nővére, Denise, sem bátyja, Richard nem járt, édesanyjuk tanította őket otthon.

Ha kellett, etették az állatokat, traktort vezettek, szüreteltek, vagy egyszerűen csak köveket szedtek, hogy azok ne tegyék tönkre a haszongépjárműveket.

A testvéreknek közös hobbijuk volt a korcsolyázás, aztán Patrick és Richard a jégkorong felé fordult, amiről a mai napig árulkodnak az istállók kilyuggatott falai. A családfő, Denis korábban maga is játszott alsóbb osztályú ligákban, az pedig azonnal feltűnt neki, hogy a kis Patrick a korához képest milyen jól korcsolyázik. Külön is foglalkozott vele, de mivel a senki földjétől 9 kilométerre laktak északnyugatra, ezért csapatba sokáig nem tudott járni.

14 évesen Swift Currentbe költözött a nagyanyjához, hogy végre csapatban is játszhasson, ott pedig kiderült, hogy nemcsak szélvészgyors, hanem ügyes is, simán felvette a versenyt a nála 3-4 évvel idősebbekkel. Édesapja később elmondta, akkor jött rá, hogy a fia akár sokra is viheti.

16 évesen már Észak-Amerika egyik legjobb juniorligájában, a WHL-ben játszott, de még mielőtt bemutatkozott volna, részt vett egyesülete, a Seattle Thunderbirds edzőtáborában. Az tábor Calgaryban zajlott, ahol nem sokkal korábban a város NHL-es csapata, a Flames is tréningezett. 

Két évet töltött a csapatnál, majd 1997-ben jelentkezett az NHL amatőr játékoskiválasztójára, a draftra. Ha szeptember 16-án született volna, ezt nem tehette volna meg, ugyanis ez a dátum az örökös választóvonal, aki egy adott év szeptember 15-éig nem tölti be a 18-at, az csak a következő évben állhat profinak.

A konszenzusos vélemények alapján ő volt az 1978–79-es korosztály második legtehetségesebb játékosa Joe Thornton után, szinte biztosra lehetett venni, hogy a második helyen választó San Jose Sharks lefoglalja a játékjogát, ami aztán így is történt.

Aneroidot elözönlötték az újságírók a draft előtti időszakban, a 75 fős faluban olyan élet volt, mint előtte és utána sem. A polgármester azt mondta, korábban a település legnagyobb sztárja egy olyan baseballozó volt, aki eljutott a félprofi szintre. Erre jött a 17 éves farmer fiú, akire a fél kontinens felfigyelt. Mindenki féltette, hiszen a saskatchewani, elnéptelenedett prériről Észak-Kaliforniába kellett költöznie.

Ha a liga a jövőben nem áll át a szeptemberi kezdésre (nem valószínű), vagy nem módosítanak szabályt, akkor ezt a rekordját csak beállítani lehetséges.

A megalázott csapatkapitány

Megbízhatósága, vezéralkata és határtalan szorgalma miatt folyamatosan lépkedett felfelé a hierarchiában, 24 évesen megkapta a csapatkapitánynak járó C betűt, ekkor pedig már világbajnoknak mondhatta magát a kanadai válogatottal.

Az igazi áttörést a 2005–06-os szezon hozta meg neki. Addig 57 pont volt a karriercsúcsa, de a lockout utáni szabályváltoztatások kedveztek számára, főleg a kétvonalas les eltörlése, aminek köszönhetően lenyűgöző sebességét maximálisan ki tudta használni. Ráadásul az idény feléhez közeledve a csapat megszerezte a Boston Bruinstól a már említett Thorntont, aki szintén jó hatással volt a játékára. Gólokban, gólpasszokban és pontokban is messze felülmúlta addigi legjobbját, a Sharks pedig egy csapásra kupaaspiránssá vált.

Csakhogy a rájátszásban a csapat mindig kudarcot vallott, egymás után jöttek a csalódások.

Marleau és Thornton hiába alkották az NHL egyik legveszélyesebb párosát, és hiába voltak körülvéve jobbnál jobb kisegítő személyzettel, a playoffban csődöt mondtak.

Lehet, hogy a legtöbb sportoló ilyenkor megsértődik, összetörik, esetleg cserét kér, de Marleau-t nem így nevelték a prérin. Leszegett fejjel tette a dolgát, sőt kirobbanó formában játszott, sokáig vezette az NHL góllövőlistáját is. Természetesen nem lehetett kihagyni a vancouveri olimpiai keretből sem, amellyel hazai jégen aranyérmet szerzett.

