A sebessége kérdéses, de jól néz ki az új F1-es Williams

2020.02.17. 12:21

Hétfőn a Williams-Mercedesen volt a sor a Forma-1-es csapatok közül, a brit istálló képeken mutatta be idei Forma-1-es autóját, de a kocsit hamar pályára is küldték Barcelonában.

Az FW43-as már jobb mint elődje volt, az jelentős késéssel, csak a tesztszezon közepére készült el. Aztán végigvegetálta a szezont, mindössze egy pontot szerzett vele Robert Kubica. 

A lengyel idén már nincs az istállónál, helyét az újonc Nicholas Latifi veszi át. George Russel maradt, ő vitte pályára az új gépet néhány próbakörre.

Külsőre a legfeltűnőbb az autó új fényezése, a tavalyi kék-fehér után sok pirosat is kapott a dizájn, ami kifejezetten feldobja. A teljesítményt tekintve kevésbé biztató, hogy Claire Williams csapatfőnök szerint alapjaiban nem változott a kocsi felépítésének koncepciója, nincsenek radikális módosítások rajta. Ennek ellenére látszik, hogy sokkal jobban egyben van a tavalyinál.

Az oldaldobozokat idén a legtöbb istálló különösen kicsire vette, az FW43-as extrém keskenynek tűnik, szinte teljesen elvékonyodik már a motorház alatt. Itt is megvan az eddigi gépeken látott szárnyerdő a légbeömlők előtt, sokat egyelőre nem látni jól közülük, mert ezt a részt feketén hagyták, nem véletlenül.

Az új Williams igazi tesztelése két nap múlva kezdődik, biztosan ott lesznek az első perctől a többi csapattal a hivatalos tesztnapokon, szerdától péntekig.