Jöhet a bolond szezon a Forma-1-ben

GettyImages-1166032001
2019.08.24. 18:21
A 20 versenyzői helyből csak 10-re van szerződtetett pilóta a 2020-as idényre a Forma-1-ben. Rettegésről viszont szó sincs, mert nagyon úgy fest, hogy a nyolcéves kihagyás után hatalmas visszatérést produkáló Robert Kubicán kívül más nagy vesztese nem lesz a várható pilótakavarodásnak. Pár meglepetés azért lehet, de inkább csak oldalirányú mozgás várható, amiből még Romain Grosjean is kijöhet rosszul.

Miközben az európai labdarúgásban épp most fordul a finisbe az átigazolási időszak és az azzal járó őrület, addig a Forma-1-ben éppen a Magyar és a Belga Nagydíjak közötti nyári szünettel indul a nagy találgatás, vagy ahogy az angol sajtóban emlegetni szokták, a silly season (bolond szezon). Az idén a szokottnál is nagyobb kavarodás várható, már csak azért is, mert a 20 pilótahelyből a fele kiadó, és papíron két topcsapatnál, a Mercedesnél és a Red Bullnál is lehet üresedés.

Nem meglepő módon a Forma-1 táplálékpiramisának tetején található csapatok határozzák meg a pilótapiac mozgásait, jelenleg is mindenki arra vár, hogy kiderüljön, mi a terv a Mercedesnél és a Red Bullnál, hogy a két nagy csapat lépése után a kirakós többi darabja is a helyére kerüljön.

Éppen ezért egyszerűsödött sokat a helyzet egy augusztus 22-i, csütörtöki pletykával, ami szerint a Mercedes megtartja Valtteri Bottast, a 2019-re parkolópályára tett tehetségét, Esteban Ocont pedig a Renault-hoz delegálják.

A hírek szerint Ocon két évre ír alá a francia gyári csapathoz, ám mivel a pilóta menedzsmentjének a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff is tagja, nem lenne meglepő, ha Wolff olyan szerződést alkudott volna ki, amiben van lehetőség a pilóta mercis visszatérésére bizonyos feltételek esetén.

A Mercedesnek igazából nem lett volna sürgős a helyzet megoldása, leginkább a pilóták érdeke diktálhatta, hogy hamar döntsön a világbajnok csapat. Ezzel viszont akaratán kívül a többi csapat helyzetét is megkönnyítette, hiszen a kirakós szinte minden darabja Bottas jövőjétől függött.

Nyitott kérdés, illetve várható fejlemény persze így is marad elég, 

  • a Red Bullnak egy háromszöget kellene valahogy kiegyenesítenie a Toro Rossóval együttműködve,
  • a Haasnál a futamokon jól látható konfliktust kellene feloldani a csapat két pilótája között,
  • az Alfa Romeo tényező lehet a pilótapiacon, de ez az ő elhatározásukon is múlik,
  • és jó eséllyel a Forma-1 végleg búcsút int Robert Kubicának.

A nagyobb elmélyedés előtt nézzük gyorsan a két csapatot, ahol biztos, vagy annak tekinthető a pilóták helyzete 2020-ra

  • a Ferrarinál Sebastian Vettel és Charles Leclerc helyzete is garantált,
  • ahogy a McLaren is megvan Carlos Sainzcal és Lando Norrisszal.

A négyes mellett még hat pilótának van szerződése 2020-ra:

  • Lewis Hamilton helye megkérdőjelezhetetlen a Mercedesben,
  • Max Verstappen is marad a Red Bullnál,
  • ahogy Kimi Räikkönen az Alfa Romeónál,
  • a Renault a kicsit visszafogott teljesítményt hozó Daniel Ricciardóval van összekötve hosszabb időre,
  • a Haasnál Kevin Magnussen,
  • a Williamsnél pedig George Russell marad egy évig még biztosan.

Ennyi tekinthetünk garantáltnak 2020-ra, és ugyan 99%-os biztonsággal mondható, hogy a (wikipediás) nevezett listán nem szereplő Racing Point változatlan pilótafelállással, tehát Sergio Pérezzel és Lance Stroll-lal folytatja, jelenleg őket sem tekinthetjük bejelentett versenyzőknek. Igaz, emiatt később már nem is taglaljuk őket, valójában csak formaság a Racing Point kettőse.

A Red Bull–Toro Rosso-háromszög

Sokáig a Red Bull pilótanevelő programja tűnt a legjobbnak a Forma-1-ben, olyan sztárok kerültek ki az akadémiájukról, mint Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Max Verstappen, most viszont úgy tűnik, mintha elzárták volna a csapot, és Verstappen mellé limitált lehetőségből tudnak csak választani 2020-ra.

