Horrorbalesete után üzent a Formula–1-es versenyző

GettyImages-1241686648
2022.07.04. 13:12
A Formula–1-es Brit Nagydíjon az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb versenybalesetének lehettek szemtanúi a nézők. Az Alfa Romeo kínai versenyzője, Csou Kuan-jü autója a rajt után feje tetejére állt, és végül a gumifalba csapódott.

A horrorbalesetet hosszú percekig nem ismételték a futam közvetítésében, ami aggodalomra adott okot, mivel ez a procedúra, hogyha olyan baleset történik, ami halálesettel is végződhet. Szerencsére tragédia nem történt, a fiatal kínai pilóta csodával határos módon komoly sérülés és csonttörés nélkül megúszta az esetet. 

Az első információk is biztatóak voltak Csou állapotáról, aztán ő maga üzent a szurkolóknak, és elmondta: jól van, minden rendben.

Jól vagyok, minden rendben. Ma a glória megmentette az életemet. Köszönöm mindenkinek a kedves üzeneteket

– írta a közösségi médiában. 

Hétfő délutáni bejegyzésében hozzátette, hogy a hétvégi Osztrák Nagydíjon már újra autóba ül, és elindul a versenyen. Ott találkozunk! – üzente szurkolóinak.

A halo, más néven glória, az autók feje fölött elhelyezett biztonsági elem. Bevezetése óta többször mentett már életet, közel 10 tonnás terhelést is ki kell bírnia. 

A Brit Nagydíjat egyébként a pályafutása első futamgyőzelmét arató Carlos Sainz nyerte meg, a második helyen Sergio Pérez végzett, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. 

(Borítókép: Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport