Dylan Groenewegen nyerte az újabb sprintet a Tour de Hongrie-n

GettyImages-1397215370
2022.05.14. 19:06
Dylan Groenewegen nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát, amelyen az összetettben Fabio Jakobsen megtartotta első helyét.

Szombaton Kazincbarcikáról indult és ott is ért célba a 43. magyar körverseny mezőnye. A 177 kilométeres táv során Ózdon, majd két ízben a kazincbarcikai áthaladáskor gyorsasági részhajrá, illetve Farkaslyukon (396 m) egy második, Tardonán pedig (304) két harmadik kategóriás hegyi hajrá és 1325 méter szintkülönbség várt a 125 versenyzőre.

A rajthoz szinte az utolsó pillanatban érkezett meg a BikeExchange-Jayco kissé eltévedő csapatbusza, ám Dylan Groenewegen és társai végül el tudtak indulni a derült időben kezdődő etapon. A nap szökésébe négyen kerültek be, köztük a hegyi pontversenyt vezető, így piros trikós Aaron van Poucke is, az üldözést pedig az elmúlt napok hagyományainak megfelelően a Quick-Step Alpha Vinyl és az Israel-Premier Tech vezette, amelyek két percre engedték el az élbolyt.

A versenyzőket hol lovaskocsiról, hol egy terepjáró tetején állva nézték a szurkolók, minden áthaladásnál egyre többen tekintették meg a mezőnyt a körpályán.

A szökést a tardonai emelkedő utolsó megmászása után fogta be a mezőny, és mivel Van Poucke mindhárom hegyi hajrát megnyerte, biztosította elsőségét a kategóriában. A kategorizálatlan dédestapolcsányi emelkedőn a BORA-hansgrohe és az Israel-Premier Tech növelte a tempót, és bár a síkra érve akadtak szökési kísérletek, a sprinterek csapatai mindet hatástalanították. 

A várakozásoknak megfelelően így mezőnyhajrá döntött, ahol az első helyért zajló küzdelemben a sárga trikós Jakobsen kissé beszorult felvezető embere és a kordon közé, így az eddig siker nélkül álló Groenewegen nyerte kettejük csatáját.

A 905 kilométer össztávú Tour de Hongrie vasárnap a Miskolcról induló királyetappal, a 2751 méter szintkülönbséget magában foglaló, 184 kilométeres távval a Kékestetőn zárul hegyi befutóval.

(Borítókép:  A holland Dylan Groenewegen nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát 2022. május 14-én.  Fotó:   Dario Belingheri / Getty Images)