Szakított Fernando Alonso és a McLaren

2020.01.21. 10:04

Nem képviseli tovább a McLarent nagyköveteként Fernando Alonso, írja az Autosport.com, amelynek a Forma-1-es csapat egyik szóvivője erősítette meg a szakítást.

Fernando világklasszis versenyző, minden jót kívánunk neki a jövőben. Az együttműködésünk véget ért, de mindig a McLaren család tagja marad

- közölték az istállótól. Alonso második korszaka zárul le ezzel a McLarennél, immár úgy tűnik, végleg.

Az első 2007-ben kezdődött, Alonso vb-címvédőként érkezett az angolokhoz, de még azév végén be is fejeződött az utóbbi 25-30 év legbalhésabb szezonját lezárva. Alonso négy futamot megnyert ugyan, és ugyanannyi pontot szerzett a bajnokságban, mint csapattársa, Lewis Hamilton, de az angollal együtt 1 pont hátránnyal elbukta a világbajnoki címet a ferraris Kimi Räikkönennel szemben. E közben összeveszett az akkori csapatfőnök Ron Dennisszel és Hamiltonnal is, és az idény végén távozott.

Nem látjuk többé együtt a McLaren-logót és Alonsót
Nem látjuk többé együtt a McLaren-logót és Alonsót

A második McLaren-Alonso-korszak 2015-ben indult az elsőnél is nagyobb reményekkel. A pilóta kibékült Ron Dennisszel, és visszaszerződött a Honda segítségével, amely szintén újrakezdte kapcsolatát a McLarennel. A vége óriási leégés lett, a Honda motor nem volt versenyben a többiekkel, és három év után kivágta a McLaren. Alonso végigszenvedte ezt a három szezont, majd 2018-ban Renault-val próbálkoztak, valamivel több, de azért még mindig irtó kevés sikerrel. Az 1981-es születésű spanyol ekkor megunta a szerinte "unalmas és kiszámítható" Forma-1-et, és 2018 végén bejelentette, elhagyja a sorozatot.

A Mclarent viszont nem, tavaly az F1-idény első hónapjaiban tesztelte a Forma-1-es kocsijukat, majd az indianapolisi 500 mérföldes versenynek - amin két évvel korábban, az Andretti Motorsport színeiben remekül ment - a McLaren felkészítette autóval vágott neki, de nem tudta magát kvalifikálni a futamra. Szintén igen kellemetlen közös élményük lett.

Ez volt a legutóbbi, egyben utolsó együttműködése a pályán a McLarennel, amellyel most hivatalosan véget ér a kapcsolata, miután a 2019 végén lejárt nagyköveti szerződését nem hosszabbították meg. 95 nagydíjon indult velük az F1-ben, négyszer nyert, de a második korszakban, 2015-től dobogón sem állt.

Alonso idén már versenyzett, élete első Dakar-raliján tizenharmadikként futott be. Következő célja a májusi Indy 500, amit valószínűleg újra az Andrettivel próbál megnyerni, hogy elérje álmát, a Hármas Koronát (Triple Crown): monacói F1-győzelme és Le Mans-i 24 órás-győzelme már van, ezek mellé nyerné meg Indianapolist. 

Távolabbi terveiben nem zárta ki, hogy visszatérjen a Forma-1-be, ha jó csapatnál találna helyet 2021-re.