Ezúttal is megcsúszott a Fifty-Fifty felkészülése a Kékszalagra, de 2022-ben már bejött

2023.06.09. 16:52

A tervezett 35 nap helyett csupán 15 áll rendelkezésre idén a felkészülésre a címvédő Fifty-Fifty legénysége számára az immár teljesen felújított hajóval az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj előtt. A kormányos Józsa Márton mégis bizakodó, hiszen tavaly erre mindössze egyetlen napjuk volt, aztán mégis sikerült nyerniük.

Tegyük hozzá, nem is akárhogyan, hanem rekordidővel! A hajó 7 óra 13 perc 21 másodperc alatt teljesítette a majd' 155 kilométeres távot és utasította maga mögé riválisait, köztük a második Team Kaálit és a harmadik helyért nagyot hajrázó Prospex-Deltát.

Az idei verseny július hatodikán, 9 órakor Balatonfüredről rajtol, és ezúttal is minden bizonnyal kiemelt figyelmet kap, nemcsak a vitorlázók körében, hanem országosan is, sőt, a határokon túl. Tekintve, hogy a Készalag Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlás viadala.

Fogyókúra a javából: két év alatt 500 kg mínusz!

A Fifty-Fifty tavalyelőtt nagy lépésre szánta el magát, és a hajó teljes átalakítása, modernizálása mellett döntött.

Józsa Márton elmondta: 2022 előtt 2014-ben sikerült nyerniük, azt követően többször végeztek másodikként, egyszer harmadikként, egy alkalommal pedig még a dobogóról is lecsúsztak. 2021-ben aztán a gyenge szeles versenyen elért második hely után – egy perccel maradtak el a győztestől – arra a következtetésre jutottak, hogy hiába teljesítettek jól, a régi hajóval már képtelenek előrelépni, abból többet kihozni, így komoly fejlesztést kell végrehajtaniuk.

„Erre két évet adtunk. Tavaly a hajótest alsó részét cseréltük ki, a komoly, közel négyszáz kilogrammos súlycsökkentésnek aztán jelentős szerepe volt a magabiztos győzelmünkben. A technológia fejlődésének is köszönhető tehát, hogy ilyen látványosan tudtunk gyorsulni. Idén folytattuk az átépítést, ezúttal az árbócrúd volt soron, illetve új fejélesztésű a vitorlánk is, ez a modernizálás további súlycsökkentést eredményez. Így összesen már ötszáz kilogrammal mínuszoltuk meg magunkat a korábbi hajónkhoz képest.”

Józsa Márton emlékeztetett: 2022-ben a közép szeles időjárás is nekik kedvezett, fölényes győzelmükben döntően játszott közre, meglátása szerint a gyenge szeles verseny sokkal szorosabb küzdelmet sejtet. Az új árbócot csütörtökön tették a helyére és futhattak ki a hajóval először vízre, előzetes terveikhez képest nem kis csúszással.

„Már április végén szerettünk volna a teljesen új hajóval kifutni a vízre, de sajnos az árbóc miatt megcsúsztunk. A Kékszalag rajtjáig 35 edzésnappal terveztünk, ebből végül 15 valósulhat meg. Ha nem jön közbe egyéb probléma... Például a hét végi, kétnapos, kétfutamos Mihálkovics Kupát is kihagyjuk, mert helyette inkább edzünk, ami jelen helyzetünkben prioritást élvez. 

Bár ahhoz képest, hogy tavaly a Kékszalag előtt egyetlen nap volt minderre, még azt is mondhatnám, hogy jelentős előrelépést tettünk a felkészülésben,

ehelyett inkább onnan közelítem meg, hogy abban bízunk, a Kékszalagig hátralévő idő elég lesz arra, hogy behajózzuk az új hajónkat.”

Idén is a csapatmunkával és a taktikával okozna meglepetést a Team Kaáli

Tavaly a Team Kaálinak nemcsak a második helye jelentett meglepetést, hanem egyben az is, hogy mindezt női kormányossal, Virág Flórával érte el. A csapat nem fejlesztette, hanem vette a hajóját, és abból igyekszik kihozni a maximumot.

