A keton, aminek használata felér egy emberkísérlettel

GettyImages-1164573580
2020.02.28. 15:27

A keton az elmúlt évek egyik legtöbbet emlegetett csodaszere a kerékpársportban, aminek hatását mítoszok lengik körül. Egyesek szerint nagymértékben növeli a versenyzők teljesítményét, míg mások úgy vélik, csak marginális a szerepe. A doppinglistán nem szerepel, mégis vannak olyan orvosok, akik nem javasolják a használatát.

Az országúti kerékpározás elmúlt éveit két csapat határozta meg leginkább. A többnapos versenyeket a brit Team Sky, míg az egynapos klasszikusokat és sprinteket a belga Quick-Step versenyzői uralták. A 2009 óta rendezett 33 háromhetes versenyből 11-et a Sky (most már Ineos) nyert meg, a Quick-Step pedig rendszerint hatvan-hetven szakaszgyőzelmet szállít szezononként.

Az idén egy komoly kihívójuk is akadhat: a holland Jumbo-Visma csapat. A már korábban sem gyenge sorukat még tovább erősítették, amikor a Vuelta a España-győztes Primož Roglič mellé leigazolták a Giro d'Italia 2017-es győztesét, Tom Dumoulint. Rajtuk kívül még itt teker a tavalyi Tour de France harmadik helyezettje, Steven Kruijswijk, a mezőny egyik leggyorsabb sprintere, Dylan Groenewegen és az a Wout van Aert, aki a jövő meghatározó versenyzője lehet a tavaszi egynaposokon és kockaköves versenyeken.

A csodaszer?

2019-ben az Ineos 22 éves kolumbiai bringása, Egan Bernal minden idők harmadik legfiatalabb Tour de France-győztese lett, de a verseny nemcsak róla, hanem a hetekig várakozáson felül teljesítő Julian Alaphilippe-ről (Quick-Step) és a Jumbo-Visma sikereiről is szólt.

Az első szakaszt és ezzel együtt a sárga trikót Groenewegen felvezetőembere, Mike Teunissen húzta be azután, hogy kapitánya elkeveredett mögüle, így neki kellett helyette sprintelnie. A másnapi csapatidőfutamot is a Jumbo-Visma nyerte, öt nappal később Groenewegen nyerte a szakaszt, majd a 10. szakaszon Van Aert is meglepetésgyőzelmet aratott, igazolva, hogy milyen sokoldalú csapat az övék. Az már csak a hab volt a tortán, hogy Kruijswijk a dobogón fejezte be a Tourt.

Sokak szerint a csapat kiugró eredményeiben szerepe van egy ketontartalmú táplálékkiegészítő italnak, ami egy kutatás szerint jelentősen javítja a sportolók teljesítőképességét.

azonban ez nem jelenti azt, hogy doppingolásról lenne szó, ugyanis a ketontartalmú szerek nem szerepelnek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistáján.

Ahhoz, hogy egy szer felkerüljön erre a listára, a háromból két feltételnek kell teljesülnie:

  1. javítja a teljesítményt,
  2. egészségügyi kockázatot jelent.
  3. sérti a sport szellemiségét.

A Jumbo-Vismánál sosem csináltak titkot abból, hogy használnak ketonokat, ennek ellenére a Touron aratott győzelmeik után kisebb médiavihar is kialakult emiatt. „A ketonok táplálékkiegészítők, úgy használhatod, ahogy a vitaminokat. Nincs a tiltólistán, és tudni lehet, hogy más csapatok is használják” – mondta Richard Plugge, a csapat igazgatója, aki szerint a közvélemény sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít ezeknek az italoknak, mint amilyen a valós hatásuk.

De mi az a keton?

A keton olyan oxigéntartalmú szerves vegyület, ami a májban termelődik, mikor a szervezet hosszú ideig éhezik, vagy hosszan tartó nagy fizikai igénybevételnek van kitéve. Ilyenkor kevés szénhidrát áll a szervezet rendelkezésre, ezért a máj a zsírokat zsírsavakká és ketonokká bontja le, és a glükóz (szőlőcukor) helyett a ketonok játsszák az energiahordozó szerepét.

