Az igazi piszkos 12 – az életéért játszó baseballcsapat

Sportolókat sok mindennel lehet jobb teljesítményre motiválni, érmek, serlegek, kupák, de akár pénz is segíthet az eredményességben. Az 1910-es évek elején Wyoming államban viszont alighanem a lehető leghatásosabb módszerrel motiválták a rawlinsi állami börtön baseballcsapatának játékosait, akik

Az Egyesült Államok nyugati és középső területének találkozásánál található Wyoming a századforduló elején nem számított barátságos helynek. Az USA legkisebb népességű, állami jogát 1890. július 10-én megszerző Wyomingban a nyugathoz való közelsége miatt a vadnyugat hírhedt bűnözői is megfordultak időről időre, maga a terület pedig a marha- és báránytartók állandó csatározásának színtere volt.

Éppen ezért elég sok városban kemény büntetéseket helyeztek kilátásba a törvényen kívüliek számára, de Rawlins azért jelentősen túltett a legtöbbön azzal, hogy az elkapott törvénysértőket nem egyszerűen felakasztották, de néha meg is nyúzták. Egy helyi borbélyüzlet például sokáig a kirakatban tárolt egy bizonyos George Parrott lenyúzott bőréből készült pár cipőt, akin előtte nyilvános lincseléssel hajtották végre a halálos ítéletet.

A bűnözők helyzete némileg javult, amikor a város 1901-ben állami börtönt kapott, csakhogy annak vezetését egy milliomosra, bizonyos Otto Grammra bízták, aki az elítéltekben rabszolgamunkásokat látott, és nagyjából szemre számoltatta ki nekik étkezéskor a babot, hogy csak annyit kapjanak, amitől még nem halnak éhen - hogy tovább dolgozhassanak a börtön seprűgyárrészlegében.

Gramm 1911-ig a korban elég nagy összegnek számító 250 ezer dolláros hasznot szerzett a börtön üzemeltetéséből, amikor is Wyoming betiltotta a hasonló kizsákmányolást, Gramm helyére pedig a rabokkal jobban bánó Felix Alston korábbi megyei seriff került. A börtönben ekkorra egyébként már megfordult maga Butch Cassidy, illetve Jesse James testvére, Frank James is.

Alston nagyobb figyelmet fordított a rabok rehabilitációjára, útépítés címén kiengedte őket a börtönön kívüli munkákra is, és létrehozott egy baseballcsapatot a börtön rabjaiból. Igaz, némileg perverz módon élvezetét lelte játékosai bűnlajstromának sorolásban. Már pedig volt mit sorolni, a csapat tagjai között ugyanis olyan elítéltek voltak, mint Leroy Cooke, aki agyonvert és kirabolt egy borbélyt; az egyes források szerint feleségét és két gyerekét, mások szerint három juhászt lelövő George Saban; Jack Carter, aki egy remetét lőtt agyon, darabolt fel, majd a tetemet elégette. Vagy épp az apját egy levélnyitóval halálra szúró William Boyer, illetve Joseph Seng, aki korábbi munkaadóját lőtte le. Rajtuk kívül még három erőszakoló, egy hamisító és több tolvaj alkotta az 1911. július 18-ra összeállt csapatot.

a későbbi, 1967-es film mintájára, amiben 12 halálraítélt, vagy 20-30 éves börtönbüntetésre ítélt rabot küldenek egy szinte öngyilkossággal felérő veszélyes akcióra a második világháborúban.

A wyomingi csapat tagjainak egyszerű szabályokat kellett észben tartaniuk: ha nyertek, vagy elnapolták a kivégzésüket, vagy - miután később nem halálraítéltekkel is bővítették a keretet -, lerövidítették büntetésüket, míg a vereséget okozó hibákért előrébb hozták a kivégzést, illetve meghosszabbították a börtönbüntetést.

A csapat mérkőzései iránt elég nagy volt az érdeklődés, már csak a kuriózumnak számító összetétel miatt is, de ugyanilyen vonzerő volt a szerencsejáték. A fentebb említett háromszoros gyilkos Saban ugyanis helyzetéből adódóan különleges bánásmódban részesült a börtönben: a három juhász megölését ugyanis jó szemmel nézte a helyi marhatenyészetben érdekelt több politikus és börtönőr, akik kivételeztek Sabannel. Az is segített, hogy a gyilkosságok után Sabant pont az akkor még seriff, későbbi börtönigazgató Alston tartóztatta le, aki történetesen Saban legjobb barátja is volt.

Saban emiatt gyakran haza mehetett a börtönből, ezt az időt pedig leginkább arra használta, hogy a baseballcsapat állapotáról fecsegjen mindenkinek, hogy azokat kedvezőbb fogadási helyzetbe hozza.

A fogadási kedv pedig nagy volt. A csapat, ami az első meccsét elvesztette, 1911 márciusa és 1912 májusa között

Ezekre a meccsekre a 14 hónap alatt becslések szerint

Az All Stars pedig egyre híresebb lett, még a távoli Washington Post is beszámolt pár mérkőzésükről, a városban pedig egyre több lakos adott be petíciót a börtönigazgatónak, hogy napolják el a játékosok kivégzéseit, hogy tovább láthassák őket játékban. Az elítéltek miatt szenvedő áldozatok családtagjai viszont nem viselték jól, hogy kvázi sporthősök lettek gyilkosokból, erőszakolókból, ők arra kérték a börtönt vezető Alstont, hogy szüntesse meg a csapatot.

Végül az utóbbi tábor győzött, 1912. május 24. hajnalán, sokszori halasztás után kivégezték a csapat sztárjának számító Joseph Senget, halála után röviddel pedig az All Stars is megszűnt. Alston bejelentése után a baseballcsapat ugyan nem halálraítéltekkel még 1916-ig folytatta a szereplést, ám egyre kisebb figyelem mellett. Seng után tíz másik társát is kivégezték, ötöt felakasztottak, öttel gázkamrában végeztek. Egyedül a kivételezett George Saban úszta meg, ő megszökött, soha nem találták meg.

Források: New York Post | Independent