Tömegbukás a rajt után, olasz siker a Giro vasárnapi szakaszán

2022.05.22. 17:47
Giulio Ciccone nyerte hegyi befutóban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszát, amelyen Richard Carapaz megtartotta első helyét az összetettben – adta hírül az MTI.

Vasárnap a Rivarolo Canavese és Cogne közötti 178 kilométeres távval a balatonfüredi sprintet megnyerő Mark Cavendish–- egy nappal 37. születésnapja után – 300. szakaszát teljesítette háromhetes viadalon. Azonban ez az etap nem róla vagy a többi sprinterről szólt, ugyanis 3980 méter szintkülönbség és két első kategóriás emelkedő, majd a négycsillagos nehézségű etap végén a második kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre.

A szakasz elején történt egy tömegbukás, a magyarok közül senki nem volt érintett benne, a rózsaszín trikós Richard Carapaz viszont kidőlt a fűre, ám mindenki folytatni tudta a versenyt. Nehezen alakult ki a nap szökése, végül 27 fős csoport tudott eltekerni, ebben ott volt Fetter Erik (EOLO-Kometa), aki a középső kategorizált emelkedőn szakadt le a széthulló bolyból.

A szombati nagy iram után a mezőny élén nyugodtabb tempót választott az Ineos Grenadiers, az UAE rövid iramnövelését leszámítva a brit sor vezetett.

Az élbolyban a hegyi pontversenyben három éve győztes olasz Giulio Ciccone a záró emelkedő alján utolsó vele maradt riválisait is lerázta, a hegyen pedig olyan sebességgel tekert fel, hogy senki nem veszélyeztette harmadik Giro-szakaszsikerének megszerzésében. Arra is volt ideje, hogy az utolsó kilométeren kiélvezze diadalát, a célba betekerve pedig – akárcsak három éve – napszemüvegét eldobva ünnepelt, ezzel az idei Girón immár harmadszor született olasz etapsiker.

Az esélyesek csoportjában nem volt támadás, az ecuadori Carapaz őrzi a Maglia Rosát, az élcsoport nem változott az összetettben.

GIRO D'ITALIA

15. szakasz, Rivarolo Canavese-Cogne, 178 km, hegyi befutó:

1. Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 4:37:41 óra

2. Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain Victorious) 1:31 perc hátrány

3. Antonio Pedrero (spanyol, Movistar) 2:19 p h.

...45. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 16:57 p h.

...96. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 32:21 p h.

...127. Valter Attila (Groupama-FDJ) 38:31 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 63:06:57 óra

2. Jai Hindley (ausztrál, BORA-hansgrohe) 7 másodperc hátrány

3. Joao Almeida (portugál, UAE) 30 mp h.

...51. Valter 1:27:27 óra hátrány

...78. Fetter 2:07:13 ó h.

...122. Peák 3:08:08 ó h.

A hétfői szünnap után kedden a Saló és Aprica közötti 202 kilométer megtétele vár mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.