Alonso 2021-ben visszatér az F1-be, a Renault pilótája lesz

GettyImages-1064253196
2020.07.07. 16:31

Fernando Alonso a 2021-es szezonban visszatér a Forma-1-be, méghozzá ahhoz a Renault-hoz, amellyel 2005-ben és 2006-ban is világbajnok volt. A spanyol pilóta bombameglepetéssel felérő visszatérését a BBC jelentette be, több, egymástól független forrásra hivatkozva, hozzátéve, hogy hamarosan (várhatóan szerdán) hivatalossá válik a bejelentés. A Renault ugyanakkor nem erősítette meg azonnal a keddi értesülést.

Az eddig 311 Forma-1-es futamon induló Fernando Alonso a 2018-as idény után szállt ki a Forma-1-ből, amikor elfogyott mind a motivációja, mind a futamgyőzelemre esélyes csapatoknál való lehetősége, vagyis két év kihagyás után tér majd vissza a 2021-es idényre. Amikor távozott, akkor még csak egy év kihagyásról beszélt, de ahogy telt az idő, úgy tűnt egyre biztosabbnak, hogy végleg búcsút intett az F1-nek, ám ez most változott.

Az új helyzetet egyértelműen Sebastian Vettel a Ferraritól való távozása hozta létre, hiszen a német meglepetést okozó döntése előtt egy héttel még arról beszélt Alonso, hogy alighanem bezárult előtte az F1 kapuja, és a 2021-es tervei között sem szerepel majd a Forma-1, ám azzal, hogy Carlos Sainz a Ferrarihoz, Daniel Ricciardo pedig a McLarenhez került, a Renault-nál felszabadult egy hely a korábbi világbajnoknak.

A 38 éves Alonso 2001-ben, illetve 2003-18 között versenyzett a Forma-1-ben, a Minardinál töltött egy év után azonnal a Renault-hoz került, egy évre tesztpilótaként, majd a mezőnybe visszatérve. 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett a franciákkal, majd 2007-ben bronzérmet szerzett a McLaren-Mercedesszel. Két évre visszatért a Renault-hoz, majd 2010-14 között a Ferrari pilótája lett, velük három vb-ezüstöt hozott össze. Eddigi F1-karrierje végét a McLarennél töltötte, ahol inkább csak a szenvedés jutott neki az F1 tempóját elég lassan újra felvevő Honda-motor miatt – a japán gyártóval rendesen el is mérgesedett a viszonyuk.

Alonso a 2018-as távozása óta több, egymástól merőben eltérő kategóriában is kipróbálta magát. Még 2017-ben megpróbálkozott az IndyCarral az Indy 500 versenyen, majd 2018-ban belekóstolt a sportautó-kategóriákba a daytonai és a Le Mans-i 24 órás versenyeken – utóbbit meg is nyerte.

Az endurance-vb-ben maradva  2018-19-es idény végén világbajnok lett a Toyotával, amellyel a 2019-es Le Mans-i 24 órás versenyt is megnyerte, ismét elindult Daytonában, és másodszor is megpróbálkozott az Indy 500-on, de végül nem kvalifikálta magát a futamra. 2020-ban elindult a Dakar-ralin, 13. lett az autósok mezőnyében.

A Renault-nál korábban felmerült, hogy a saját pilótaakadémiájukról emeljenek fel valakit, de végül nem a Forma-2-ben induló párosból, Kuanjü Csou (Guanyu Zhou) és Christian Lungaard közül jött az utód.

(Borítókép: Fernando Alonso 2018-ban. Fotó: Clive Mason / Getty Images Hungary)