Az FIA vizsgálatot indít Grosjean balesete miatt

2020.12.03. 15:23
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatot indított Romain Grosjeannak a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon történt balesete miatt, egyúttal módosításokat hajtott végre a pálya körül a biztonság növelése érdekében a most vasárnapi, szintén Bahreinben sorra kerülő szahíri viadalra.

Az FIA csütörtökön jelezte, hogy az eset áttekintése hat-nyolc hetet vesz majd igénybe, ezalatt ellenőrzik a pálya biztonsági elemeit, a pályát övező biztonsági korlátok kialakítását és minőségét, illetve a pályafelügyelők és az orvosi személyzet munkáját. A vizsgálódásba bevonják a Forma–1 illetékeseit, a Haas csapatot és a versenyzők szervezetét is.

A pénteken kezdődő újabb versenyhétvégére a szahíri aszfaltcsík hármas kanyarjában, ahol a kis híján tragikus baleset történt, plusz két sor gumifalat helyeznek ki és új szalagkorlátot építenek.

Ezenfelül a nyolcas és kilences kanyar közötti rázókövet felszedik, azért, hogy az autók ne tudjanak megugrani és a levegőbe emelkedni, illetve a kilences kanyar jobb oldalánál plusz négy sor, gumiabroncsokból álló falat állítanak fel.

Romain Grosjean, a Haas francia versenyzője a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíj első körében, nem sokkal a rajt után szenvedett horrorisztikus balesetet, a versenyautója kettétört, az üzemanyag kifolyt és lángra lobbant. 

Grosjean a hatalmas tűzben kiszabadította magát az ülésből és kimászott a roncsok közül.

A 34 éves pilóta kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket, és három éjszakát töltött a kórházban, ahonnan szerdán távozhatott. A Haas szerdai tájékoztatása szerint Grosjean Bahreinben marad, ahol tovább kezelik a balesetben megégett mindkét kézfejét.

Grosjean azóta nyilvánosan köszönte meg a segítséget azoknak, akik kimenekítették a lángok közül és gyorsan ellátták sérüléseit. Külön méltatta a tűzoltókészülékkel segítő pályamunkást és az FIA orvosát, Ian Robertset.

(MTI)