Gulyás Michelle aranyérmet nyert a szófiai öttusa világkupán

D  AS20190906025
2021.04.17. 18:18
Magas szintű kiegyensúlyozott teljesítménnyel Gulyás Michelle nyerte a női versenyt az öttusázók második szófiai világkupa-állomásán, ahol Alekszejev Tamara hatodik, Guzi Blanka 17., Simon Sarolta pedig 33. lett.

A csütörtöki selejtezőből, amelyben három csoportban 77 induló versenyzett, mind a négy magyar bejutott a 36-os döntőbe.

Gulyás szombat reggel harmadik volt a 200 méteres úszásban, majd a vívásban is a bő élcsoportban zárt azzal, hogy 20 ellenfelét legyőzte és 15-től kapott ki. Lovaglásban néhány pontot a „pályán hagyott”, így a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásnak ötödikként vághatott neki. 

Mindjárt az első sorozat után a harmadik helyre lépett előre, majd a további lövészetei is jól sikerültek, miközben a tempója is megfelelő volt, így előbb a másodikként startoló kínai Csang Hsziao-nant, majd az éllovas orosz Agyelina Ibatullinát is befogta és megelőzte.

Az utolsó körben egyedül futott, és bár mögötte is éles volt a verseny, magabiztosan őrizte pozícióját, és végül jelentős fölénnyel ért elsőként célba.

Gulyás a március eleji, budapesti fedett pályás versenyt megnyerte, ezt követően a világkupában előbb 12. lett ugyancsak a magyar fővárosban, majd 10. egy hete, az első szófiai viadalon. Utóbbi eredményekkel jelentősen előrelépett az olimpiai kvalifikációs rangsorban.

Ugyanezért küzdött Alekszejev is, aki három szám után – köszönhetően elsősorban kiváló vívásának, amelyben 24 győzelmet ért el – harmadik volt. A lövészetei azonban nem sikerültek, az első és a második sorozatnál nagyon sok időt töltött a lőállásban, így nagy futás kellett ahhoz, hogy végül hatodik legyen.

Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik ugyancsak négy magyarral a mezőnyben.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

női döntő:

1. Gulyás Michelle 1353 pont

2. Francesca Summers (brit) 1345

3. Anasztaszija Prokopenko (fehérorosz) 1343

...6. Alekszejev Tamara 1334

...17. Guzi Blanka 1284

...33. Simon Sarolta 1214

Március végén Budapesten indult újra a világkupa, amely bő egy éve a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt. A magyarországi verseny után a mostanit megelőzően már a múlt héten is rendeztek egy szófiai vk-t, és a sorozat a székesfehérvári döntővel zárul május 13. és 16. között. A világkupákon szerzett pontok beleszámítanak az olimpiai kvalifikációs rangsorba.

A magyarok közül eddig Kovács Sarolta és Demeter Bence szerzett közvetlen kvótát a tavalyról idénre halasztott tokiói játékokra.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

(MTI)