Nem a Ferrari napjával indult az F1-teszt

2020.02.19. 19:43

Túl van a mezőny az előszezon első tesztnapján, egyelőre úgy tűnik, nem sok változott az előző szezon erőviszonyaihoz képest: a Mercedes két pilótája végzett az időlista élen Barcelonában, szerdán.

Valtteri Bottas a nap feléig vezette a W11-es kocsit, délutánra adta át Lewis Hamiltonnak. A finn idejét csak csapattársa tudta megjavítani, az angol volt az egyetlen, aki 1 perc 17 alá tudott menni. A váratlanul gyorsnak tűnő Sergio Perez és Racing Point-Mercedese csupán 62 ezreddel maradt el Bottas legjobbjától, a nap második felében ezen már nem javított. Max Verstappennek viszont sikerült, három tizedet faragott ebéd után, de Perezt nem tudta megelőzni, negyedikként zárta a napot a Red Bull-Honda, fél másodpercre Hamiltontól.

A középmezőny egyelőre Danyiil Kvjat nevével kezdődik, a nap folyamán egyre erősödött a Toro Rosso-útod Alpha Tauri-Hondában. Carlos Sainzé lett a hatodik idő, a McLarenes is folyamatosan képes volt gyorsulni. A két Renault zárt a 7-8. helyen, Ocon kezdett a kocsiban, Ricciardo váltotta, és verte meg mintegy két tizeddel. És itt húznánk egy kis vonalat, ők nyolcan ugyanis jobb időt futottak, mint egy éve az első napot 1:18.161-gyel megnyerő ferraris Sebastian Vettel.

A most a nagyszerű kilencedik idővel záró, williamses George Russell teljesítményéből már sejthető, hogy csapata fényéveket javult az új szezonra, a Williams tavaly mindössze egy pontot szerzett egész évben, a kezdés ezúttal többet sugall. A top10-et a másik Racing Point-versenyző, Lance Stroll zárta le.

Leclerc a Ferrari SF1000-esben szerdán, a barcelonai pályán
Leclerc a Ferrari SF1000-esben szerdán, a barcelonai pályán

De hol végzett szerdán a Ferrari? Csak a 11. helyen: a Vettelt annak gyengélkedése miatt helyettesítő Charles Leclerc 1:18.289-es ideje egyelőre nem sok jót ígér. Bár lehet, hogy a Ferrari sok benzinnel körözve visszafogta a monacóit, mint tavaly a Mercedes Hamiltonékat. Az olaszok rajongói ebben reménykedhetnek, Leclerc ugyanis rengeteg kört megtett, 131-et.

F1-teszt első napjához képest egyébként abnormálisan sok kört ment az összes istálló, látszik, hogy idén nem változtak a szabályok, jövőre pedig már teljesen újak léptek életbe, így túl nagyot senki nem variált a kocsiján, így már a nyitónapon kiforrott konstrukciókat láthattunk. Az is meghökkentő, hogy szerdán egyetlen technikai gond sem volt, nem akadt piros zászlós időszak, csupán néhány szerencsés pördülés történt. Az pedig kifejezetten biztató, hogy az első és a 14. helyezett kocsi másfél másodpercen belül volt. Csak az alfás Giovinazzi maradt le jobban, az Alfa Romeo valóban nem indult erősen, de a fiatal olasz biztosan tud majd annyit, mint a másfél másodperccel gyorsabb tesztpilótájuk, Robert Kubica. 

Csütörtökön a teszt folytatódik, érkezik Räikkönen és Vettel, többek között.

Barcelonai teszt, 1. nap, végeredmény

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m16.976s - 94 kör
2 Valtteri Bottas Mercedes 1m17.313s 0.337s 79
3 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1m17.375s 0.399s 58
4 Max Verstappen Red Bull/Honda 1m17.516s 0.540s 167
5 Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 1m17.698s 0.722s 115
6 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1m17.842s 0.866s 161
7 Daniel Ricciardo Renault 1m17.873s 0.897s 54
8 Esteban Ocon Renault 1m18.004s 1.028s 62
9 George Russell Williams/Mercedes 1m18.168s 1.192s 73
10 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1m18.282s 1.306s 50
11 Charles Leclerc Ferrari 1m18.289s 1.313s 131
12 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 1m18.382s 1.406s 63
13 Robert Kubica (tesztpilóta) Alfa Romeo/Ferrari 1m18.386s 1.410s 59
14 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m18.466s 1.490s 103
15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1m20.096s 3.120s 78