Elé hajtott egy kisbusz, súlyosan megsérült Fetter Erik kerékpáros

2020.08.12. 21:18

Edzés közben balesetet szenvedett Fetter Erik, a Kometa-Xstra országúti kerékpárosa, súlyos sérülései miatt pedig véget ért a szezonja – írja az MTI.

A 20 éves sportoló Facebook-oldalán számolt be arról szerda este, hogy felkészülés közben hirtelen elé hajtott egy kisbusz, esélye sem volt a lassításra, így beleszállt. Hozzátette, a hibázó sofőr egyből mindent megtett, hogy a lehető leggyorsabban ellássák.

Fetternek a kulcscsontja, három csigolyája tört el, megrepedtek a bordái, illetve felületi sérüléseket szenvedett, várhatóan csütörtökön műtik meg.

A fiatal bringás – aki az augusztus 29-én rajtoló Tour de Hongrie-n is indult volna –, ahogy ő fogalmazott, pár napja élete sikerét érte el, amikor múlt pénteken a Tour de l'Ain nevű háromnapos viadal első szakaszán ötödik lett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport