Magyar csapat az élen az elektromos Giro d'Italián

J 1342
2019.05.24. 15:49

Idén második alkalommal rendezik meg az E-Girót, vagyis a Giro d'Italiának azt a változatát, ahol a kerékpárba épített elektromos motorok használatáért nem jár büntetés, hanem egyenesen kötelező. A szervezők szerint az esemény inkább egy teszt, mintsem éles verseny, ami elsődlegesen az elektromos meghajtású kerékpárok fejlesztéséről szól.

A 18 szakaszból álló E-Giro nagyrészt az idei Giro d'Italia útvonalát követi, de rövidített, általában 100 kilométer hosszú szakaszokkal. Nehéz hegyi szakaszok nincsenek a versenyen, mivel egyes kerékpárok súlya a vázba épített motorok miatt a több tíz kilót is eléri, valamint a versenyen alapvetően amatőrök vagy már visszavonult kerékpárosok vesznek részt.

A versenyen tíz hatfős csapat indul, köztük a magyar bejegyzésű Epowers Factory Team. A csapat a Varjas István által fejlesztett kerékpárokkal versenyez, amelyek a legkönnyebbek az egész mezőnyben, mindössze 8,6 kg a súlyuk.

Az első szakaszt az Epowers színeiben versenyző, korábban Paris-Roubaix és Flandria-győztes, Andrea Tafi nyerte. Mellette még Filutás Viktor, Istltstekker Zsolt, Nagy Bendegúz és a szerb Vladimir Vulisevic tagja a magyar csapatnak.

Minden szakaszon a csapatoknak van egy kinevezett kapitánya, aki a szakasz végi sprintben vesz részt, a csapattársaknak az egy kilométeres kapunál ér véget az etap.  Az Epowers tíz szakasz utá előkelő helyen áll több versenykategóriában is. Az első szakaszon a szabályossági versenyt megnyerték, vagyis ők használták legkevésbé az elektromos motorokat. Tafi mellett Filutás is nyert szakaszokat, így jelenleg az Epowers vezeti az összetettet és a pontversenyt és a szabályossági versenyt is. 

20
Fotó: Jennifer Lorenzini / giroe.it

Az E-Girón több neves olasz közéleti személyiség, és volt sportoló is rajthoz állt, köztük a világbajnok labdarúgó, Luca Toni is. A korábbi olasz és német gólkirály a 2026-os, milánói és Cortina d'Ampezo-i téli olimpiai pályázatot hirdető csapatban szerepel.

Borítókép: giroe.it Fotós: Jennifer Lorenzini