A rájátszásban 2010-ben húzóember volt, a Detroit ellen kétszer ő döntött hosszabbításban, a főcsoportdöntőben pedig ötször is betalált, de ott a csapatot megsemmisítette a későbbi bajnok Chicago.

És ez így zajlott évekig: erős alapszakasz, majd összeomlás. Azért 2014-ben Szocsiban is nyert egy olimpiai aranyat, viszont a Sharksszal semmi nem akart összejönni.

Aztán némi meglepetésre 2016-ban az öregedőfélben lévő Cápák bejutottak a Stanley-kupa döntőjébe, és bár valószínűleg a pittsburghieken és a kaliforniai riválisokon kívül mindenki nekik drukkolt, Sidney Crosby vezetésével a Penguins érvényesítette a papírformát, Marleau-nak, Thorntonnak és a többieknek megint nem sikerült a végső győzelem.

2017. január 23-án az akkor már 37 éves legenda ismét beírta a nevét a rekordkönyvekbe: a Colorado Avalanche elleni idegenbeli találkozón a harmadik harmadban mesternégyest lőtt, amire legutóbb Mario Lemieux volt képes 20 évvel korábban, rajtuk kívül pedig azelőtt még heten. Többet soha senki.

Azon a meccsen ott ültem attól a kaputól kb. 8-10 méterre, és fel sem fogtam, hogy történelmi eseménynek vagyok szemtanúja, inkább csak szitkozódtam, hogy egy öregember egyedül veri meg a kedvenc csapatomat. Később egy Sharks-mezes szurkoló önkívületbe kerüléséből és káromkodásaiból fejtettük meg páran, hogy ez egy rekordbeállítás volt.

Marleau a sorozatos kiesések miatt 2017-ben, 20 év után elhagyta a klubot és a feltörekvő szupersztárokkal teletűzdelt Toronto Maple Leafshez igazolt. Ő lett a családapa, ahol az ifjak, mint Auston Matthews vagy Mitch Marner, rendszeresen nála lógtak, ahol Marleau négy fiával állandóak voltak a véresen komoly minihoki-bajnokságok. Hirtelen már hat gyermekről „gondoskodott”, és kulcsszerepe volt a két leendő klasszis fejlődésében.

Az első éve még úgy, ahogy jó volt, de a másodikban annyit esett a teljesítménye (csoda ez 39 évesen?), hogy alig bírt tőle megszabadulni a Toronto. A Carolina átvette, majd azonnal kivásárolta. Egy ideig munkanélküli volt és már úgy tűnt, vége a pályafutásának, de két nappal a szezon előtt a Sharks dobott neki egy mentőövet. Csak egy edzésen tudott részt venni, mielőtt indult az idény, majd az első mérkőzésen kétszer is beköszönt. Immáron 40 évesen.

Még a koronavírus miatti leállás előtt a gyengélkedő San Jose újabb lehetőséget szeretett volna neki biztosítani, és elcserélte a bajnokesélyes Pittsburghhöz, amely aztán a buborékban csúfosan kizúgott.

Marleau nem akarta befejezni, ismét hazaigazolt. A Sharks idén is a liga alsó felébe tartozik, így már aligha dédelget bajnoki álmokat. A cserehatáridő már lejárt, pályafutása 23. szezonját is itt fejezi be, viszont legalább itt döntötte meg Gordie Howe legendás csúcsát. Mr. Hockey ezt már nem élhette meg, de egyik fia, Murray szerint biztosan büszke lenne, mert egy hozzá hasonló, saskatchewani parasztcsalád sarja viszi tovább az örökséget.

A rekordhoz hozzátartozik (és enélkül talán el se érhette volna), hogy Marleau utoljára 2009-ben hagyott ki alapszakaszmeccset, a kedd hajnali volt sorozatban a 899., ami a második leghosszabb aktív Ironman-sorozat, összesen pedig a 4.

Az egyik fia juniorcsapatának ő a másodedzője, minden szabadidejét a családjával tölti, soha semmilyen balhéba nem keveredett. Még online szócsatába sem, mert az összes közösségi oldaltól távol tartja magát. Természetesen a Stanley hiánya miatt örök fájdalmat fog érezni, de ha egyszer tényleg befejezi a pályafutását (egyelőre nem tervezi), akkor ez is enyhülni fog. Addig pedig csak élvezi a játékot, mert hát máshogy nem is lehet ennyi ideig csinálni.

(Borítókép: Patrick Sharp, Patrick Marleau és Chris Kunitz (b-j) a 2014-es téli olimpia jégkorongdöntőjének eredményhirdetésén Szocsiban. Fotó:  Bruce Bennett /  Getty Images)