Összejött a történelmi triplázás, a pólócsapat lemosta az amerikaiakat

GettyImages-82533681
2020.07.06. 23:31

magyar férfi vízilabda-válogatottnak először sikerült a triplázás az olimpiák történetében, a pekingi olimpián ráadásul az amerikaiak elleni döntőben nem kényszerült küzdelemre, mert nagyon simán nyert. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

A sydney-i és az athéni olimpia előtt a magyar férfi pólóválogatott világversenyeken szerzett aranyérmekkel jelentkezett be a játékokra, a 2008-as pekingi olimpia előtt azonban ez nem sikerült. Négy ezüst- és egy bronzérem volt a mérleg. Kemény Dénessel addig kevés döntőt veszített a társulat, háromszor a szerbekkel és egyszer a horvátokkal szemben viszont elmaradt a győzelem.

2007 márciusában nagyon közel volt az első hely a vb-döntőben, de hosszabbításban végül a horvátok nyertek. 2007 augusztusában a világligában egy más jellegű finálé volt, amit a szerbek 9-6-ra nyertek. Magyar vezetés után fordítottak, és Kemény Dénes nem érezte a győzelem hitét a csapatán.

Ezek után a kapitány elkezdte kisilabizálni, mi vezetett a vereségekhez, és rámutatott, miben kell egyénenként javulnia a csapatnak. Az olimpia előtt rendeztek egy Eb-t, ahol az elődöntőben a szerbek hátrányban voltak, de a hosszabbításban megint a maguk javára fordították a meccset.

Ettől még esélyesként utazott az olimpiára a csapat, de négy nemzet – a magyar mellett a szerb, a montenegrói, valamint a horvát – azonos szintet képviselt. Mellettünk szólt, hogy az olimpia semmihez sem fogható nyomását elég jól viselték korábban a mieink, és azt reméltük, az olimpiai légkör hatással lesz a kihívókra.

A csapat magja már a 2007-es vb-re kialakult, Benedek Tibor pedig a szívproblémái után visszatért. Tudta mindenki, nemcsak a góljaira, hanem a szellemiségére is nagy szükség lesz. Bekerült a csapatba az új hullám két tagja, Varga Dániel és Dénes. Hosnyánszky Norbert az előző vb-n még nem kapott lehetőséget, az olimpián viszont Kemény már jobban bízott benne, mint Szivós Mártonban. Centerposzton Molnár Tamás mellett Kis Gábor játszott, a kapuban pedig az utolsó pillanatban döntött úgy a kapitány, hogy Nagy Viktort mellőzi, és az Athénban már győztes Gergely Istvánnal utazik.

Így alakult ki a csapat, amely harcba szállt a triplázásért: Szécsi Zoltán, Gergely István (kapusok), Benedek Tibor, Biros Péter, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás.

Az olimpia rögtön egy kőkemény meccsel kezdődött, és a csapat ugyan vezetett három góllal, be kellett érnie a döntetlennel Montenegróval szemben. A kapitány akkor azt mondta, ilyen a magyar lélek, nem gépies, nem tud döngölni. A további találkozók így alakultak:

  • Görögország – 17-6
  • Spanyolország – 8-5
  • Ausztrália – 13-12
  • Kanada – 12-3

A spanyolok, miután simán kikaptak a mieinktől, nagyon felszívták magukat, és átgázoltak Montenegrón 12-6-tal. Mindez azt jelentette, a magyar csapatnak megvan a csoport első helye, és nem kell külön meccset játszani az elődöntőért. Az elődöntőben aztán megkaptuk a vb-címvédő horvátokat kiejtő Montenegrót.

Montenegró az első negyed után 4-3-ra vezetett, majd a másodikban Janović és Gojković már 6-3-ra módosította az állást. Kemény ekkor nyúlt a kapuscseréhez, a nyolc évvel azelőtti döntőben bejött ez a húzás. Szécsi kiúszott, Gergely állt be a helyére, akinek voltak fontos védései, Jokić jobb alsóba tartó büntetőjét is ártalmatlanította. 

A 9-7-es vezetésből így is 9-9 lett, majd az egyenlő állás után Kásás Tamás egy addig nem ismert figurát értékesítve vezetéshez juttatta a csapatot. A folytatásban labdát szerzett, és a lefordulásból Varga Dániel beállította a 11-9-es végeredményt. Gergely a meccs után azt mondta, erre készült, vágyott arra, hogy fontos meccsen is bizonyítani tudja képességeit. Arra is utalt, hogy a meccs minden szakaszában volt valaki, aki lendíteni tudott a csapat játékán. Varga Tamás is ilyen volt, akit váratlanul centerbe küldött be a kapitány, nem csak a védekezésre használta, ezzel összezavarta az ellenfelet.

A másik elődöntőben nagy meglepetés született, mert az Egyesült Államok legyőzte a szerbeket. Ráadásul nem egy vagy két góllal, szoros meccsen, hanem 10-5-re. Az utolsó negyedben a szerbek gólt sem tudtak dobni, és még kaptak hármat. Az USA legnagyobb sikere előtt állt. 