„Ehhez elengedhetetlenül szükség van a megfelelő csapatmunkára, valamint arra a taktikára, amivel talán sokakat sikerült meglepnünk a mezőnyben.”

Virág Flóra csapattal kapcsolatos első élményei közül azt idézte fel, hogy azon izgult, nőként miként fogadják majd őt el és be a csapatba „a fiúk”. 

Illetve kiemelte, hogy ezt az izgalmat rögtön überelte is azzal, hogy a hajót ne borítsa fel kezdésnek mindjárt az első kanyarban...

„Bár kilenc éve katamaránozom, a túra- és a pályaverseny azért az nagyon más műfaj. Az első versenyemhez persze még így is könnyű volt odaállni úgy, hogy ne izguljam túl, ne nyomjon az esélyesség, a munka ne legyen izzadtságszagú. Ettől függetlenül azért a társaknak nyugtatniuk kellett... Idén a csapatvezetőnk semmi mást nem kért tőlünk, függetlenül a tavalyi dobogós helyezésünktől, minthogy ismét élvezzük a vitorlázást és a versenyzést. Megfogadjuk a tanácsát, és így teszünk. Persze, ezúttal is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a maximumot nyújtsuk. Annak eldöntésére pedig, hogy a déli vagy az északi oldalon haladunk, ott lesz a taktikusunk, akinek a meglátásaiban teljes mértékben megbízunk.”

Amit tavaly a hajóban hagyott, azt idén kihozná a Prospex-Delta

Az 54. Kékszalagon harmadik Prospex-Delta kormányosa, Kaiser Kristóf azt emelte ki, hogy egy éve az öröm pillanataiba részéről azért vegyült némi üröm, hiszen az új hajójukban több potenciált érzett annál, mint amit végül ki tudtak hozni belőle.

„Arról nem is beszélve, hogy a nyolc évem alatt már ötször voltam dobogós, de győznöm még nem sikerült. Márpedig igazából számomra az jelenti a motivációt.”

„Az idei szezonnak úgy vágtunk neki, hogy amit tavaly nem tudtunk kihozni a hajóból, azt most ne hagyjuk benne. A hajó ugyanis az egész versenyzésnek döntő, de csupán az egyik szelete, ami tavaly még nem volt teljesen kézben. A közvetlen felkészülésünk április óta tart, döntően hétvégéken, esetleg az ünnepi szabadnapokat is hozzátéve. Edzésenként nyolc-kilenc órát vagyunk vízen, és az elején még csak barátkozni próbáltunk a hajóval és a határterhelésekkel, nehogy törjünk, rongáljunk, azóta ezen a ponton már túljutottunk. A hajó elbírta a határokat, nem tört, bármit kibír. Így ezekre külön már nem is kell figyelnünk. Egy hónappal ezelőtt még nem feltétlen volt meg, mostanra azonban nekem és a csapattagoknak is megvan az »otthonos érzés«, ami az alapja mindennek.

Kaiser Kristóf kiemelte: erre lehet lerakni az alapokat, bár azok végül mit sem érnek, ha a  versenyen az órák múlásával nem maradnak meg, ami aztán egyenesen vezet a teljesítmény romlásához.

„Hogy aztán mi a kevés vagy a sok, illetve a jó vagy rossz, arra csak verseny közben kapjuk meg az igazi válaszokat, amikor fáradtan, stresszhelyzetben kell dolgozni és dönteni. Bízunk azonban magunkban, hogy kellő rutinnal vérteződtünk már fel, és végül beérik a munkánk.”

“Az élmezőnyben brutális fegyverkezési verseny lesz, illetve már van is, meglátjuk, kinek mi sül ki belőle a végén. Erős szélben talán még nem vagyunk elég jók, és akkor a mezőny egyik meghatározó hajójaként nekünk is ki kell találnunk valami okosat, hogy tartsuk a lépést a Fifty-Fiftyvel. A gyenge, de talán még a közepes szél is nyíltabb versenyt ígér, amelyben természetesen mi is szerepet fogunk kérni!”

A 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon hatszáz körüli hajós létszámra és mintegy 3000 sportoló indulására számítanak a szervezők, akik a nevezésektől függően 28-30 hajóosztályban hirdetnek majd győztest. A viadal távja légvonalban 155 km, limitideje 48 óra.