Mesterséges kómában tartják a kordont is felszakító bringást

2020.08.06. 09:30 Módosítva: 2020.08.06. 13:28

Stabil, de továbbra is súlyos az állapota Fabio Jakobsennek, aki a Lengyel körverseny első szakaszának utolsó méterein bukott óriásit szerdán: a holland kerékpáros körülbelül 70 kilométer per órás sebességnél vágódott bele a pályát szegélyező kordonba, átszakítva azt. Egy szurkoló által készített videóból az látszott, hogy a kordon mögött egy sínpár futott, Jakobsen ebbe csapódhatott bele.

cyclingnews.com információi szerint a 23 éves Jakobsen súlyos koponyasérülést szenvedett az esés következtében, sok vért vesztett, ami megnehezítette az intubálását, jelenleg mestersége kómában tartják az orvosok. 

Jakobsen csapata, a Deceuninck-QuickStep rövid közleményben számolt be a versenyző állapotáról. Azt írták, az első vizsgálatok alapján Jakobsennek nem sérült sem az agya, sem pedig a gerince. Ezt később a katowice-i kórház helyettes igazgatója is megerősítette a sajtónak, szerinte ez bizakodásra ad okot. Csütörtök este többször is megműtötték Jakobsent, tette hozzá Paveł Gruenpeter.

A bukásban részt vett Dylan Groenewegen (Jumbo-Visma) is, mellette próbált kibújni Jakobsen a hajrában. Groenewegen próbálta zárni a szöget, kicsit könyökkel is védte magát Jakobsennel szemben, aki aztán elesett. A versenybírók szabálytalannak látták Groenwegent, ezért elvették az első helyét, és a versenyből is kizárták, ezenfelül 500 svájci frank pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. A nemzetközi szövetség (UCI) közleményében veszélyesnek és elfogadhatatlannak nevezte Groenewegen megmozdulását. 

Videó Jakobsen bukásáról:

 A lengyel rendőrség is vizsgálja a baleset körülményeit. Simon Geschke, a CCC-ben hajtó Valter Attila csapattársa Twitterén azt írta, hogy minden évben felteszi magának a kérdést, hogy a szervezők miért gondolják jó ötletnek, hogy mindig erre a lejtős utcára viszik a befutót, ahol 80 kilométer per órás is lehet a sprinterek sebessége. Az augusztus ötödike már eddig is tragikus nap volt a Lengyel körversenyen, egy évvel ezelőtt a belga Bjorg Lambrecht halt meg egy versenybaleset miatt. Ezt a szakaszt most eleve az ő emlékének ajánlották. A szakaszt hivatalosan Jakobsen nyerte.