Újabb halálos kimenetelű balhé: tízezren akartak bejutni a már teli stadionba

GettyImages-1243782640
2022.10.07. 10:20

A Buenos Aires-i tartomány biztonságáért felelős miniszter bejelentése szerint egy Gimnasia-szurkoló életét vesztette a csütörtök éjjeli rendbontás után, mely a Gimnasia La Plata és a Boca Juniors bajnokiján tört ki Argentínában. A balhéról korábban mi is beszámoltunk: a meccs mindössze kilenc percig tartott, miután a rendőrségnek tömegoszlató eszközökhöz, így könnygázhoz kellett nyúlnia, a játékvezető pedig nem érezte úgy, hogy folytatni lehetne a játékot.

„Egy ember meghalt” – közölte az ESPN által idézett Sergio Berni, Buenos Aires tartományának biztonsági minisztere, aki szűkszavúan csak annyit tett hozzá, a szurkolót hiába szállították kórházba, szívprobléma miatt nem tudták megmenteni az életét. A Redditen terjedő pletykák, kommentek szerint a tömegoszlatás közben szívrohamot kapott a Gimnasia egyik szurkolója, ő lehet az áldozat.

Bár az első beszámolók arról szóltak, a szurkolói tömegen belül alakult ki a balhé, majd ez terjedt ki a helyzetet menteni igyekvő rendőrökkel való összecsapásra, az ESPN frissített cikke szerint az egész balhé abból indult, hogy a csordultig telt stadionba tömegesen próbáltak jegy nélkül bejutni a hazai szimpatizánsok.

A német Sport 1 megerősítette a szurkoló haláláról szóló hírt, a balhé kapcsán pedig azt írják, óriási tömegről volt szó: több mint tízezren rekedtek a stadionon kívül, köztük valóban olyanok is, akiknek volt jegyük a találkozóra.

A rendőrségnek nem volt más választása, gumilövedékek és könnygáz használatával kényszerítették a szurkolókat meghátrálásra

– írja a sportoldal. Az oszlatás azonban nem sikerült jól, a balhé és a pánik átterjedt a stadionon belülre is, amely szintén úszott a könnygázban. A szurkolók egy része a pályára menekült, ahol a káoszban többen is egymást taposták.

A hazai csapat egyik játékosa, Leonardo Morales arról számolt be, hogy a futballisták szeretteik életét féltették.

A kétéves fiam ott volt a lelátón, és egyszerűen nem kapott levegőt. Kétségbeejtő volt az egész, nagyon aggódtunk a lelátókon lévőkért. Mi csak egy normális futballmeccset szerettünk volna játszani, néhány perccel később pedig már a szeretteink életéért aggódtunk

– idézte az ESPN a 31 éves védőt.

A két csapat ugyan nem városi rivális, ám azonos régióhoz tartozik, a Boca Buenos Aires-i, a Gimnasia pedig a fővárostól néhány tíz kilométerre, a 800 ezres elővárosban, La Platában működik.

A meccsnek egyébként is komoly tétje volt: a Boca 43 ponttal a második a tabellán, és csak egy ponttal marad le az éllovas Tucumántól. A Gimnasia 38 ponttal a hatodik, és a dobogóért küzd 23 forduló elteltével.

Kísért az indonéz tragédia

A tragédia mindössze néhány nappal azután történt, hogy Indonéziában – beszámolók szerint – már több mint 130 halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófa volt

Több mint 320 ember sérült meg szombaton, amikor a z indonéziai Malang városában az Arema FC–Persebaya Surabaya bajnoki labdarúgó-mérkőzés után a 3–2-re alulmaradó hazai csapat szurkolói berohantak a pályára, és a rendőrök megpróbálták könnygázzal szétoszlatni őket. Pánik tört ki a stadionban, az áldozatok száma 129-re tehető, többségüket agyontaposták, mások megfulladtak. Az áldozatok száma valószínűleg még nem végleges.  

BBC szerint az Arema FC edzője, Javier Roca mentálisan teljesen összetört a stadionkatasztrófát követően. 

A HATÓSÁGOK SZERINT A SZOMBATI TRAGÉDIA LEGFIATALABB ÁLDOZATA MINDÖSSZE HÁROMÉVES VOLT, A FIATALKORÚ ÁLDOZATOK SZÁMA PEDIG 32.

Az egyik szemtanú azt mondta a BBC-nek, hogy a rendőrség egyszerre rengeteg könnygázt vetett be, miután a pályára rohanó szurkolók és köztük feszült lett a hangulat. Az interneten keringő videókon látható, ahogy szurkolók a kerítéseken átmászva próbálnak menekülni a pályáról, más felvételeken pedig a földön fekvő, valószínűleg élettelen testek is kivehetők. 

(Borítókép: Könnygáz szakította félbe a Gimnasia La Plata és a Boca Juniors meccsét 2022. október 6-án, Argentínában. Fotó:  Gustavo Garello / Jam Media / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport