Vihart kavart a német Mihambo, Carl Lewis lesz az edzője

2020.05.31. 18:03

Az előző atlétikai világbajnokság egyik nagy sztárja volt a tanzániai felmenőkkel rendelkező német távolugrónő, Malaika Mihambo. 730 centis ugrásával nyert, ám nem marad együtt edzőjével, Ralf Weberrel, hanem Houstonba költözik, ahol a kilencszeres olimpiai bajnok, Carl Lewis fogja átvenni felkészülésének irányítását. Az 58 éves Lewis mellett a stáb tagja lesz egy másik olimpiai bajnok sprinter, Leroy Burrell.

A koronavírus-járvány miatt eddig még nem találkoztak még, de folyamatosan beszéltek egymással, és a sportoló augusztusban költözhet az USA-ba.

"A fejlődésem ott lesz garantált, környezetváltozásra van szükségem, 16 éve vagyok ugyanott. Ezt az új impulzust Amerikában kaphatom meg, ahol gyakorolhatom a spanyol nyelvet is, mert az ország ezen részén a népesség negyven százaléka spanyolajkú" - indokolt a Kickernek Mihambo.

A 26 éves versenyző döntését elfogadták, de nem emésztették meg könnyen az edzők, legalábbis erről tanúskodik a szövetség honlapja.

Az elnök, Jürgen Kessner egyenesen azt mondta, a világbajnoki cím a garancia arra, hogy vannak jó német edzők, de ha valaki mindenáron menni akar, akkor azzal nem tud mit kezdeni, csak sok sikert kívánni neki. Bár kockázatosnak értékeli ezt a váltást egy évvel az olimpia előtt.