Véletlenül csinált egy touchdownt, amivel elvesztette csapatának a meccset

2020.10.26. 09:59
Az NFL hetedik fordulója pont olyan meccseket hozott vasárnap este, amilyenek miatt bele lehet szeretni ebbe a sportba. Több találkozó is őrült végjátékba torkollott, borult a papírforma, volt olyan mérkőzés, amit az a csapat nyert meg, amely egy pillanatig sem vezetett. Tom Brady ismét vezet egy örökranglistát, a Dallas negatív NFL-rekordot döntött, Todd Gurley elit társasághoz csatlakozott, aztán elvesztette a meccset a csapatának.

–––––––

A vasárnap késő esti divízió-rangadón az Arizona Cardinals az addig veretlen Seattle-t fogadta. Őrült pisztolypárbaj alakult ki, a két csapat összesen 1091 támadóyardot termelt, ami 2013 óta a legtöbb egy alapszakaszmeccsen. 

A Seahawks elkapója, Tyler Lockett egészen félelmetes napot fogott ki, 15 elkapásból összesen 200 yardot szerzett, amit megspékelt három touchdownnal. Íme az egyik:

Mégsem az övé, hanem WR-társáé, DK Metcalfé a mérkőzés jelenete.

A második negyed közepén a Seattle irányítója, Russell Wilson eladta a labdát a célterület előtt. Budda Baker fülelte le a passzt, és óriási sprintbe kezdett, hogy az interceptiont visszavigye TD-ig. A semmiből aztán feltűnt Metcalf, aki embertelen, az NFL mérése szerint több mint 36 km/órás sebességgel levadászta, még pont időben, a nyolcyardos vonalon.

Innen támadhatott a Cardinals, a Seahawks azonban kivédekezte és a következő drive-ból újabb touchdownt ért el. 14–13-as Arizona-előny helyett 20–7 lett ezzel a Seattle-nek, köszönhetően Metcalfnak.

Az utolsó nevetés viszont Kyler Murrayé és az Arizonáé lett, szó szerint. Az irányítót pont elkapta a kamera, ahogy elmosolyodik, amikor meglátja, hogy kedvenc célpontja, DeAndre Hopkins el tudott szakadni a védőjétől, ment is felé a 35 yardos átadás, amiből TD lett.

A Cardinals végig futott az eredmény után, aztán a negyedik negyed végén, az utolsó másodpercben Zane Gonzalez mezőnygóljával hosszabbításra mentett. Ott aztán elsőre nem sikerült nyernie, Gonzalez ugyanis hibázott, de mivel Wilson harmadszor is eladta a labdát, ismét támadhatott a hazai együttes, amelynek a végén a rúgó lába már nem remegett meg.

37–34-re nyert az Arizona úgy, hogy egy másodpercet sem volt előnyben.

A kora esti sávban volt három olyan meccs is, amely még ennél is kaotikusabb módon dőlt el.

A Pittsburgh Steelers (amely az egyetlen veretlen csapat maradt a forduló után) végig dominált a mérkőzés előtt szintén 5-0-val álló Tennessee Titans vendégeként, 27–7-re is vezetett már a harmadik negyedben, innen kapaszkodtak vissza a hazaiak. 24–27-nél az idén sem túl magabiztos Stephen Gostkowski az egyenlítésért rúgott, de hibázott 45 yardról, amivel a Steelers megmenekült. Kérdés, mikor fogy el a bizalom az egykor szebb napokat látott kickerrel szemben.

Még ennél is fordulatosabban alakult a Cincinnati–Cleveland-találkozó. A vendégek irányítója, Baker Mayfield ismét pocsékul kezdett, első passzából interception született, ráadásul a szerelni igyekvő Odell Beckham Jr. súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A Brownsnak az első negyedben nem volt jó passza, Mayfield 0/5-tel állt. Aztán valahonnan jött egy varázsütés, a további három negyedben ez volt a mérlege: 22/23, 297 yard, 5 touchdown.

A túloldalon az 1/1-es Joe Burrow sem maradt adós a jó teljesítménnyel, 406 yardot és 3 TD-t passzolt, egyet pedig ő maga futott meg.

20–17-re vezetett a Bengals a záró játékrész előtt, ebből aztán úgy lett 37–34 a Brownsnak, hogy ötször változott a vezető kiléte ez idő alatt. 

Ez volt az NFL történetének első olyan meccse, ahol öt olyan touchdownpassz született a negyedik negyedben, amelyek mindegyike aktuálisan a vezetést jelentette az adott csapatnak.

Az utolsó szó ezúttal Mayfieldé volt, aki 11 másodperccel a vége előtt Donovan Peoples-Jonesnak varázsolt oda egy 24 yardos, hat pontot érő átadást.

És még ezt a thrillert is felülmúlták az Atlanta–Detroit-találkozó utolsó percei. Az egész meccs úgy kezdődött, hogy a 80. NFL-meccsén pályára lépő Todd Gurley megfutotta karrierje 76. touchdownját, ennél többre 80 találkozó alatt csak három halhatatlan legenda, Jim Brown, Emmitt Smith és LaDainian Tomlinson volt képes. 

Ki gondolta volna, hogy ő lesz később a negatív hős, ráadásul egy újabb futott touchdownnal?

A Lions ugyanis Matt Prater field goaljaival visszajött a meccsbe, sőt, 16–14-re a vezetést is átvette három perccel a vége előtt. Ennyi ideje maradt a Falconsnak, hogy fordítson, de túl gyorsan végigért a pályán a Matt Ryan vezette egység. Kevesebb mint egy perc volt hátra, amikor Gurley kapta meg a labdát, de későn jutott eszébe, hogy az óra lepörgetése miatt nem szabad touchdownt szereznie, és beesett a célterületre.

Pedig a Falconsnak elég lett volna egy utolsó másodperces mezőnygól is, sőt, ez volt a terv.

Így viszont maradt egy perce a Lionsnak és Matthew Staffordnak, aki büntetett is. Végigmasíroztak a pályán, az utolsó másodpercben pedig az irányító megtalálta a célterületen belül TJ Hockensont. Ezzel 22–22 lett az állás, de mivel az ünneplés közben a Lions sportszerűtlenséget követett el, ezért a jutalompontot 48 (!) yardról kellett rúgnia. Prater viszont továbbra is szereti a távoli rúgásokat, és nem is hibázott, teljesen lehetetlen helyzetből nyert a Lions. 

A Falcons pedig hét forduló alatt a harmadik olyan meccsét bukta el, ahol a negyedik negyedben a győzelmi valószínűségi mutatója (win probability %) 95% fölött volt.

Mi az, amit még megtudtunk ebben a fordulóban?

  • Tom Brady még mindig képes fantasztikus dolgokra

Azok után, hogy az előző héten a Packers ellen semmi extrát nem csinált, csak hozta a kötelezőt, ezúttal sziporkázott a Las Vegas Raiders ellen. 369 yard, 4 passzolt és egy futott touchdown. Ráadásul még csak nem is alibipasszokkal hozta ezt össze, hanem ilyenekkel:

A 43 éves klasszis 559 TD-átatásnál jár, amivel megelőzte a vasárnap csak kettőt dobó Drew Breest.

  • Brees még mindig az agy New Orleansban

Nem sokon múlt, hogy a Saints megégjen a lesajnált Carolina Panthers ellen, két perccel a vége előtt ugyanis a vendégek kickere, Joey Slye az egyenlítésért rúghatott. 65 yardos próbálkozása azonban néhány centivel rövidebb lett a kelleténél, pedig ha bemegy, nemcsak egálra menti a találkozót, de megdöntötte volna a 64 yardos NFL-rekordot.

Brees tulajdonképpen hibátlan meccset hozott le, ráadásul az első félidő legvégén úgy vitt végig egy másfél perces drive-ot, hogy nem Sean Payton, hanem ő hívta a játékokat. 75 yard, 6/6 jó passz és egy touchdown lett a vége.

  • A Jets továbbra is kilátástalan

Megállíthatatlanul száguld az utolsó hely felé a New York Jets, amely ezúttal a nem túl éles Buffalótól kapott ki. Pedig Adam Gase is átadta a játékhívás jogát a támadókoordinátornak, de ez sem segített: a csapat az egész második félidőben összesen 4 (!) yardot tudott megtenni. Sam Darnold mérlege a második 30 percben: 1/9 passz, 1 interception.

  • Dallasban óriási a baj

Nem elég, hogy a védelem vállalhatatlan egész évben (ez volt sorozatban a hatodik meccs, amelyen már az első félidőben 20 pontot engedett a csapat, ami NFL-rekord), de nemrég Dak Prescottot is elveszítette. A helyét átvevő Andy Dalton közel sem az a szint, viszont az ő játéka is kérdéses a szezon folytatásában, ugyanis vasárnap a Washington Football Team linebackere, Jon Bostic alattomos módon legyalulta.

Jon Bostic kiüti Andy Daltont

Az irányítót kiskocsi vitte le a pályáról, Bosticot pedig kizárták. A Dallas 25–3-ra kikapott, az NFC Eastet pedig a Philadelphia Eagles vezeti 2–4–1-es mérleggel.

Az 1970-es NFL–AFL-egyesülés óta nem volt példa arra, hogy egy divízió élén a hetedik forduló után olyan csapat álljon, amelynek két győzelme van.

 Történelmi mélységekben ez a négyes, amelyből az egyik biztosan ott lesz a playoffban.

  • Nem Cam Newton a Patriots jövője

Egész jól kezdte a szezont, azóta viszont komoly leszállóágba került a 2015-ös MVP. Ennek persze lehet az oka a koronavírus-fertőzés, a karantén, meg az, hogy nem tudott összeszkoni a csapattal, de a 98 passzolt yard és a 3 interception sehogy sem néz ki jól, márpedig Newton számai ezek voltak a San Francisco 49ers ellen. A negyedik negyedben Jarrett Stidham váltotta, de neki is volt egy eladott labdája. A New England 33–6-ra kikapott hazai pályán, Bill Belichickék komoly gondban vannak.

NFL, 7. játékhét:
Atlanta Falcons–Detroit Lions 22–23
Cincinnati Bengals–Cleveland Browns 34–37
Tennessee Titans–Pittsburgh Steelers 24–27
New Orleans Saints–Carolina Panthers 27–24
New York Jets–Buffalo Bills 10–18
Washington Football Team–Dallas Cowboys 25–3
Houston Texans–Green Bay Packers 20–35
Las Vegas Raiders–Tampa Bay Buccaneers 20–45
Denver Broncos–Kansas City Chiefs 16–43
New England Patriots–San Francisco 49ers 6–33
Los Angeles Chargers–Jacksonville Jaguars 39–29
Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 37–34 – hosszabbítás után
Philadelphia Eagles–New York Giants 22–21