Sanyargatta magát Darnyi, hogy a legjobb lehessen

GettyImages-662686117
2020.06.01. 09:26

Darnyi Tamás 400 vegyesen a világcsúcsától elmaradt az 1992-es barcelonai olimpián, de így is magabiztosan védte meg az elsőségét. A magyar sport 125. aranyérme lett az övé.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Darnyi Tamás a szöuli olimpia két aranyérme után a bonni Európa-bajnokságon három számot vállalt. Beiktatta a programjába a 200 pillangót. Kisebb meglepetésre, nagyobb fölénnyel nyert rajta, mint a 400 vegyesen, pedig a lengyel Rafael Szukala specialistának tekinthető. Másfél másodpercet vert a másodikra.

Az Eb előtt fogadta őt a Budapestre látogató amerikai elnök, George Bush a nagykövetségen, külön fotó is készült róla, amint kezet fognak. A Népsportban is megjelent ez a kép, ami alá azt írták, hogy Darnyi nem nyilatkozott arról, milyen volt a találkozó. „A kitűnő úszót eredményeiért sokan csodálják, különc magatartásáért viszont sokkal kevesebben. A sajtó előli újabb elzárkózásával, úgy hisszük, nem hívei számát növelte.” (Még a szöuli olimpia előtt nem engedte, hogy lefotózzák, pontosabban, csak a hátát.) 

A Sport pluszban viszont hosszú interjú jelent meg vele, amelyikben azt mondta: alapvetően nem változott meg semmi a sajtóval való kapcsolatában.

„Ma sem szeretek szerepelni, nem igénylem a felhajtást magam körül, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyilatkozzak. Időnként. Mint most is.”

Sok minden szóba került ebben a cikkben, például az is, hogy szívesen versenyezne sok néző előtt, mert az szíven ütötte, hogy hat fizető néző volt az országos bajnokságon. Kiderült, hogy pontosan figyeli az ellenfelei fejlődését, vizslatja az eredményeiket. Egyszer tartott házibulit a lakásában 1987 környékén, azóta nem, a magánéletét pedig szeretné tabuként kezelni. Szó esik  arról, hogy bekerült a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé, bekerült klubja, az Újpest elnökségébe is. Elmondta azt is, hogy még nem ajánlott senki üzletet neki, ahová be kellene fektetnie az addig megkeresett pénzét. Tisztában volt vele, hogy tőle mindig mindenki az aranyakat vár, olyan természetesnek veszik a győzelmét, minthogy a piros lámpa után kigyullad a sárga, majd következik a zöld.

„Volt az olimpia után három és fél hónap pihenőnk, aztán sokat utaztunk, vagyis tisztán hat hónap felkészülés előzi meg az augusztusi Európa-bajnokságot. Ennyit meg könnyedén ki lehet bírni! Azt már nehezebben bírnám, amit Hargitayék annak idején elviseltek, hogy elkezdődik a felkészülés szeptember elején, tart az augusztusi fő versenyig, utána pedig kezdődik minden elölről" - nyilatkozta.

1990-ben októberben nyílt levelet írt alá a szöuli érmesekkel együtt, amiben tudatták, értesültek a vízilabdától elkülönülő úszószövetség körüli viharokról (vitatott szerződések, edzőtáborba utazók kijelölése), de ők a vb-felkészülésre szeretnének fókuszálni. A vb-t 1991. január elején rendezték Perth-ben, és Darnyi élete legjobb formájában versenyzett.

Fejér-Megyei-Hírlap,-1992
Fotó: Fejér Megyei Hírlap, 1992 / Arcanum Digitális Tudománytár

400 vegyesen szédületes világcsúccsal (4:12,36) nyert, olyan fölénnyel, hogy a kamerák a befutónál alig tudták együtt mutatni a győztest a másodikkal. 200 vegyesen két perc alá került (1:59,36), ahogy már a szöuli olimpián is várta magától. A német Sport Bild megtámadta, hogy doppingol, ezekre a vádakra Széchy Tamás felelt a jogi utat emlegette, és válaszul már akkor bedobta Czene Attila nevét, mint aki ott áll majd Darnyi mellett a dobogón a barcelonai olimpián, nehogy azt gondolják, csak egyvalaki lesz érmes a műhelyéből. 

Darnyinak az Egyesült Államokból Barcelonában már nemcsak Dave Wharton lett a kihívója, hanem Eric Namesnik is. A német Patrick Kühl és az olasz Luca Sacchi is megmaradtak a riválisok között. Namesnik az olimpia előfutamában érzékeltette, hogy komolyak a szándékai, mert délelőtt jobb időt úszott a magyarnál. A délutáni döntőben nem lehetett más a célja, minthogy megszakítsa Darnyi hét éve tartó veretlenségét.

