Három hónap alatt közel 600 millió dollárt bukott az F1

2020.08.11. 12:22

Drasztikusan bezuhantak a Forma-1 jogait birtokló Liberty Media bevételei a koronavírus-járvány miatt: míg 2019-ben április és június között 620 millió dollár bevételt könyvelhetett el a sorozat, addig idén ugyanezen időszak alatt mindössze 24 millió dollár bevétele volt. 

Azaz három hónap alatt közel 600 millió dollárt, átszámítva 175,5 milliárd forintot veszített az F1.

Tavaly a második negyedévet 14 millió dolláros profittal zárta a Liberty, idén viszont 136 millió dolláros mínusszal.

A visszaesés oka, hogy az F1 bevételeinek nagy része a versenyekhez kapcsolódik (rendezési jogdíjak, közvetítési jogdíjak), a járvány miatt azonban ezek a források gyakorlatilag lenullázódtak, mivel egyetlen futamot sem tudtak megtartani április és június között, a világbajnokság csak júliusban indult el. A sportág szorongatott helyzetét mutatja, hogy Silverstone-nak, a Brit Nagydíj helyszínének az F1 fizetett a verseny megrendezéséért. Az előbb említett 24 millió dollár olyan szponzorációs forrásból származik, ami nem kötődik közvetlenül a versenyekhez. A csapatok is sokat veszítettek a futamok törlésével, mivel a versenyen elért eredményeik után kapnak pénzt az F1-től. 

Az év második felében sem számíthat túl sok jóra az F1. A módosított versenynaptárban 13 futam szerepel eddig (beugró helyszínek is szerepelnek benne), és további versenyek bejelentésére lehet számítani, a Liberty 15-18 versennyel számol idén. Ennek ellenére arra számítanak, hogy bevételeiket tekintve az év második felében is elmaradnak a tavalyi szinttől. (Motorsport.com)