A korai ketonitalokat az Oxfordi Egyetemen készítették el az amerikai hadsereg megbízására 2003 tájékán. Dr. Richard Veecht, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatásokért felelős részlegének (DARPA) munkatársát, és dr. Kieran Clarke-ot, az Oxfordi Egyetem professzorát kérték fel, hogy készítsenek olyan élelmiszert, ami „üzemanyagként” szolgálhatna a katonáknak. Az alacsony szénhidráttartalmú, úgynevezett ketogéndiéta népszerű fogyókúrás módszerré vált világszerte.

Kieran Clarke
Kieran Clarke
Fotó: hvmn.com

Egy ilyen hatású táplálékkiegészítőre a sportvilágban is nagy igény mutatkozott. Kieran Clarke szerint a 2012-es londoni olimpia környékén kezdték el használni a profi kerékpárosok. Állítása szerint a 2018-as Tour de France-on induló 22 csapatból 7 alkalmazott ketonitalokat. Felmerült a Quick-Step és a Sky neve is, de a brit csapat sportigazgatója, Dave Brailsford cáfolta ezeket a híreszteléseket. 

A ketonos táplálékkiegészítők eleinte nagyon drágák voltak, literje ezer euróba is kerülhetett, mostanra viszont jelentősen csökkent az áruk, az interneten már bárki megrendelheti 30–90 euróért, mondja Jean Jacques Menuet, az Arkea-Samsic csapatorvosa.

A ketontartalmú táplálékkiegészítők felhasználásának módjában nincs teljes körű konszenzus. Vannak, akik szerint a verseny alatti, szakaszok utáni fogyasztása is hasznos a kerékpárosoknak, míg mások szerint az ilyen szereknek inkább a versenyek előtti, felkészülési időszakban lehet szerepük, például a súlycsökkentésben és formaidőzítésben.

Olyan, mint a gin-tonik

A Leuveni Egyetem professzora, (és a Quick-Stephez is közzel álló) Peter Hespel és munkatársai által készített tanulmány szerint

a ketonok használata akár 15 százalékos teljesítménynövekedést is okozhat, valamint javítja a sportolók regenerációját.

Jól edzett diákok csoportjával három héten át bicikliztek Franciaországban, ezzel szimulálva a nagy körversenyek megterhelését. A kísérleti alanyok egy része placebót, míg a másik részük ketontartalmú szert kapott. Hespel szerint a ketont szedő kerékpárosok a harmadik hét végére valamivel jobb állapotban voltak. "90 százalékos valószínűséggel 3 és 17 százalék közötti mértékben javult a ketont használók teljesítménye” – összegezte eredményeit Hespel, Ugyanakkor többen is kétségbe vonják a kutatás érvényességét, mivel csak 16 fős mintán végeztek a kísérleteket. A professzor szerint a ketonok másik pozitív hatása, hogy javítják az alvás minőségét is azáltal, hogy csökkentik az adrenalin szintjét.

A már visszavonult új-zélandi bringás, Greg Henderson már régebb óta hallott pletykákat a ketonokról, de csak pályafutás utolsó évében, 2017-ben, az amerikai UnitedHealthcare csapatnál használt ilyeneket. „Volt benne valami, bár inkább csak az alacsony intenzitású, aerob szinten. De ha kritikus akarok lenni, akkor nem túl hasznos befektetés” – mondta Henderson, aki korábban öt Tour de France-on is indult.

A Jumbo-Visma kerékpárosa, Laurens De Plus a belga Radio 1-nek adott interjújában beszélt a ketonokról. Szerinte az íze leginkább a gin-tonikéra hasonlít, de igazán senkinek sem ízlik a csapatban. Sőt, nem is minden csapattársa használja ezeket, viszont De Plus úgy gondolja, hogy összességében hasznosak.

