Nem tudtak javítani a fehérváriak az európai szuperligában

2023.06.10. 20:41
Második mérkőzését is elvesztette az elit kontinentális amerikaifutball-ligában a Fehérvár Enthroners: a European League of Football (ELF) elnevezésű sorozat második fordulójának szombati játéknapján a magyar csapat hazai pályán 48–13-ra kapott ki a 2021-es bajnok Frankfurt Galaxytól – adta hírül az MTI.

A fehérváriak, akik a nyitófordulóban 36-3-ra maradtak alul a vendég Berlin Thunderrel szemben, a második negyedben az irányító Jerod Evans futásával szerezték meg történetük első touchdownját a sorozatban.

A fehérvári gárda első magyar csapatként indult el a legjobb európai együttesek számára indított ligában, amelyben 12 mérkőzéses alapszakaszt rendeznek. A bajnokságban kilenc ország 17 együttese vesz részt három csoportba osztva. A csoportgyőztesek, valamint az összesítés további három legjobb csapata jut a rájátszásba, amelynek első körében az első és második kiemelt nem lép pályára.

 Az Enthroners egy hét múlva a Leipzig Kings otthonába látogat.