A döntőben aztán az első negyed gólfesztivált hozott, a 6-4-es állás akár végeredménynek is beillett volna.

Az amerikaiak feljöttek, és amíg bírták erővel, addig nem nyugodhatott meg a csapat, de a végén már csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség. 14-10 lett a végeredmény, és ezzel Magyarország harmadszor is olimpiai bajnok lett, ami rajta kívül csak Nagy-Britanniának sikerült, még az első világháború előtt.

Bevillant egy ilyen gól, azt is az amerikaiaknak lőttem, le is játszottam magamban, de nem ez volt a döntő. Azt a kis rést abban a pillanatban úgy láttam, mintha tátongó lyuk lenne, kitágult a kapu sarka, könnyűnek éreztem magam, meghívott a sarok, és oda lőttem a labdát. Éreztem, csak gól lehet

– Varga Dénes idézte vissza így az egyik döntős gólját. 

A kapitány Kemény Dénes racionálisan foglalta össze a győzelem titkát: mindenki a saját kis mozaikkockájával foglalkozott, ezért sikerült győzni.

A harmadszor is győztes Kásás Tamás könnyezett, életében először. Úgy érezte, óriási dolgot vittek véghez, mert a triplázás rendkívüli. Rajta kívül még öten lettek háromszoros bajnokok: Benedek Tibor, Biros Péter, Kiss Gergely, Molnár Tamás Szécsi Zoltán. A csapat nyolc év alatt 21 bajnokot adott a magyar sportnak.

  • Benedek Tibor – Felfoghatatlan, hogy júniusban meghalt. Öt olimpián játszott, a 2012-es olimpián a kapitány segítője volt, 2013-ban már ő volt a kapitány, amikor a válogatott megnyerte a vb-t. 2016-ban egy peches meccsen büntetőkkel kapott ki Montenegrótól a csapata, és nem jutott be a négy közé. Kérlelték, hogy maradjon, de távozott a kapitányi posztról, és a fiatalokkal foglalkozott. 
  • Biros Péter – 40 éves koráig, 2016-ig vízilabdázott, az egri női csapatnál kezdte az edzősködést, az U20-as női válogatott kapitánya.
  • Kiss Gergely – tavaly hagyta abba, 42 évesen. Pályafutása alatt jogi diplomát szerzett. A sportolni vágyó gyerekeknek sportágválasztót szervez évente többször, az év sportolója gálának is szervezője.
  • Kásás Tamás – az egyetlen pólós, aki a sportágban minden létező trófeát megnyert, a megszűnése előtt a KEK-et is. Benedekhez hasonlóan öt olimpián játszott. Éttermet nyitott Budapesten.
  • Molnár Tamás – a diplomácia felé vezetett az útja, a nemzetközi szövetség (FINA) tagja, a hazai szövetség alelnöke.
  • Szécsi Zoltán – Egerből Kaposvárra ment, ott fejezte be pályafutását. Vezetőként ment vissza Egerbe, ő az igazgató a klubnál, aminek egy 300 milliós segély mentheti meg az életét.

A kétszeres bajnokok

  • Gergely István – A 2013-as a világbajnoki győzelemből már kapusedzőként vette ki a részét, a vb-döntő büntetőinél nem izgult, mert tanulmányozták a videón, hová kell várnia a labdát Nagy Viktornak. A Honvéd SE ügyvezető elnöke.
  • Madaras Norbert – tíz éven át volt a Recco játékosa, utána Szolnok érintésével került a Ferencvárosba, ahol 2018-ig játszott. Jelenleg a klub szakosztályát vezeti, a tavalyi BL-sikert már ebben a minőségben ünnepelte. A hazai szövetség alelnöke. Ő mondhatja el egyedül magáról, hogy kétszeres világbajnok, mert a 2003-as és a 2013-as vébén is játszott.
  • Varga Tamás – játszott Olaszországban, Montenegróban, aztán Debrecenben hagyta abba, ahol edzősködött is. Az utánpótlás-válogatottaknál dolgozik.

Egyszeres győztesek

  • Hosnyánszky Norbert – az idén januári Eb-győzelemből is részt vállalt. A nyáron Egerből a Honvédhoz szerződött, kitartana a 2021-es olimpiáig, ami a negyedik lenne a pályafutásában.
  • Kis Gábor - 2019-ben hagyta abba, 2011-től a Szolnok játékosa, amellyel BL-győzelmet harcolt ki. Mezőtúron szakmai igazgató.
  • Varga Dániel – Az OSC edzője lesz a nyártól. „Ami még lehetek a vízilabdában, arra nem vagyok annyira kíváncsi.” Ezzel a találó mondattal zárta a pályafutását 2018-ban.
  • Varga Dénes – Az idén januárban Eb-győztes válogatott vezére volt. A Ferencváros játékosa, Hosnyánszkyval együtt a jelenkor olimpiai, világ- és Európa-bajnokai, ők ketten mondhatják el ezt önmagukról.

(Borítókép: A magyar csapat a vízben, az Egyesült Államok elleni döntő mérkőzés megnyerése után a 2008-as pekingi olimpián. Fotó: Lars Baron/Bongarts/Getty Images Hungary)