„Elégedett vagyok vele, és örülök, hogy a használata nem vált ki hisztériát. Bárki meg tudja venni, az egyetlen különbség csak abban van, hogy mikor és milyen formában használja” – mondta De Plus. A Jumbo-Visma sportigazgatója, Merijn Zeeman az elmúlt szezon végén a Het Nieuwsbladnak újságnak elmondta, csupán legenda, hogy a ketonok tízszázalékos teljesítményjavulást okoznának.

HA KILENC MÁSIK LEGÁLIS TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐT HASZNÁLSZ EGYSZERRE, AKKOR TALÁN HA 1 SZÁZALÉKOT JAVULHATSZ

– mondta Zeeman.

Szürkezóna

Herman Ram
Herman Ram
Fotó: dopingautoriteit.nl

Ennek mond ellent a holland antidopping csoport vezetőjének, Herman Ramnak a nyilatkozata,  aki nemrég nyugtalanítónak nevezte, hogy a legjobb holland országúti kerékpároscsapat ilyen táplálékkiegészítőket használ.

Szerinte a ketonok a dopping szempontjából a szürkezónába esnek, ezért nem is javasolja, hogy a sportolók ezeket szedjék.

A De Limburger című holland lapnak elmondta, hogy egy másik kerékpároscsapat, a Sunweb megfogadta a tanácsukat, mivel a szer lehetséges egészségügyi hatásairól és kockázatairól egyelőre túl keveset tudni. Ahogy a francia Cofidis csapat is ezen az állásponton van. Az ő csapatorvosuk, Simon Verdonck az AFP-nek nyilatkozott arról, hogy amíg tesztek nem zárják ki a készítmény lehetséges negatív hatásait, addig nem használják.

Nem akarok tíz éven belül levelet kapni arról egy volt versenyzőnktől, hogy tönkrement a mája

– mondta Verdonck.

Ez nem az egészségről szól

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ilyen nagy mértékű teljesítményjavulást lehetne elérni a ketontartalmú táplálékkiegészítők használatával. Elmondta, hogy egy cseh gyártó ilyen típusú terméke már Magyarországon is megjelent az elmúlt években, amit elsősorban testépítőknek ajánlanak szálkásításhoz, és az izmok közötti zsír égetéséhez. Ugyanakkor a szernek tulajdonított hatások inkább hangzanak jól csengő marketingfogásnak, mint tudományos alapon bizonyított tényeknek.

A Magyarországon is kapható készítmény kaprilsavat és kaprinsavat tartalmaz – ezek szolgáltatják a ketontesteket –, ami önmagában nem káros az egészségre, azonban ezek a szerek gyakran növényi összetevőket is tartalmaznak, amelyek viszont már a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) tiltólistáján szerepelhetnek. Azt mindenesetre Tiszeker elmondta, hogy a sportnak ez a területe már nem az egészségről és annak megőrzéséről szól.

Szerinte a kerékpár is egy olyan sportág, ahol élő emberkísérlet zajlik, és vannak, akik  új, még nem tesztelt és ellenőrzött szereket is használnak a várt javulás érdekében.

A MACS-hoz túl sok kérdés és megkeresés még nem érkezett a ketonos készítményekkel kapcsolatban, Tiszeker sem tud róla, hogy magyar sportolók tömegével használnának ilyeneket, de mint minden felkapott újdonságra, erre is figyelmet fognak fordítania jövőben a WADA útmutatásai szerint.

Felhasznált cikkek:

  • Tour de France riders ready to fuel up on ketones – the mysterious energy drink developed at Oxford University (The Telegraph)
  • Teams divided over use and risks of ketones at Tour de France (Cyclingnews)
  • Understanding Ketones: What does the wonder drink actually do? (Cyclingnews)
  • Laurens De Plus says ketones ‘taste like gin and tonic' (Cycling weekly)

Borítókép: Tim de Waele/Getty Images