Jelenleg a legerősebb jelölt az az Alex Albon, akit épp a Magyar és a Belga Nagydíjak között léptettek elő a Toro Rossóból, ám ez önmagában nem garancia arra, hogy 2020-ban is az idén jól teljesítő, brit születésű de thai színekben induló pilóta lesz az emberük – ez leginkább azon múlik majd, a maradék kilenc futamon milyen eredményre lesz képes. Éppen ezért találgatni is nehéz, de ha esetleg Albon mégsem válna be, az orosz Danyiil Kvjat második esélyt a Red Bullnál – közel négy év eltéréssel, a csúnya 2016-os búcsú után térhetne vissza, de az sem kizárt, hogy a két csapat motorjait szállító Honda által támogatott Naoki Jamamoto is képbe kerülhet, amennyiben Gasly vagy Kvjat formája erőteljesen visszaesne a szezon legvégén.

Albon kapcsán ne feledjük, hogy télen még a Forma-1 közelében sem volt, a Forma-E-ből vásárolta ki a Toro Rosso, amikor rájöttek, hogy nincs kit ültetni a második autójukba. A thai versenyző a barcelonai teszteken, februárban ült először F1-kocsiban, most pedig, fél évvel később pedig már a három legjobb csapat egyikében bizonyíthat a még fényesebb jövő reményében.

A Haas-probléma

A Forma-1-ben már egy olyan alkalom is soknak számít, ha két csapattárs ütközik, a Haasnál viszont idénre kvázi rendszer lett abból, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen összeakadnak. Ez csak tetézi azt a problémát, hogy a jónak tűnő előszezon után komoly szenvedésbe ment át a Haas idénye, a pilótaellentét miatt viszont nem tudnak csak a kocsi problémáinak a megoldására koncentrálni. A megoldás kulcsa abban lehet, hogy a jobban teljesítő Magnussennek van szerződése 2020-ra, Grosjeannak viszont nincs, és ha rövidesen nem kezdi több pozícióval verni a dán csapattársát, elfogyhat körülötte a levegő.

Grosjean helyére pont a Renault-nál Ocon érkezése miatt feleslegessé váló Nico Hülkenberg érkezhet, aki a sokadik középcsapatnál mutathatná meg, hogy bárhol képes a mezőny közepén maradni.

És a többiek

Robert Kubica majdnem halálos ralibaleset utáni visszatérése igazi tündérmese volt, az viszont hamar kiderült a 2019-es idényben, hogy egyrészt a Williams gyenge teljesítménye miatt nem nagyon lesz versenyben a lengyel, másrészt, hogy még csapaton belül sem ő lesz a jobb pilóta. George Russell rendre súlyos másodpercekkel jobb nála a futamokon, az időmérőkön is gyorsabb, mégis, ironikus módon épp Kubicáé a Williams egyetlen idei pontja a szezonban. Ez persze nem sokat változtat, aligha tartják meg a már nem kiemelkedő szinten versenyző pilótát, akinek a helyére a mostani tartalékpilóta, az óriási anyagi háttérrel rendelkező Nicholas Latifi érkezhet.

A Williamséhez hasonló az Alfa Romeo két pilótája között, csak náluk pont a rutinosabb pilóta, Kimi Räikkönen a jobb a fiatal Antonio Giovinazzinál. Utóbbi a Ferrari akadémiáján nevelkedett, de az Alfánál egyelőre semmi emlékezeteset nem alkotott, és ezért nem lenne meglepő, ha esetleg lecserélnék. Fiatal jelölt viszont nincs a helyére, esetleg a Ferrari tesztpilótáját, a korábban a Mercedes alkalmazásában álló, legutóbb a Forma-E-ben versenyző Pascal Wehrleint tehetik a helyére, vagy a többi csapat döntésétől függően Nico Hülkenbergre, vagy Romain Grosjeanra is megpróbálhatnak lecsapni.

Érintőlegesen említjük csak meg Sebastian Vettelt, akinek van szerződése 2020-ra a Ferrarinál, de a szokottnál gyengébb formája miatt mindenféle pletyka indult el vele kapcsolatban, a visszavonulástól a Red Bullhoz való visszatérésig bezárólag. Egyikre sincs túl nagy esély 2020-ban, de folyamatos bizonytalanság látszata miatt nem árt észben tartani jövő nyáron, hogy több forgatókönyv is képben lehet Vettel ügyében.

Augusztus legvégén már a belgiumi Spában lesz a mezőny a szeptember 1-jei Belga Nagydíj miatt, ott valószínűleg hivatalosan is elkezdenek a helyükre kerülni a kirakós darabjai az F1 őszi szezonjának folytatásával.

(Borítókép: Mark Thompson / Getty Images Hungary)