Meghalt Tar Mihály

2023.01.29. 19:21
Meghalt a Magyar Szumó Szakszövetség társelnöke. Tar Mihály 69 éves volt.

Hosszan tartó betegség után 69 éves korában elhunyt Tar Mihály, a Magyar Szumó Szakszövetség társelnöke.

A Nemzeti Versenysport Szövetség vasárnapi közleményében kiemelte: Tar Mihály az Érdi Spartacus elnöke volt, és a város új birkózócsarnoka február 9-étől az ő nevét viseli majd.

Munkásságát az európai szövetség is elismerte, a szervezet egy különdíjat adományozott neki, ám ezt nem tudta már átvenni.

Azt hiszem, aki ismerte őt, annak most nagyon fáj ez a szomorú hír, hiszen Misi bácsinál szerethetőbb, igaz szívűbb, hivatására termett, arra született embert keveset találni. Neve összeforrt Érddel is, hiszen az elmúlt 50 évben ő vitte sikerre mindkét sportágat városunkban, tette eredményessé országban-világban

– írta a társelnökről Facebook-bejegyzésében Csőzik László, Érd polgármestere.