Aranycipő, zászlóba tekert ukránok és angol győzelem az Eb-selejtezőn

kane
2023.03.26. 19:56
Második Európa-bajnoki selejtező mérkőzését is megnyerte az angol labdarúgó-válogatott, amely ezúttal hazai pályán Ukrajnát verte meg 2–0-ra.

A találkozó kezdése előtt aranycipővel köszöntötték Harry Kane-t, aki az olaszországi góljával a válogatott történetének egyedüli csúcstartójává vált. 

Az ukrán himnusz alatt a vendégjátékosok nemzeti zászlóba tekerve énekeltek, az angol alatt hatalmas élőkép jelent meg – ünnepi hangulat vezette fel az összecsapást.

A Pickford – Walker, Stones, Maguire, Chilwell – Bellingham, Henderson, Rice – Saka, Kane, Maddison összetételben kezdő angolok irányítottak, bár ez sokáig csak egy büntetőgyanús esetben kristályosodott ki (Kane került a földre), az ukránok egy-egy kontrával próbáltak veszélyeztetni, a fő veszély előtt valójában már les volt, így ha be is talál Roman Jaremcsuk, akkor sem lett volna érvényes.

Ezt követően az angolok rekordere került ismét a középpontba, a félidő derekán nagy helyzetben nem tudott kapu felé bólintani, majd közelről fölélőtt – de már lesről.

A 37. percben aztán megtört a jég, Bukayo Saka jobb oldali beadása jutott el Harry Kane-ig, aki közelről a kapuba lőtt (1–0).

Nem sokkal később pedig jött a döntő csapás, Bukayo Saka kapott labdát a tizenhatos előterében, kapura fordult, majd 20 méterről hatalmas gólt tekert a jobb felső sarokba (2–0).

Az ukránok 21 éves kapusa, Anatolij Trubin mostanában kevésbé felemelő heteket tudhat maga mögött, Rotterdamban hétszer mattolták a Feyenoord játékosai az Európa-liga-búcsú során... 

És pillanatok múlva itt is meglehetett volna a harmadik, de Kane lapos lövésére leért, így kétgólos hátránnyal fordultak az ukránok.

A folytatásban a mindössze második meccsét játszó és először kezdő James Maddison tekerése kerülte el kevéssel a vendégek kapuját, majd Jude Bellingham belőtt labdájáról maradt le mindenki középen, mielőtt Maddison indítása lett kissé hosszú Sakának.

A hajrához közeledve előbb Saka harcolt ki szabadrúgást a tizenhatos előtt, és lőtt a jobb felső mellé a legurítás után, majd ugyanőt vágták fel sípszó nélkül hasonló helyzetben, mielőtt nagyot mentett a védelem Maddison centerezése során – érett a harmadik gól.

Az utolsó tíz percre a Premier League góllövőlistáján épp Kane-t (21) követő Ivan Toney (16) érkezett a csúcstartó helyére, ezzel debütált a nemzeti együttesben.

Újabb találatot végül sem ő, sem az újabb helyzetnél előkerülő Maddison, a szintén csereként érkező Conor Gallagher vagy éppen Harry Maguire nem tudott szerezni, Anglia ezzel együtt is simán nyerte meg soros selejtezőjét.

Ami a 18 órás sáv többi meccsét illeti, San Marino közel egy órán át tudta tartani magát Szlovéniában, Izland pedig már a szünetre lerendezte a vaduzi meccsét.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

2. FORDULÓ

C CSOPORT

Anglia–Ukrajna 2–0 (Kane 37., Saka 40.)

20.45: Málta–Olaszország (TV: Spíler2)

A csoport állása: 1. Anglia 6 pont (4–1), 2. Észak-Macedónia 3 (2–1, 1), 3. Olaszország 0 (1–2, 1), 4. Málta 0 (1–2, 1), 5. Ukrajna 0 (0–2, 1)

H CSOPORT

Kazahsztán–Dánia 3–2 (Zajnutgyinov 73. – 11-esből, Tagibergen 86., Aimbetov 89., ill. Höjlund 21., 36.) 

Szlovénia–San Marino 2–0 (Sesko 57., Di Maio 60. – öngól)

20.45: Észak-Írország–Finnország

A csoport állása: 1. Szlovénia 6 pont (4–1), 2. Észak-Írország 3 (2–0, 1 meccs), 3. Dánia 3 (5–4), 4. Kazahsztán 3 (4–4), 5. Finnország 0 (1–3, 1), 6. San Marino 0 (0–4)

J CSOPORT

Liechtenstein–Izland 0–7 (Olafsson 3., Haraldsson 38., Gunnarsson 48., 68., 73. – a harmadikat 11-esből), Gudjohnsen 85., Ellertsson 87.)

20.45: Szlovákia–Bosznia-Hercegovina (TV: Arena4)

20.45: Luxemburg–Portugália (TV: Spíler1)

A csoport állása: 1. Portugália 3 pont (4–0, 1 meccs), 2. Izland 3 (7–3), 3. Bosznia-Hercegovina 3 (3–0, 1), 4. Szlovákia 1 (0–0, 1), Luxemburg 1 (0–0, 1), 6. Liechtenstein 0 (0–11)

(Borítókép: MTI/EPA/Neil Hall)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM