Egyetlen mozdulattal három védőt fektetett el az NFL-ben próbálkozó rögbis

2019.08.17. 09:21

Egész jól alakul eddig az NFL-ben próbálkozó angol rögbis, Christian Wade amerikaifocis szárnybontogatása, a szombat hajnali előszezonmeccsen egy elkapás után villant. 

A huszonnyolc éves Bills-játékos a Carolina Panthers elleni mérkőzés második negyedében egy elkapás után bevetett testcsellel rögtön lerázott egy védőt, de ezután három ellenféllel találta magát szembe. Egy ütemet kivárt, majd begyorsított, a Panthers-játékosok meg dőltek mindenfelé, úgyhogy Wade előtt megnyílt a terület.

Ne maradjon le semmiről!

Befelé vágott az ellenfél térfelén, és végül a célterület előtt két yarddal tudták a földre vinni, miután két védő csimpaszkodott rá, úgyhogy nem lett touchdown a megmozdulásból, csak egy 47 yardos elkapás. 

Ha minden igaz, ez csupán Wade második NFL-es megmozdulása volt, ami már csak azért sem rossz, mert a múlt héten az elsőből rögtön touchdownt szerzett. Akkor egy 65 yardos futással bizonyította, hogy megvan benne a potenciál a nagy játékokra. 

A korábbi angol válogatott még tavaly októberben jelentette be, hogy felhagy a rögbivel, és szerencsét próbál az amerikaifutballban. Ezek után az NFL egyik nemzetközi programja révén került a Buffalo Billshez áprilisban. 

Nem ez az első eset, hogy egy rögbis megpróbál átnyergelni az amerikaifutballra, néhány éve például az ausztrál Jarryd Hayne tett próbát, aki 2015-ben került a San Francisco 49ershez futójátékosként – végül 17 futókísérletig jutott, 52 futott, 27 elkapott és 76 visszahordott yarddal zárt, 2016 tavaszán pedig már vissza is váltott a rögbire, hogy ott lehessen az olimpián.