Elátkozott Szentek, a bajnokverés óta sorra jönnek a zakók

saints
2021.12.03. 10:15
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 13. fordulójának nyitómérkőzésén a Dallas Cowboys 27–17-re legyőzte a New Orleans Saintset.

Két erősen gödörben lévő csapat mérte össze erejét a csütörtök esti rangadón, hiszen a texasiak 6–1-es kezdés után négy meccsükből csak egyet nyertek meg (7–4), a házigazda pedig bajnok Buccaneers legyőzésével összehozott 5–2-es start és az 55. születésnapja óta mind a négyszer zakózott (5–6). 

Az erősen megtizedelt Szentek ezúttal Taysom Hill-lel az irányítóban álltak fel, az első lehetőség így is előttük adódott, de Brett Maher 56 yardról mellé lőtt, cserébe az ellenfél 33-asán Dak Prescotték sem tudták megcsinálni a negyedik kísérletet, így ekkor még maradt a 0–0. Még az első negyedben az újabb dallasi labdabirtoklás során Amari Cooper és CeeDee Lamb nagy elkapásával az egyyardosig mentek a vendégek, ahonnan Michael Gallup remek elkapásával már TD-t is szereztek (0–7).

A New Orleans nem esett össze, egy látványos támadósorozat végén Lil'Jordan Humphrey maradt teljesen üresen, ez pedig 24 yardos elkapást, valamint egyenlítést eredményezett – erre válaszul a dallasiak 55 yardos mezőnygólja jött Greg Zuerleintól, majd hiába volt már mezőnygóltávolságban a Saints, egy felpattanó labdát Jayron Kearse szerzett meg akrobatikus mozdulattal, a büntetés pedig egy újabb Zuerlein-tripla kíséretében jött (7–13).

A második félidőben Taysom Hill futásaira alapozva (11 kísérletből 101 yardot tett meg végül a talajon) jöttek előre a hazaiak, de végül csak egy 42 yardos mezőnygól jött össze, majd Tony Pollard iramodott meg, 58 yardos futásával tíz pontra nőtt a vendégek előnye a zárófelvonás előtt (10–20).

Az év legjobb újonc védőjének járó díj átvételére már nyugodtan készülhet Micah Parsons, aki a negyedik negyed elején kisackelte mezőnygóltávolságból Hillt (ez már a 10. volt a fiatal linebackernek az idényben), és bár Marshon Lattimore labdaszerzésével visszajött a Szentek esélye, ezt követően Damontae Kazee, Trevon Diggs (neki ez már a 9. volt) és Carlos Watkins is megszerezte a hazai irányító passzát, utóbbi pedig 29 yardos TD-t is jegyzett belőle (10–27).

A végén még Deonte Harris kozmetikázott 70 yardos elkapásával, a Dallas így 27–17-re nyert, 8–4-es mérlegével simán vezeti csoportját az 5–6-os Washington, az 5–7-es Philadelphia és a 4–7-es New York Giants előtt, a Saints pedig zsinórban ötödik zakójával már 5–7-tel áll kvartettje utolsó helyén (Tampa Bay 8–3, Atlanta 5–6, Carolina 5–7).

NFL 2021

13. FORDULÓ

New Orleans Saints – Dallas Cowboys 17–27 (0–7, 7–6, 3–7, 7–7)

(Borítókép: Ez nem Taysom Hill napja volt – Jonathan Bachman/Getty Images)