Egy fél Rossinak elmegyek

2018.12.19. 16:34

A Toro Rossóhoz igazoló Alex Albont jelentették be utolsó előttiként a 2019-es F1-pilóták közül, a hivatalos nevezési lista viszont még az angol származású, de thai színekben versenyző tehetség rajtszáma nélkül jött ki. Albon újonc lesz az F1-ben, az utána bejelentett Lance Strollnak viszont már volt választott száma.

Albon nem várt sokáig, kedden közölte, hogy 23-as számmal indul majd. Ahogy általában lenni szokott, itt is van jelentősége a számnak – gokartosként még a motorversenyző-legenda Valentino Rossi 46-os számával indult, az F1-ben viszont nem akarta a Doktor számát másolni, úgyhogy megfelezte azt.

Mindig is Rossi-szurkoló voltam, de mivel nem helyettesíthetem a Doktort, arra gondoltam, megfelezem a számát

– írta Twitteren.

A 22 éves versenyző az utolsó pillanatban szállt ki az őt a Nissanhoz kötő Forma-E-szerződéséből. A Forma-1-be úgy kerül majd 2019-ben, hogy életében nem ült még F1-kocsiban, a Toro Rossóval legkorábban a barcelonai kollektív teszten, esetleg egy előtte ellőtt rövid forgatási napon találkozhat.