Amikor feltűnt Namesnik, Darnyi tartott tőle, mire Széchy megnyugtatta, bármilyen tehetséges is az amerikai, neki találták ki ellenfélnek. Elsősorban azért, mert pillangón jobb nála, másodsorban pedig azért, mert háton is jobb nála. Mellen erősebbnek látszik ugyan, de mivel 200 méter úszás után érkeznek el ehhez a résztávhoz, már nem biztos, hogy fáradtan is gyorsabb lesz.

„Te pedig az utolsó százon 55 másodpercre vagy képes, ennyit senki más nem tud, úgyhogy neked találták ki, és legyőzheted.”

- ez volt Széchy sugallata.

A döntőben Wharton kezdett fantasztikus tempóban a nyolcas pályán, jócskán a világcsúcson belül volt, Darnyi negyediknek érte el a százas fordulót. A háton aztán Wharton előnye pillanatok alatt elolvadt, de mégsem Darnyi vezetett féltávnál, hanem Namesnik. Mellen fordult a kocka, 22 századdal a címvédő fordult rá az utolsó százra. Márpedig ez azt jelentette, hogy őt a gyorson már nem lehet megelőzni.

Namesnik megpróbálta, de a távolság egyre csak nőtt. Darnyi 57,6-ot úszott az utolsó százon, riválisa 58,72-t. A tény, hogy az utolsó százon ekkora különbség alakult ki közöttünk, jól mutatja félelmetes erejét, egyben állóképességét.

A végeredmény

  1. Darnyi Tamás – 4:14,23
  2. Eric Namesnik – 4:15,57
  3. Luca Sacchi – 4:16,34

„Rettenetes fáradtságot éreztem, ahogy beütöttem a célba. Jót tett, hogy kihagytam a tavalyi Európa-bajnokságot, mert én már egy évben csak egy versenyre tudok felkészülni. A győzelem azt mutatja, van még bennem tartalék, és ameddig fut a szekér nem is gondolok a visszavonulásra” – mondta a nemzetközi sajtótájékoztatón.

Darnyi eredményei így alakultak ebben a négy évben.

Helyszín Pillangó Hát Mell Gyors Összesen
1988, Szöul, olimpia 59,04 1:02,72 1:14,20 58,79 4:14,75 (világcsúcs)
1991, Perth, vb 59,10 1:03,47 1:12,15 57,62 4:12,36 (világcsúcs)
1992, Barcelona, olimpia 59,82 1:04,33 1:12,48 57,60 4:14,23

A korábbi szövetségi kapitány, Tóth Ákos szerint, aki Darnyi teljesítményéről írta doktori disszertációját, az volt a legfontosabb, hogy a táv közepén 2:15-re vagy 2:16-ra képes. A hát-mell kombinációja volt az egyik titok, mert ez a két leglassabb úszásnem. Emellett aszkéta módon edzett, és mindent megtett azért, hogy az ízületei lazák legyenek. Tudatosan törekedett arra, hogy a 180 centis testmagasságához képest hosszabbak legyenek a végtagjai, ezért lógott serdülőkorában a gyűrűn. Azt is elviselte, hogy háta mögött összekössék a könyökeit. Tóth ott volt a kölni szemműtétjénél is, amikor hatalmas fájdalmak közt tolták ki a műtőből a több mint 10 órás beavatkozás után, tehát az elejétől kísérte a pályáját. Neki vannak felvételei az edzőtáborokban elvégzett negyedórás lazító-nyújtó tornájáról is, ami akkor korszakalkotó volt.

Magyar-Hírlap,-1992
Fotó: Magyar Hírlap, 1992 / Arcanum Digitális Tudománytár

Az olimpia előtt Mark Spitz elragadtatással beszélt róla, oda is ment hozzá az egyik felvezető versenyen, hogy elmondja neki, mennyire csodálja őt és az eredményeit. Darnyi megköszönte a hétszeres bajnok szavait, aztán pár nap múlva megnyerte a 200 vegyest, és négyszeres bajnok lett.

(Borítókép: Darnyi Tamás a 200 méteres vegyesúszás döntőjében a XXV. nyári olimpiai játékokon. 1992. július 31-én a spanyolországi Bernat Picornell medencében. Fotó: Simon Bruty / Getty Images Hungary)