Újra Démare nyert, Peák Barnabás 13. helyen végzett a Giro 13. szakaszán

GettyImages-1398322484
2022.05.20. 17:58
A francia Arnaud Démare harmadik szakaszsikerét ünnepelte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, a 13. etapon a spanyol Juan Pedro López megtartotta első helyét az összetettben, Peák Barnabás pedig 13. helyen ért célba.

A mezőnyre pénteken a Sanremo és Cuneo közötti 150 kilométeres, kétcsillagos nehézségű táv várt, harmadánál egy harmadik kategóriás emelkedővel és 1450 méter szintkülönbséggel.

A szakasz tengerparton futó első részén ötfős szökést engedett el a mezőny, amelyből 35 kilométer elteltével az összetett negyedik helyéről váratlanul kiszállt betegség miatt Romain Bardet. A francia bringás hányt, mikor a viadal feladása után átült a DSM egyik csapatkocsijából a másikba.

A hegymenet elején öt perc volt az élboly előnye, ekkor Valter Attila (Groupama-FDJ) dolgozott a mezőny elején sprinter csapattársa, Arnaud Démare miatt. A hegytetőig hat perc 40 másodpercre nőtt a különbség, ezt a tempót viszont kibírták a mezőnyben a sprinterek, akiknek a csapatai a lejtmenetben vállalták az üldözést. A záró harminc kilométerre szét is szakította a mezőnyt a magas tempó, ennek köszönhetően azonban folyamatosan közeledtek a négyfősre zsugorodott élbolyhoz. A francia Nicolas Prodhomme, a holland Julius van den Berg és Pascal Eenkhorn, valamint az olasz Mirco Maestri négyesét őrült üldözés végén, 700 méterrel a cél előtt érték utol.

A mezőnyhajrában – immár harmadszor az idei Girón – a ciklámen trikós Démare bizonyult a leggyorsabbnak, meghálálva ezzel csapata egész napos munkáját. Második a tavalyi Tour de Hongrie kaposvári nyitóetapján és Tatán is diadalmaskodó német Phil Bauhaus, harmadik az olasz körverseny harmadik szakaszán Balatonfüreden diadalmaskodó brit Mark Cavendish lett. Peák Barnabás – immár önmagáért sprintelve – a 13. helyet szerezte meg, Fetter Erik (EOLO-Kometa) egy, Valter közel nyolc percet kapott.

Az összetett élén továbbra is a spanyol Juan Pedro López őrzi rózsaszín trikóját.

Cuneóban ott volt nézőként az Európa-bajnok, Párizs–Roubaix-győztes Sonny Colbrelli, aki március 21-én, a katalán körverseny nyitószakaszának végén, a célba érkezés után összeesett és újra kellett éleszteni, majd április végén szívritmusszabályozót kapott.

Eredmények:
13. szakasz, Sanremo–Cuneo, 150 km:

  1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 3:18:16 óra
  2. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) azonos idővel
  3. Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl) a. i.

...13. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) a. i.

...83. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 1:04 perc hátrány

...135. Valter Attila (Groupama-FDJ) 7:44 p h.

Szombaton a Santena és Torino közötti 147 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

(MTI)