Vettel visszatért a Szingapúri GP-n

GettyImages-1176354646
2019.09.22. 17:43

A ferraris Sebastian Vettel nyerte a Szingapúri Nagydíjat vasárnap. Bár csak a harmadik helyről rajtolt, a szűk városi pályán mégis az első helyen tudott végezni.

A start után nem tűnt úgy, hogy nagy esélye lenne a győzelemre, csapattársa, Charles Leclerc a pole pozícióból indulva biztosan vezetett a szintén első soros Lewis Hamilton előtt, de a Ferrari gumistratégiája előnybe hozta a németet.

A Forma-1-ben bevett, hogy azt a kocsit segítik az előnyösebbnek tűnő taktikával csapaton belül, amelyik jobban áll a futamban, ezúttal viszont a Ferrari nem a vezető Leclerc-t, hanem a harmadik Vettelt hozta előbb kerékcserére a 20. kör környékén.

Ez döntőnek bizonyult, ugyanis az egy körrel utána kiszólított Leclerc csak a négyszeres bajnok mögé tudott aztán visszasorolni.

Leginkább Hamilton veszített a kiállásokon, a Mercedes őt túlontúl sokáig tartotta kint, így egészen a nyolcadik helyig esett vissza a kerékcseréje után. A futamot még Antonio Giovanizzi is vezette a késői kiállások miatt, a hajrára persze visszaállt az élmezőny sorrendje: Vettel, Leclerc, Verstappen, Hamilton, Bottas, Albon, a Ferrarik, a Mercedesek és a Red Bullok visszavették általános top6-os pozíciójukat.

Úgy tűnt, Leclerc támadni fogja Vettelt az első helyért, a monacói a rádión szóvá is tette, hogyan kerülhetett Vettel mögé, de a verseny végét eléggé megakasztotta a három biztonsági kocsis fázis. Vettel mindegyik után meg tudott lépni Leclerc-től az újraindításnál, és valójában gyorsabb is volt, de az biztos, hogy nem volt lassabb a márkatársánál.

Az élmezőnyben előzést sajnos nem láthattunk - kivétel, amikor a késői gumicserés Giovinazzin és társain léptek át a menők -, de a szoros sorrend miatt a nagydíj a végsőkig izgalmas maradt. Sok minden nem változott a befutóig, így Vettel, Leclerc, Verstappen, Hamilton, Bottas sorrendben értek be a kocsik, Alex Albon lett a hatodik.

Vettel 2018 augusztusa óta először nyert futamot, és visszahozta státuszát a Ferrarinál, amit Leclerc két győzelmével az utóbbi hetekben erősen támadott. Az olasz csapat zsinórban harmadik versenyét nyerte, a nyári szünet óta verhetetlenek - pedig Szingapúrra kevesen adtak nekik esélyt. De a kocsin fejlesztettek és változtattak, úgy tűnik, beváltak a módosítások.

A világbajnokságban sok változás nem történt, Hamilton enyhén növelte előnyét a pontversenyben, 65 ponttal, több mint két és fél versennyivel vezet mercedeses társa, a 231 pontos Valtteri Bottas előtt. Leclerc-nek és Verstappennek 200-200 pontja van, Vettelnek 194.

A sorozat alig egy hét múlva Oroszországban folytatódik.

Szingapúri Nagydíj (61 kör, 308,706 km, a pontszerzők)



 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:58:33.667 óra
 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.839 másodperc hátrány
 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 4.161 mp h.
 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.852 mp h.
 5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 6.620 mp h.
 6. Alex Albon (thaiföldi, Red Bull) 11.777 mp h.
 7. Lando Norris (brit, McLaren) 15.033 mp h.
 8. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 15.779 mp h.
 9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 16.777 mp h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 17.959 mp h.

leggyorsabb kör: 1:42.301 perc, Kevin Magnussen (dán, Haas), 20. kör

pole pozíció: Leclerc

A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 6 van hátra):

pilóták:
 1. Hamilton 296 pont
 2. Bottas 231
 3. Leclerc 200
 4. Verstappen 200
 5. Vettel 194
 6. Gasly 69
 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 58
 8. Albon 42
 9. Daniel Ricciardo (Renault) 34
10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 33
 és Hülkenberg 33
12. Norris 31
 és Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 31
14. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 27
15. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 19
16. Magnussen 18
17. Romain Grosjean (francia, Haas) 8
18. Giovinazzi 4
19. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1
20. George Russell (brit, Williams) 0

csapatok:

1. Mercedes 527 pont
 2. Ferrari 394
 3. Red Bull 289
 4. McLaren 89
 5. Renault 67
 6. Toro Rosso 55
 7. Racing Point 46
 8. Alfa Romeo 35
 9. Haas 26
10. Williams 1