A Ferrari nyerhet az F1-es brexiten

2019.02.21. 20:07
Rémálomszerűnek nevezte a Forma-1-es Mercedes-istálló főnöke, Toto Wolff az egyre nagyobb eséllyel megállapodás nélkül bekövetkező brexit lehetőségét. A britek március 29-én hagyják el az Európai Uniót, Theresa May kormányának szűk másfél hónappal a kilépés előtt sem sikerült megegyeznie a kilépés feltételeiről, ami egyre jobban aggasztja a legtöbb F1-csapatot, hiszen a tízből hét istálló központja Angliában van.

Wolff aggodalmait osztja a többi angliai csapat vezetője mellett az angol motorsport-szövetség elnöke, David Richards is, sőt, szerinte a megállapodás nélküli brexit akár el is üldözheti az F1-csapatokat Angliából. Wolff ennyire még nem szaladt előre, ő egyelőre a munkaerőpiac változásaitól fél. Az Autosportnak nyilatkozó osztrák

26 különböző nemzetiséget számolt meg a Mercedes angliai részlegének dolgozói között, akik többsége Nagy-Britannián kívüli európai állampolgár,

vagyis a brexittel az ő helyzetük jelentősen változna.

De fennakadást okozhat a brexit az emberanyag mellett az alkatrészek mozgatásában is, elsősorban a vámhatár beiktatása miatt. Más terep kicsit, de a Honda úgy számol angliai, swindoni gyárával, hogy a határon elvesztett minden egyes negyedóra 850 ezer font kiesést jelenthet nekik. Az F1-nél ezt nyilván nem így kell figyelembe venni, hanem mondjuk úgy, hogy ha egy utolsó pillanatban elkészült fejlesztés vagy alkatrész a vámvizsgálat miatt nem ér oda az adott futam helyszínére, akkor akár egy vagy több szabadedzést is bukhatnak. A McLaren 2018-ban néha még vám nélkül is csak az utolsó pillanatban tudta leszállítani friss alkatrészeit, ezen sokat bonyolíthat a vámhatár beiktatása.

Ha megállapodás nélküli brexit jön, az komoly hatással lesz a versenyek előtti folyamatainkra, a futamokra érkezésre, illetve az autóink felkészítésére és fejlesztésére. Ez egy rémálomszerű forgatókönyv, amibe egyelőre bele sem akarunk gondolni

– fogalmazott Wolff.

De mitől is rettegnek?

Az Autosport 2018 végén már körbejárta a brexit F1-re gyakorolt hatását, akkor a McLaren COO-ját, vagyis az operatív dolgokért felelő Jonathan Neale-t kérdezték a helyzetről. Neale akkor úgy látta, hogy a probléma három fő részből áll – ehhez jön hozzá egy negyedik is, amiről Neale még nem beszélt:

  1. mit jelent a brexit a csapatoknak, amik másik európai országból szeretnének munkaerőt alkalmazni,
  2. illetve biztosítani, hogy a határokon létrejövő új korlátozások miatt a beszállítóláncban nem lesz fennakadás,
  3. és rögzíteni a működőtőke-igényt.
  4. Már csak mi tesszük hozzá: ha a fenti három rész bármilyen szinten negatív módon változik az angliai működés szempontjából a többi EU-országhoz képest, akkor az Angliában működő csapatok komoly hátrányba kerülhetnek.

Ezzel pedig elsősorban a Ferrari malmára hajtanák a vizet, de logisztikai- és munkaerőszempontból a szintén olaszországi Toro Rosso és a Sauberről Alfa Romeóra történt névváltás ellenére Svájcban maradó istálló is előnybe kerülne.

Neale egyébként a McLaren-munkavállalók között 23 különböző nemzetiséget számolt, ez nagyjából összevág a Mercedes 26-jával, vagyis arra lehet következtetni, hogy a legtöbb csapatnál hasonló a szórás.

"Sajnálatos és rettentően furcsa lenne, ha hirtelen vízumot kellene kérniük munkavállalóinknak, mint ahogy mondjuk az Egyesült Államokba utazásnál teszik" – mondta Neale.

Azóta kiderült, hogy vízumkényszer nem lesz, de a munkavállalói engedélyt ki kell majd váltani, ami plusz fennakadást okozhat.

„Nem lehetetlen a helyzet megoldása, de újabb problémát jelentene, már pedig szeretnénk a lehető legrugalmasabban toborozni a munkaerőpiacról” – tette hozzá Neale.

A munkaerőhelyzet mellett logisztikai rémálmot is hozhatna a dolog, pláne, hogy szezon közben jöhet az EU-kilépés. Egy F1-csapatot mozgásban tartani ugyanis most is elég nagy kihívás, a vámhatár beiktatásával teljesen át kellene dolgoznia a hét kérdéses csapatnak a logisztikai és más folyamatait. Wolff már tavaly év végén azt mondta, hogy elkezdtek felkészülni erre, és megkeresték a módját, hogy az EU-ból beszerzett dolgok ne akadjanak fenn a határon.

„Többe fog kerülni, több papírmunkával és több adminisztrációval jár majd, ami több időt is igényel” – foglalta össze a problémát Neale.

Főleg a tesztidőszakban elég sok komplex szerkezet többször is nagyobb utat tesz meg az angliai központ és egyéb európai helyszínek között: ha ilyenkor minden egyes alkalommal vámolni, vámot fizetni és nyomtatványokat töltögetni kell, az egy 21 futamos szezonnál elég komoly plusz kiadást és hátrányt jelenthet mondjuk a Ferrarihoz képest.

A brexit a futball szempontjából is komoly változásokat hozhat, 2016-ban, a brit EU-kiválás elején így vázoltuk fel a lehetséges forgatókönyveket