Max Verstappen az új texasi kopó, ő nyert Austinban

GettyImages-1348718274
2021.10.24. 22:45
Max Verstappen nyerte a 2021-es Formula–1-es Amerikai Nagydíjat, a Red Bull hollandja a célban 1,3 mp-el előzte meg Lewis Hamiltont, míg a harmadik helyet Sergio Pérez szerezte meg.

A szombati időmérő után minden adott volt egy remek F1-es Amerikai Nagydíjhoz. Hiába indulhatott az első rajthelyről Max Verstappen, Lewis Hamiltonnak sikerült megelőznie a hollandot a rajt után és az élre állt, igaz, elszakadni nem tudott a Red Bulloktól. Hátrébb a McLarenek és a Ferrarik vívtak kemény csatát, Ricciardónak sikerült megelőznie Sainzot.

A motorbüntetés miatt a 9. helyről kezdő Valtteri Bottas nem indult jól és be is ragadt az AlphaTaurik mögé a 10. helyen. Verstappen folyamatosan ott lihegett Hamilton nyakán, és végül a 11. körben a hollandnál elévágással próbálkoztak. Ezt követően Verstappen egyből elkezdte szórni a lila szektorokat, érezhető volt, hogy Hamilton feltartotta őt. Pár körrel később Pérezt is hozta a Red Bull, ám a mexikói közepeseket kapott, míg Verstappen korábban a kemény abroncsokat kapta meg, vagyis taktikailag elválasztották a versenyzőket. A 14. körben aztán Hamilton is kiállt a kemény keverékekért. Verstappen simán átvette a vezetést, a kérdés innentől kezdve az volt, hogy a Mercedes a három körrel frissebb gumival mire megy majd a holland ellen.

Pierre Gaslyt technikai hiba hátráltatta, egészen pontosan a hátsó felfüggesztés szállt el az autójában, ezzel meglett az első kiesőnk. Közben az élen Verstappen hatmásodperces előnyre tett szert. A mezőny közepén a két nagy bajnok, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen csapott össze a legszebb napjaikat idézve. A finn autója kicsit meg is sérült a küzdelemben, de sikerült megelőznie a spanyolt a 13. helyért.

Húsz kör után Verstappen vezetett Hamilton előtt, majd Pérez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Norris, Bottas, Cunoda és Räikkönen volt az első tíz helyen. Közben érdekes feliratott lehetett olvasni a képernyőn. A hétvége során a hivatalos adatok szerint teljes telt ház volt, összesen 400.000 ember látogatott ki a három nap alatt az austini pályára. Hamilton elkezdte csökkenteni a hátrányát Verstappenhez képest, és a 24. körre 4,8 mp-re közelítette meg a pontverseny vezetőjét.

Alonso közben kisebb ámokfutásba kezdett, ölre menő csatákat vívott az Alfa Romeók ellen, Antonio Giovinazzi azonban nem adta magát, a spanyol pedig a rádióban folyamatosan nemtetszését fejezte ki a versenyirányítás felé. Ugyanebben a körben Sebastian Vettel a pálya hátsó részén, külső íven előzte meg George Russell Williamsét, gyönyörű akció volt. Kezdett élesedni az élen is a csata, hiszen Hamilton három másodpercen belülre került Verstappenhez képest.

A 28. körben a törmelékek miatt egy pillanatra virtuális biztonsági autó volt érvényben, ennek köszönhetően a holland előnye visszakúszott négy másodperc fölé. Ezt követően Verstappen kijött a második kerékcseréjére, míg Hamiltonnal közölték a rádión, hogy csak hat körrel később tervezik a saját cseréjüket. Ez volt az egyetlen esélyük megverni ezen a vasárnapon a Red Bullt.

Végül a címvédő a 38. körben jött ki az utolsó kerékcseréjére. Újra Verstappen vezetett, mintegy nyolc másodperc előnnyel, de a brit sokkal frissebb gumikon eredhetett a holland után.

14 körrel a verseny vége előtt Hamilton rákapcsolt és gyorsan hat másodpercen belülre lopta magát Verstappenhez képest, miközben elvesztettük az egyik Alpine-t, Esteban Ocon kiállni kényszerült, majd nem sokkal később Alonso is feladta a viadalt. Az ötödik helyért Sainz támadta meg Ricciardót, a két autó összeért és a Ferrari eleje megsérült. Sainz tempója rögtön vissza is esett.

Hamilton a 49. körre két másodpercen belülre ért Verstappenhez képest. Végül négy köre maradt a britnek, hogy megelőzze fő riválisát, de a különbség 1,7 mp-nél stagnált. Tapintható volt a feszültség az utolsó körökben. Hamilton nem tudta magát DRS-távolságon belülre lopni, Verstappen a tű fokán egyensúlyozott az agyonhasznált gumikkal. Egy kör volt hátra, de a hollandnak sikerült maga mögött tartania a britet és megnyerte az Amerikai Nagydíjat. 56 kör megtétele után 1,3 másodperc volt a különbség a két versenyző, a két konstrukció között. 

A 2021-es F1-es szezon két hét múlva Mexikóban folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Chris Graythen / Getty Images)