Az M7-esről is jól láthatók az új balatoni gigaberuházás nyomai

2023.04.01. 09:15
Még az idén megnyitja kapuit Magyarország új versenypályája, a Balatonfőkajár mellett épülő Balaton Park Circuit – a hírről a formula.hu számolt be.

A komplexum magántőkéből épül, a beruházás pedig olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy a pálya neve feltűnt a Swift Cup Europe 2023-as menetrendjében a szezon utolsó helyszíneként, tájékoztatott a szakportál.

Oláh Gyárfás, a projekttársaság szakmai vezetője, igazgatósági tagja megerősítette, hogy a vadonatúj pálya még idén megnyitja kapuit. Elmondása szerint a pontos dátumot egy későbbi sajtótájékoztatón jelentik be.

A PÁLYÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ MUNKÁLATOK LASSAN BE IS FEJEZŐDNEK AZ M7-ES AUTÓPÁLYÁRÓL IS JÓL LÁTHATÓ HELYSZÍNEN.

„A pálya mellett további beruházások vannak még folyamatban, mint például egy 130 szobás hotel építése, illetve egy külön gokartpálya építésének tervezési és előkészületi munkálatai is elkezdődhetnek idén” – mondta el a formula.hu-nak Oláh Gyárfás.

Nem konkurenciája a Hungaroringnek

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Grade 2-es kategóriába sorolta a balatoni ringet, ami azt jelenti, hogy a Forma–1-en kívül minden más széria rendezhet versenyeket rajta.

Így elméletileg a Balaton Park Circuit akár MotoGP-helyszínnek is beugorhat. A kormány már megállapodott a jogtulajdonos Dorna Sports társasággal, így Magyarország is rendezhet MotoGP-futamot 2024-ben. A tervek szerint Hajdúnánásra látogatott volna el a mezőny, de a projekt most áll.

Oláh Gyárfás szerint a balatoni versenypálya jelenlegi formájában nem alkalmas MotoGP-verseny megrendezésére, mert ahhoz egyéb fejlesztésekre is szükség lenne.

„Minden olyan más autó-motorsport esemény, amely a Formula–1-en és a MotoGP-n kívül van, amelyeknek megvan a helyszínük, azok mind ellátogathatnak hozzánk, ha úgy ítélik meg, hogy a pálya alkalmas rá. De nem szeretnénk semmilyen konkurenciát sem a Hungaroringnek, sem pedig a hajdúnánási pályának felállítani” – hangsúlyozta a sportvezető.