A párizsi garázsversenynél kevés bizarrabbat rendeztek

Kilencven, száz évvel (de akár csak 30-40-50 évvel) ezelőtt jóval kisebb figyelmet fordítottak az autóversenyek biztonságára, mint manapság, ám az 1927-es párizsi „hegyiverseny” ezek közül is kilóg. A versenyről bizarr fotók is készültek, fenn is maradtak.

A hegyiversenyeknek már akkoriban is nagy hagyományuk volt, a versenyág máig létezik – nálunk a mátrai hegyiverseny a top, világszinten pedig a Pikes Peak-i nemzetközi az etalon. 1927-ben viszont ott rendeztek hegyiversenyt, ahol ha hegy nem is, de domb azért akadt volna, a szervezők viszont inkább az extremitás felé vitték el a dolgokat.

1927 februárjában nyílt meg a francia fővárosban a nyolcszintes Banville parkolóház, ami elég nagy szám volt, az első világháborút túlélő generáció ugyanis úgy érezte, mindent megtett azért, hogy a hátralevő életét a lehető legjobb körülmények között élvezhesse ki. Kezdett terjedni a repülés a (tehetősebb) lakosság körében, egyre nagyobb figyelmet fordítottak a divatra, és egyre több embernek volt autója.

Pár vagyonosabb korábbi vadászrepülőgép-pilóta össze is állt külső befektetőkkel, hogy építsenek egy parkolóházat, ahol párizsi felső tízezer tárolhatja a luxusjárműveit. 1927-re el is készült a forradalmi épület a Theodore de Banville út végén (innen a garázs neve), két alagsori és öt emeleti szinttel. Az emeleteken minden kocsi külön beállót kapott, a földszinten pedig egy hatalmas bemutatóteremben árulták a kor legdrágább luxusautóit. A legfelső szinten szabadtéri minigolfpálya, fedett teniszpálya és edzőterem várta a bérlőket – terveztek egy uszodát is, de az már nem fért bele a költségvetésbe.

Csakhogy kellett valami figyelemfelkeltő esemény, amitől híre megy az épületnek, illetve a szolgáltatásoknak. Szerencséjükre a korábbi vadászpilóta és későbbi második világháborús hős, egyben autóversenyző-legenda, Robert Benoist épp munka nélkül volt, miután csapata, a Delage csődbe ment a tulajdonos Louis Delage pénzügyi problémái miatt, így elvállalta az épület ügyvezetői állását – ő találta ki, hogy egy szokatlan versennyel kerítsenek publicitást a luxusparkolóháznak.

A földszintről a tetőig 600 méter volt a pálya, Benoisték szereztek 15 autót – köztük egy taxit, egy hajóautót (lenti képünkön) és egy traktort, hozzá indulókat, majd a biztonság érdekében megállapodtak, hogy nem mérik a köridőket, nehogy a versengés tragédiába torkolljon, a tetőn ugyanis csak egy sor homokzsák jelentett védelmet a zuhanás ellen mind a versenyzőknek, mind a nézőknek.

Az ötlet remekül bevált, az épület villámgyorsan sikeres lett, túlélte a nagy gazdasági világválságot, a második világháború bombázásait – igaz, előbb a nácik foglaltak le 26 luxuskocsit az épületből, majd az ellenállás tette ugyanezt a visszatérés után másik 43 autóval.

A cég később még nagyobbra nőtt, parkolóház-hálózatot indítottak Franciaországban, és egészen 1986-ig fenn is maradtak. Akkor felvásárolták a céget, hogy másképp hasznosítsák a parkolóházak telkeit. Az eredeti párizsi helyszínen például irodaházat húztak fel.

Forrás: Grandprix.com